Szele Tamás: Kubai perspektívák

Szinte hihetetlen, hogy csak hat napja zajlott a caracasi támadás, melynek során foglyul ejtették Madurót, és máris a feje tetején áll az egész világ ettől. Példátlan is az eset, főleg, mivel még azt sem tudjuk, mi lesz Venezuela jövője, de máris azt kell találgatnunk, melyik ország kerül legközelebb Trump célkeresztjébe. Grönland talán? Egész Kanada, Kolumbia? Vagy Marco Rubio külügyminiszter kedvéért a kommunistának vélt Kuba? Netán rákényszerül a tegnapi Renee Nicole Good-gyilkosság miatt az amerikai elnök, hogy egy ideig a belpolitikával foglalkozzon?

Ha Kuba lesz a következő célpont, akkor a The Washington Post szerint nagy vagy gyors siker nem várható – annak ellenére, hogy a látszat ez ellen szól.

Azt meg kell hagyni, hogy egyetlen országot sem érintettek Kubánál súlyosabban azok a lökéshullámok, amelyeket Nicolás Maduro venezuelai elnök szombat reggeli elfogatása Latin-Amerikában és az egész világon keltett.

A műveletet követő néhány órán belül – jóval azelőtt, hogy a havannai kormány elismerte volna – telefonhívásokon és sms-ekben terjedt a szigetországban a hír, hogy a kubai elit biztonsági erők több tucatnyi tagja vesztette életét Maduro védelmében.

De mire végül a hivatalos Havanna vasárnap késő este közleményt adott ki, amelyben közölte, hogy 32 katonai és biztonsági embere halt meg Caracasban, a kubai kormánynak már nagyobb gondjai is voltak.

Donald Trump elnök és Marco Rubio külügyminiszter is világossá tette a hétvégén, hogy a kubai kommunista kormányzat összeomlása nem csupán Maduro megbuktatásának valószínűsíthető mellékhatása lesz, hanem célja is.

„Nem hiszem, hogy bármilyen lépés megtételére szükségünk lenne” – mondta Trump, miközben visszarepült Washingtonba a meghosszabbított floridai szabadságáról. „Maduro és a Venezuela által biztosított olajsegély nélkül” – mondta – „Kuba minden jel szerint készen áll a bukásra”.

Rubio ennél is tovább ment, jelezve, hogy az Egyesült Államok talán hajlandó lenne egy lökést is adni a szigetország vezetésének. „Nem fogok arról beszélni, hogy mik lesznek a jövőbeli lépéseink” – mondta az NBC „Meet the Press” című műsorában vasárnap. De hozzátette: „Ha Havannában élnék, és a kormány tagja volnék, meglehetősen aggodalmaskodnék”.

Szavai sokaknál visszhangra találtak a Miamiban élő kubai emigráns közösségben, ahol az ország kommunista uralom alóli felszabadításért folytatott küzdelem évtizedek óta uralja a politikát. Szombaton a dél-floridai kubai száműzöttek – némelyikük piros Trump-sapkát és kubai zászlót viselt köpenyként magára terítve – csatlakoztak a több száz ünneplőhöz a Little Havannától a Doralig tartó, az ott élő venezuelaiak nagy száma miatt „Doralezuela” becenévre hallgató városrészben tartott lelkes, rögtönzött ünnepségeken. Kubai-amerikai vezetők, akiknek többsége republikánus, nyilatkoztak, miközben a helyi tévécsatornákon a venezuelai eseményekről szóló tudósítások domináltak.

Dariel Fernandez, Miami-Dade megye megválasztott adóhatósági képviselője szerint Kuba a Venezuelával, Nicaraguával és a régió más baloldali rezsimjeivel kapcsolatos problémák „gyökere”. „Most eljött az ideje..., hogy a Castro-féle gyilkos kommunista-szocialista rezsimet is felelősségre vonják, és a kubai nép végre szabad legyen”.

Közvetlen amerikai beavatkozás nélkül azonban az Egyesült Államokbéli és a szigetországi Kuba-szakértők egyaránt kevésbé voltak bizonyosak a dologban.

