Szele Tamás: Moszkva, Teherán és azok a mocskos anyagiak

Ha valaki a tőzsdék utóbbi pár napban bemutatott műrepülését nézi – volt és van az árfolyamok görbéiben minden, orsó, looping, de még Immelmann-csavar is, és szerintem eltart még egy ideig a repülőnap – könnyen arra a téves következtetésre juthat, különösen Orbán Viktor mai ötletének hallatán, mely szerint „el kéne törölni az orosz energiahordozókat sújtó uniós szankciókat ebben a mostani helyzetben”, hogy az Oroszországi Föderáció ennek a háborúnak a nagy gazdasági nyertese lesz, minden aktív, harci részvétel nélkül.

Ezt lehet így látni budapesti vatnik körökben vagy a magyar kormánymédiában, ahol a tények amúgy is harmadlagos jelentőségűek, de ha moszkvai, orosz szakértők véleményét nézzük, azt látjuk, hogy pont ellenkező nézeten vannak. Anyagi bukást jósolnak, csődöt és bármiféle kormány is kerüljön hatalomra Teheránban hosszú távon, a gazdasági kapcsolatok pangását, vagy, ami még rosszabb, gyarmati jellegűvé válását. Lássuk, mit írt erről Nyikita Szmagin, az iráni kül- és belpolitika, valamint gazdaság szakértője alig pár perce a Moscow Timesba.

Nyilvánvaló, hogy az Irán elleni amerikai és izraeli csapások nem érhették meglepetésként Oroszországot. A tizenkét napos háború és az azt követő fejlemények világossá tették, hogy egy újabb közel-keleti háború nagyon is lehetséges.

Ráadásul a Kreml egyáltalán nem zárja ki egy iráni rendszerváltás lehetőségét. Oroszország reakciója a december végi és januári tüntetésekre elég sokatmondó volt. Moszkva több mint két hétig hallgatott a folyamatban lévő eseményekkel kapcsolatban. Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Maria Zaharova csak akkor tett egyértelmű nyilatkozatot az iráni rezsim támogatása mellett, amikor az Iszlám Köztársaság brutálisan elfojtotta a tüntetéseket. Ez nyilvánvalóan azt jelentette, hogy az orosz tisztviselők megvárták, amíg világossá válik, hogy Teherán biztosította a túlélését.

A szíriai kudarc után, ahol az Oroszország által régóta támogatott szövetséges, Bassár el-Aszad veszítette el váratlanul a hatalmát 2024-be, Moszkva most már egyértelműen elismeri annak lehetőségét, hogy váratlanul detronizálhatják szövetségeseit. Ráadásul a szíriai eset világosan megmutatja a mintát: amikor egy vele baráti viszonyban álló rezsim összeomlása reálisnak tűnik, Oroszország egyszerűen félreáll, látva, hogy szükséges a létfontosságú pragmatizmus.

Ugyanakkor az iszlám köztársaság helyébe lépő szinte semmilyen kormány nem lenne érdekelt abban, hogy hasonlóan szoros kapcsolatot tartson fenn Moszkvával, mint elődje. Oroszországról mint világhatalomról az irániak körében általában negatív kép él történelmi sérelmeik hosszú listája miatt, beleértve az Orosz Birodalommal a 19. században vívott háborúkat, amelyek a mai Azerbajdzsán részét képező területek elvesztését eredményezték, valamint Irán szovjet-brit megszállását a második világháború alatt. Az irániak továbbra is meglehetősen érzékenyen reagálnak ezekre az emlékekre, és gyakran gyarmatosító hatalomként tekintenek Oroszországra.

Ráadásul az oroszellenes érzelmek a közelmúltban ismét felerősödtek. Az irániak egyre inkább úgy tekintenek Moszkvára, mint az iszlám köztársaság kulcsfontosságú támogatójára, amely az utóbbi időben komoly belső legitimációs problémákkal küzd. A közelmúltbeli tüntetések csak megerősítették ezeket a vélekedéseket, mivel az ajatollahok rezsimje orosz fegyvereket, köztük újonnan szállított Spartak páncélozott járműveket használt a tömegtüntetések elfojtására.

