Szele Tamás: Moszkva és Grönland
Most, amikor ezeket a sorokat írom, Donald Trump amerikai elnök épp davosi beszédjében fejti ki véleményét a grönlandi válságról, melyet ő maga idézett elő, és nem vagyok abban teljesen biztos szónoklata alapján, hogy nem Izlandra gondolt-e végig, csak gyenge földrajzból (is). De ezzel inkább holnap fogok foglalkozni, mert még órákba telhet, míg lemegy a beszéd utáni sajtótájékoztató, nyilatkoznak az európai politikusok is, addig foglalkozzunk azzal a kérdéssel, amit eddig kevesen tettek fel és senki sem válaszolt meg.
Hogy ugyanis mit szól ehhez az egész arktikus elmebajhoz Moszkva? A Riddle: Russia elemzése szerint a Kreml szintén meglepetten értesült a kialakulófélben lévő helyzetről, mert az egy dolog, hogy benne lehetett a kezük abban, miszerint idáig jutott a geopolitikai helyzet, de azért azt ők sem remélhették, hogy ennyire sikeresek lesznek...
Az Egyesült Államok és Dánia (az EU támogatásával) között Grönland miatt fokozódó feszültségre Oroszország – az Északi-sarkvidék egyik legfontosabb szereplője – a csendes elégedettség és a valódi stratégiai aggodalom keverékével reagál. Moszkva szempontjából a vita rávilágít a NATO-szövetségesek közötti szokatlan repedésekre, ugyanakkor nagyobb kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy milyen lehet a biztonság a magas északon a jövőben.
Ez az írás azt vizsgálja, hogy Moszkva hogyan értelmezi Washington Grönlanddal kapcsolatos újbóli nyomásgyakorlását, beleértve az ottani jelenlétének megerősítésére vonatkozó jelzéseket is. Megvizsgálja, hogy az orosz politikai vezetők és szakértők hogyan látják az Egyesült Államok szándékait – a fokozott katonai és stratégiai szerepvállalástól egészen a szélsőségesebb lehetőségekig –, és hogy mindez mit jelent Oroszország tágabb értelemben vett sarkvidéki stratégiája szempontjából.
Oroszország stratégiai érdekei az Északi-sarkvidéken, az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval fenntartott kapcsolatai, valamint Grönland helyzete
Oroszországnak nincs olyan közvetlen gazdasági vagy biztonsági érdekeltsége Grönlandon, mint az Északi-sarkvidék más részein, de a tágabb régió a hidegháború óta stratégiai jelentőséggel bír Moszkva számára. Akkoriban – ahogyan ma is – mind az amerikai, mind az orosz haditengerészet fontosnak tartotta az Északi-sarkot, mint a felszíni hadihajók és atom-tengeralattjárók legrövidebb útvonalát. Katonai szempontból a rakéták sarkvidékről történő indítása csökkenti a távolságot a kulcsfontosságú célpontoktól. Az Északi-sarkvidék biztosítja a legrövidebb repülési útvonalat az Oroszország és Észak-Amerika között közlekedő bombázók számára is. Földrajzi szempontból a sarki útvonal lenne a leggyorsabb útvonal az Egyesült Államokat célzó orosz ICBM-ek és interkontinentális bombázók számára. Ráadásul a Jeges-tenger összeköti az Atlanti-óceánt és a Csendes-óceánt, és Oroszország a Kola-félszigeten tartja fő SSBN-bázisait, ahol teljes nukleáris tengeralattjáró-flottája található.
Oroszország 2022-es teljes körű ukrajnai inváziója óta a moszkvai kormányhoz kötődő agytrösztök és a média egyre inkább az őslakosok jogai és önrendelkezése köré építi fel a Grönlanddal kapcsolatos propagandát. Ennek ellenére a katonai jellegű aggodalmak nem tűntek el - különösen a szigeten található amerikai katonai létesítmények és az Oroszország számára jelentett esetleges fenyegetések miatt.
Érdemes megjegyezni, hogy az orosz biztonsági szolgálatok már jóval 2022 előtt célkeresztbe vették Grönlandot és az amerikai politikai élet egyes, vele kapcsolatos részeit. Hat évvel ezelőtt egy állítólag Grönland külügyminiszterétől származó hamis levél landolt egy arkansasi amerikai szenátornál, amelyben felvetette, hogy az Egyesült Államok megvásárolhatná a szigetet. A dán hírszerzés később megerősítette, hogy orosz hamisítványról van szó.
Amikor orosz biztonság- és külpolitikai körök azzal foglalkoznak, hogy mi történik most Grönlandon, általában arra hivatkoznak, amit ők „az Északi-sarkvidék növekvő militarizálódásának” és a NATO-országokból érkező „konfrontatív politikának” neveznek. Ugyanakkor kiemelik a helyi grönlandi őslakosok jogait, és hangsúlyozzák, hogy sokan szeretnének függetlenedni Dániától, de nem érdekük, hogy csatlakozzanak az Egyesült Államokhoz.