„Ha azt kérdezik, hogy a kubai kormány magától összeomlik-e, mert a gazdasági problémák csak fokozódni fognak a venezuelai olajszállítmányok nélkül, abban nagyon szkeptikus vagyok” – mondta Michael J. Bustamante, a Miami Egyetem történészprofesszora és a kubai tanulmányok programjának igazgatója.

A világítás és az autók működtetése miatt Kuba már régóta függ a venezuelai olajszállításoktól, amelyekért cserébe biztonsági és egészségügyi személyzetet küldött Venezuelába a caracasi baloldali szövetségesekkel kötött baráti szerződés keretében.

„Könnyen lehet, hogy tévedek, de Kuba már korábban is volt ilyen helyzetben, és túlélte” – mondta Bustamente, utalva arra a periódusra, amit Kubában „különleges időszaknak” neveznek, és amely 1991-ben kezdődött a külső segítség hirtelen megszűnésével, a Szovjetunió felbomlása után.

Juan Gonzalez, aki a Biden-kormány nemzetbiztonsági stábjában a nyugati féltekéért felelős igazgató volt, azt mondta, hogy „az olajszállítások leállítása hatalmas terhet fog jelenteni a humanitárius helyzet számára” Kubában, ahol már most is rendszeres áramkimaradások tapasztalhatóak és élelmiszerhiány van. „De nem hiszem, hogy a rezsim segítségért fog kiáltani”.

Eltekintve az Obama-kormányzat idején tapasztalt gazdasági fellendüléstől, amikor a Washington és Havanna közötti diplomáciai kapcsolatok újbóli felvétele a turizmus fellendüléséhez, valamint a magántulajdon és a külső befektetések számára megnyílt lehetőségekhez vezetett, a kubai gazdaság soha nem heverte ki igazán a Szovjetunió bukását.

Az ország évek óta folyamatosan a gazdasági káosz irányába csúszik, ami az amerikai szankcióknak és annak köszönhető, hogy még sok támogatója is úgy látja, miszerint a kubai kommunista párt nagyon rosszul gazdálkodik.

Néhányan úgy vélték, hogy a Maduro leváltását következő homályban lehetőséget látnak. Carlos Alzugaray, egy havannai otthonában telefonon elért nyugdíjas kubai diplomata azt mondta: „Természetesen megnőtt a fenyegetettség, ami nagyon rossz dolog”.

De lehetséges, mint mondta, hogy Kuba szövetségesei Oroszországban és máshol segíteni fognak, „és talán, de csak talán a kormány... megnyitja a gazdaságot, és megteszi azt, amit a közgazdászok már régóta tanácsolnak nekik, de ők nem voltak hajlandók megvalósítani”.

Maduro elődje, Hugo Chávez támogatása a 2000-es évek elején segített Kubának kilábalni a különleges időszakból és az évtizedek óta tartó amerikai szankciók súlyán is enyhített. Azóta Havanna átvészelte Fidel Castro forradalmi vezető halálát, a Covidot, Trump első kormányzása alatt a korlátozott Obama-féle nyitás leépítését és a 2021-es dühödt utcai tüntetéseket.

A felbátorodott második Trump-adminisztráció azonban teljesen új fenyegetést jelent a kubai vezetés számára.

Az évek során különböző időpontokban a kubai kormány saját közgazdászai a gazdaság átalakítását tanácsolták, és a kínai, vietnami és orosz szövetségeseik is erre buzdították őket.

Raúl Castro, aki 2006-ban vette át a hatalmat beteg testvérétől, Fideltől, egy 2010-es, a kubai parlamenthez intézett hosszú beszédében figyelmeztetett a szükséges reformokra. „A forradalom létével játszunk” – mondta. „Vagy helyrehozzuk az állapotokat, vagy elbotlunk a szakadék szélén sétálva, és lezuhanunk”.

A magánszektor szerepének bővítésére és az állami tulajdon csökkentésére vonatkozó terveit azonban ellentmondásosnak és nem kellően megalapozottnak tartották, és végül kevés rendszerszintű problémát oldottak meg Kubában. Más reformtörekvések is hasonló akadályokba ütköztek, mivel a kormánypárt nem engedi, hogy a magánvállalkozások és a gazdaságok közvetlenül, piaci áron értékesítsék áruikat, elutasítja a valutareformokat, a kormány nagymértékű beruházásokat eszközöl a sikertelen idegenforgalmi ágazatban, és a GAESA, a gazdaság nagy részét irányító, katonai ellenőrzés alatt álló konglomerátum növekvő hatalma is akadályozza a változásokat.