Az új hatóságok nem tudnák figyelmen kívül hagyni ezeket az érzéseket. Ez azt jelenti, hogy a rendszerváltás esetén Oroszország valószínűleg elveszítené az összes projektjét, amellyel jelenleg Iránban rendelkezik, ahogyan ez Szíriában is történt a hatalomváltás után.

Azonban még ha az iszlám köztársaság fenn is marad, Moszkva legtöbb ottani kezdeményezésének jövője továbbra is bizonytalan lesz. A rendszeres, sortüzekkel elfojtott tüntetések, az internet ismételt leállításai és a légicsapások által súlyosan megrongált infrastruktúra mind megnehezítik az Iránnal kapcsolatos orosz tervek megvalósítását. A nagy és összetett projektek bizonyos szintű stabilitást igényelnek, ami a jelenlegi körülmények között nem valószínű, hogy egyáltalán elképzelhető, vagy belátható időn belül megoldható a bevezetése.

Mindenekelőtt az észak-déli nemzetközi közlekedési folyosó (INSTC) jövője kérdőjeleződik meg. A projekt célja az volt, hogy az Oroszországba importált és onnan exportált áruk számára további tranzitútvonalat hozzon létre Irán területén keresztül. Bár kétséges, hogy ez az útvonal valaha is nyereségessé válhat-e, a folyosó stratégiai értékkel bír a Kreml számára, mivel az orosz gazdaságnak szüksége van a globális piacokhoz való hozzáférésre, miután a hagyományos nyugati útvonalakat a szankciók miatt lezárták.

Az útvonal működőképessé tétele azonban jelentős beruházásokat igényel. Moszkva készségét fejezte ki, hogy megépíti a Rasht-Astara vasútvonalat az iráni és az orosz vasúthálózat összekötésére, és a projektet 1,5 milliárd dolláros kölcsönnel finanszírozza. Ez azonban önmagában nem lesz elég. A folyosó hatékonnyá tételéhez Irán logisztikai infrastruktúrájának nagy részét, köztük a közlekedési csomópontokat, raktárakat és kikötőket is fel kellene újítani. A folyamatos háború és instabilitás miatt ez a feladat jelenleg szinte lehetetlennek tűnik.

Nagyjából ugyanez a helyzet Irán gázcsomóponttá alakításának tervével is. A projekt az orosz gáz globális piacokra történő exportját irányozza elő iráni hálózatokon és a Perzsa-öbölben található LNG-terminálokon keresztül, amelyeket még meg kellene építeni. Mindkét fél megtette már az első lépéseket ebbe az irányba, és az első orosz gázszállítmányok várhatóan idén érkez(né)nek az Iszlám Köztársaságba a már meglévő azerbajdzsáni vezetéken keresztül. Most úgy tűnik, hogy ezek a tervek sem fognak megvalósulni.

Az is tisztázatlan, hogy mi történik a már létező projektekkel. Oroszország jelenleg a bushehri atomerőmű második szakaszát építi. A munkálatokat az izraeli és amerikai csapások megkezdése után felfüggesztették, és a személyzetet éppen most evakuálják. Eközben a Roszatom orosz állami atomvállalat nemcsak a bushehri projekt befejezését, hanem egy új projekt elindítását is tervezte. Moszkva és Teherán 2025-ben előzetes, 25 milliárd dolláros megállapodást kötött a hormozi atomerőmű megépítéséről.

Az orosz vállalatok évek óta aktívak az iráni energiaszektorban is. A ZN Vosztok orosz vállalat iráni partnerekkel közösen legalább öt olajmező fejlesztésében működik együtt. Emellett orosz szakemberek építik a Hormozgan tartományban található Sirik hőerőművet. Ezek a projektek kevésbé nyilvánosak, mint a bushehr-i erőmű, és a háború kezdete óta nem érkezett velük kapcsolatban hivatalos állásfoglalás Oroszország részéről. Valószínűleg azonban nem kevesebb kihívással néznek szembe, mint a bushehr-i projekt.