A politikai narratíván (magyarul: szócséplésen) túl Moszkva egyértelműen megpróbálja kihasználni a Washington és az EU között Grönland miatt kialakult súrlódásokat. Az orosz politikai döntéshozók – különösen Trump és Putyin elnök augusztusban tartott anchorage-i találkozója után – abban reménykednek, hogy valamilyen megállapodásra jutnak az Egyesült Államokkal Ukrajnáról – és aztán esetleg Washington bevonásával gazdasági projektekbe kezdhetnek Oroszország saját sarkvidéki övezeteiben.
Ebből fakadóan Oroszország hivatalos álláspontja Grönlanddal kapcsolatban a biztonsági aggályokat óvatossággal vegyíti, hogy ne riassza el Washingtont. Láthatjuk, hogy az orosz illetékesek kritikájuk nagy részét az EU és a NATO sarkvidéki politikájára irányítják, ahelyett, hogy egyenesen az Egyesült Államokat vennék célba.
A változást jól nyomon lehet követni, ha összehasonlítjuk a jelenlegi álláspontot azzal, hogy mit mondott Oroszország dániai nagykövete, Vlagyimir Barbin 2025 elején, majd 2026 januárjában – a hangnem és a hangsúly egyértelműen megváltozott.
2025 elején, amikor Barbin az Egyesült Államok Grönlanddal kapcsolatos terveivel foglalkozott, arra figyelmeztetett, hogy az Északi-sarkvidék militarizálásának tendenciája, a NATO konfrontatív álláspontja és a régió megnyitása a külföldi katonai erők előtt mind aláássa a stabilitást. Hangsúlyozta, hogy Grönland jövőjéről „maguknak a grönlandiaknak kell dönteniük, a hatályos jogszabályok alapján és külső beavatkozás nélkül”, és hogy „a grönlandiak döntését tiszteletben kell tartani”.
2026 januárjában már inkább az európai országokra mutogatott. Megjegyezte, hogy a NATO katonai tevékenysége a térségben folyamatosan növekszik – a tengeren, a szárazföldön és a levegőben egyaránt –, „beleértve a szövetség olyan államainak fegyveres erőit, mint Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság, amelyek távol fekszenek az Északi-sarkvidéktől”. Hozzátette, hogy „Dánia proaktív szerepet játszik a NATO-államok felkérésében az északi-sarkvidéki műveletekre”, észrevehetően kihagyva az Egyesült Államokat a kritikából.
Az Egyesült Államok legújabb nemzetbiztonsági stratégiáját kommentálva Barbin úgy vélte, hogy az alapvetően a Monroe-doktrínát eleveníti fel, így a nyugati féltekét (és ezen keresztül Grönlandot) Amerika hátsó udvarának tekinti. Szerinte ez szinte elkerülhetetlenné teszi a konfliktust - az Egyesült Államok törekvései, Grönland függetlenségi törekvései és Dánia szuverenitási igénye között.
Az orosz és fehérorosz külügyminisztérium 2025-ben kiadott közös jelentése szintén tartalmazott egy fejezetet a dániai emberi jogokról, amely a grönlandi lakosok jogainak biztosításában mutatkozó „hiányosságokra” összpontosított.
Remények a Washingtonnal és Grönlanddal való újbóli kapcsolatfelvételre
Moszkva mégis őszintén nyugtalan a növekvő grönlandi amerikai katonai befolyás miatt. A pituffiki amerikai űrbázis korszerűsítése például éles megjegyzéseket váltott ki az orosz illetékesekből. Moszkva azt mondta, hogy ezeket az új kihívásokat „minden bizonnyal figyelembe fogják venni az orosz katonai stratégia megtervezése során”, beleértve „a további katonai-technikai válaszintézkedések végrehajtásának megvalósíthatóságát”.
Oroszország legfőbb biztonsági aggályai az Északi-sarkvidékkel kapcsolatban a NATO növekvő jelenléte és azon kísérletek kapcsán merülnek fel, hogy integrált katonai felvonulási területet építsenek ki a Magas Északon. Konkrétan Grönlanddal kapcsolatban Moszkva attól tart, hogy az infrastruktúra telepítésére vonatkozó további amerikai jogok biztosítása – rakétavédelemről vagy tengeralattjárók követéséről van szó a GIUK-átjáróban stb. – hosszú távon biztosítaná az erőforrásokhoz való amerikai hozzáférést, újabb behatolási útvonalat nyitna az Északi-sarkvidékre, és megerősítené Washington pozícióját az egész nyugati féltekén. Ugyanakkor Oroszország folyamatosan megpróbálja kihasználni az USA és a NATO más sarkvidéki tagjai közötti feszültségeket, és a regionális párbeszéd szószólójaként pozicionálja magát.