A napi 100 000 hordónyi venezuelai olajszállítmányok csúcspontjukon lehetővé tették Kubának, hogy ne csak saját energiaszükségleteit elégítse ki, de a tengerentúlon is értékesítse a finomított kőolajtermékeket a kétségbeejtően szükséges pénzeszközökért. Mivel azonban Venezuela az amerikai szankciók és a rossz gazdálkodás miatt a termelésben bekövetkezett jelentős mértékű termelési visszaeséssel küzdött, a szállítások tavaly körülbelül napi 30 000 hordóra csökkentek.

Ezek a csökkentések, valamint Kuba elöregedő finomítói, a romló infrastruktúra és az időnként előforduló hurrikánok tavaly legalább öt, a sziget egészére kiterjedő áramszünetet okoztak.

„Rá kell jönniük, hogy nem függhetnek többé a külföldi segítségtől” – mondta Alzugaray. Oroszország és Mexikó szállított nekik némi olajat, bár Claudia Sheinbaum mexikói elnök valószínűleg egyre nagyobb amerikai nyomás alá kerül, hogy megszakítsa a Havannának nyújtott támogatást. Kína, amelynek Kuba jelentősen el van adósodva, kevés érdeklődést mutat a segítségnyújtás iránt.

A reformokat „papíron” jóváhagyták Alzugaray szerint.

„A probléma az, hogy nem hajtják végre az intézkedéseket. A lényeg a piacgazdaság felé való nyitás, a magánszektor bővítésének lehetővé tétele, és a nem termelő szocialista állami vállalatok megszüntetése vagy eladása volna. Ezt meg kell tenniük, méghozzá gyorsan. Túl sok időt veszítettek.”

Kevés Kuba-szakértő bízik abban, hogy a reformok megvalósulnak, legalábbis Manuel Díaz-Canel elnök állampárti kormánya és a jelenlegi hatalmi struktúra alatt.

„Vannak reformerek a rendszeren belül” – mondta Gonzalez, a Biden-kormányzat egyik volt tisztviselője, aki kiterjedt kapcsolatokat ápolt a kubai kormánnyal. „Van elképzelésük, de nincsenek meg a megfelelő eszközeik és befolyásuk ahhoz, hogy ezt véghezvigyék”.

Még ha meg is tennék – mondta –, ez nem lenne elég Rubiónak, akinek szülei még Fidel Castro 1959-es hatalomátvétele előtt menekültek el a szigetről, valamint a kubai-amerikai törvényhozóknak és hatalomgyakorlóknak. „Nagy, gyökeres változást akarnak majd”.

Az ellenzék a szigeten a 2021-es utcai tüntetéseket követő letartóztatások óta szétforgácsolódott és vezetők nélkül maradt.

„Azok az emberek, akik ellenzéki vezetőkké válhatnának, vagy Miamiban, vagy Madridban, vagy börtönben vannak.”

– mondta William LeoGrande, az American University Latin-Amerika-szakértője. Szerinte ha Venezuelához hasonló módon az Egyesült Államok csak egy maroknyi személyt távolítana el a vezetésből, nem valószínű, hogy ez az összeomlásig megingatná a többrétegűen bebetonozott párt- és katonai hatalmi központokat.

Ami magukat a kubaiakat illeti, Alzugaray azt mondta:

„Nem gondolnám, hogy a nép annyira kétségbeesett, hogy üdvözölnének egy amerikai beavatkozást vagy egy Miamiból érkező, kubai emigránsokból álló csoportot, amely átveszi a hatalmat. Az emberek azt akarják, hogy a kubai kormány megváltozzon – de kubai feltételek szerint, nem pedig külső nyomásra.”

Ők tudják: és ők is az illetékesek a saját országuk dolgaiban, ezt be kell látnunk. Ha Trump megtámadná Kubát, azt javasolnám, hogy hazafias alapon toljanak ki a jenkikkel. Oly módon, hogy adják meg magukat nekik azonnal.

A gazdasági csődtömegbe pedig, amit a nyakába vesz a győzelemmel, fulladjon bele Trump és Rubio.

Szele Tamás