Oroszország 2022 óta a legnagyobb külföldi befektető Irán gazdaságában, legalább 4,2 milliárd dollárt invesztált évente. E befektetések nagy része az országban megvalósuló olaj- és gázprojektekre irányult. Ugyanakkor az iráni hatóságok a devizahiány és az általánosabb gazdasági nehézségek miatt nehezen tudták finanszírozni a meglévő projektjeiket. Például az Iszlám Köztársaságnak csak a bushehr-i atomerőművel kapcsolatos adósságát 500 millió euróra (580 millió dollár) becsülték.

Az orosz és iráni hatóságok azonban 2022 óta igyekeznek elkerülni az ilyen információk nyilvános közzétételét, hogy ne veszélyeztessék az erős moszkvai-teheráni szövetségről kialakult képet. Ennek eredményeként az Irán által ki nem fizetett számlák, adósságok és meg nem térült beruházások valós nagyságrendje lényegesen magasabb lehet. De hiszen máig nincs pontos kép arról sem, hogy Oroszország mennyit veszített Szíriában Aszad bukása után.

Még ha az Iszlám Köztársaság túl is éli a háborút, gazdasági helyzete kétségbeejtő marad, és aligha lesz képes fizetni Oroszország szolgáltatásaiért. Moszkva valószínűleg továbbra is szállítana Teheránnak bizonyos típusú fegyvereket vagy mezőgazdasági termékeket. Ez azonban már nem a profitszerzésről szólna; az egyetlen járható út az lenne, ha Iránnak engedélyeznék az orosz termékek hitelre történő importját, vagy politikai engedményeket kérnének értük cserébe, beleértve az ásványkincsek kitermelésére vonatkozó jogokat, az infrastruktúra feletti szuverén ellenőrzést és különleges kiváltságokat az országban működő orosz vállalkozások számára.

Az iráni orosz érdekek jellege még inkább eltolódhat a gazdasági haszontól a politikai szükségszerűség felé. Moszkva valószínűleg nem fogja tudni befejezni a tervezett projektjei többségét, illetve nem fogja tudni visszaszerezni a már befektetett pénzét.

A projekteknek tehát lőttek, de mi lesz az orosz kőolaj árával és forgalmával? Most, hogy elvileg az iráni nafta kiesik a piacról és az Öböl menti országok sem tudnak árut szállítani a Hormuzi-szoroson keresztül? Moszkvának elvben gennyesre kéne keresnie magát ezen a helyzeten.

Csak hát más az elv és más a gyakorlat. A jelen helyzetben nem is olyan „olcsó orosz olaj” legfontosabb jelenlegi felvevőpiaca Kína, és ez nem véletlenül van így: oda tudnak kockázatmentesen és folyamatosan szállítani a meglévő csővezetékeken keresztül, valamint vas- és közúton. Az Árnyékflotta tankhajói minimum veszélyben vannak a nemzetközi vizeken, és legyen bármennyire is rossz a helyzet, Európának még mindig jobban megfelel a norvég és skót mezőkről származó energiahordozók beszerzése, mint az orosz árué, amiért egyébként is sok és megalázó engedményt kellene tenni. Hogy Orbán lecsapott erre a helyzetre, mint gyöngytyúk a... mondjuk úgy, búzára, az nem csoda, de a javaslatát senki sem fogja komolyan venni, akinek ilyen ügyekben számít a szava. Azt nem állítom, hogy az olajár-mozgásokat kihasználva Oroszország nem lesz képes némi nyereségre szert tenni, de hogy ebből sem meggazdagodás, sem a szankciók eltörlése nem lesz, az biztos.

Nem tudjuk, milyen lesz a háború utáni Irán és azt sem, milyen Oroszországot látunk majd a jövőben. De ha mindkét ország létezni fog később is, adnék egy tanácsot Teheránnak: szóba se álljon Moszkvával, ha jót akar. És ez fordítva is érvényes. Nem jó nekik egy gyékényen, sőt, egy bazárban sem árulni.

Szele Tamás