Oroszország mint a regionális párbeszéd támogatója az Északi-sarkvidéken?
Napjainkban az orosz vezetők azzal érvelnek, hogy az Északi-sarkvidéki Tanács kulcsszerepet játszhat a régió militarizálódásának megakadályozásában. Ugyanakkor azt is mondják, hogy Koppenhágának, mint a Tanács jelenlegi elnökének nincs meg a politikai szándéka arra, hogy a Tanácson keresztül valódi előrelépést érjen el a nemzetközi együttműködés terén.
Jelenleg az Északi-sarkvidéki Tanács nagyjából az egyetlen olyan többoldalú kommunikációs csatorna, amely Oroszországnak még mindig rendelkezésére áll a NATO sarkvidéki államaihoz – mivel Moszkva kivonult az összes többi sarkvidéki együttműködési formából (bár maga a Tanács nem foglalkozik katonai ügyekkel). Az ukrajnai háború súlyosan károsította Oroszország kapcsolatait más sarkvidéki országokkal az olyan fórumokon, mint az Északi-sarkvidéki Tanács (AC), a Barents Euro-sarkvidéki Tanács (BEAC), a Balti-tengeri Államok Tanácsa (CBSS) és az Északi Dimenzió – ezek a fórumok mind visszaszorultak vagy használatuk befagyasztásra került. Oroszország felmondta az Északi Miniszterek Tanácsával (amely Dániát, Izlandot, Norvégiát, Finnországot és Svédországot foglalja magában) kötött megállapodásait is, amelyek értelmében Szentpéterváron és Kalinyingrádban információs központokat működtetnek. Az invázió az EU és Oroszország gazdasági kapcsolatait is súlyosan érintette.
Elméletileg, mivel más platformok nem állnak rendelkezésre, az Északi-sarkvidéki Tanács a katonai vonatkozású kommunikáció helyévé (is) válhat. De a strukturális és geopolitikai akadályok – amelyek közül sokat Oroszország saját cselekedetei, különösen Ukrajna lerohanása teremtett meg – ezt a belátható jövőben igen valószínűtlenné teszik.
Várakozó állásponton
Moszkva aggódik amiatt, hogy az Egyesült Államok kiterjesztett jogot kaphat arra, hogy több katonai infrastruktúrát helyezzen el Grönlandon, beleértve a rakétavédelmi és tengeralattjáró-követő rendszereket a GIUK-átjáróban. Oroszország szempontjából ez hosszú távon biztosítaná az Egyesült Államok hozzáférését a nyersanyagokhoz, újabb sarkvidéki bejáratot nyitna Amerika számára, és megerősítené Washington stratégiai előnyét a térségben.
Ugyanakkor az ukrajnai háború, az EU-val fenntartott kapcsolatok összeomlása és a Washingtonnal való bármiféle megállapodás reményének fennmaradása miatt Moszkva mozgástere korlátozott. Ezek a tények megakadályozzák az orosz vezetőket abban, hogy nyilvánosan túl keményen lépjenek fel az Egyesült Államok Grönlanddal kapcsolatos terveivel szemben – legalábbis nem teszik ezt meg nyíltan. Így a Grönlandról szóló jelenlegi amerikai–dán-EU nézeteltérés során Moszkva bizonytalannak tűnik a következő lépését illetően, és többnyire várakozó álláspontra helyezkedik: igyekszik a lehető legnagyobb stratégiai hasznot húzni abból, ami történik ahelyett, hogy maga próbálná irányítani az eseményeket.
Persze ezt az egész helyzetet új megvilágításba helyezi Donald Trump aktuális davosi beszéde, melynek előre láthatóan ezer és egy értelmezése fog születni, ahogy a rá adott válaszokból, reakciókból is rengeteg lesz, hiszen nem mellesleg egy csomó, az Egyesült Államokkal szövetséges országot is megsértett – akárki is kavarja neki a koktélt, erős receptet alkalmazhat, mert alaposan megzavarta a fejét.
De ezen a hídon ráérünk akkor átmenni, ha odaértünk. Maradjunk annyiban, hogy Trump ma azt mondta: semmiképen sem akarja Grönlandot erőszakkal megszerezni, ezért ragaszkodik ahhoz, hogy az Egyesült Államok megkapja a sziget tulajdonjogát.
Holnap meg majd mond valami egészen mást, holnapután meg egy harmadik változatot, mert nagy mesemondó Donald bácsi. Kár, hogy kizárólag rémmeséket ismer.
Szele Tamás