Szele Tamás: Orosz karácsony

Amekkora felfordulás van a világban, majdnem megfeledkeztünk az ortodox karácsonyról. Pedig alig két napja volt, és a magas moszkvai körök meg is ünnepelték. Sajátosan az igaz, de különleges idők is járnak, hogy egyebet ne mondjak, Donald Trump például azzal kedveskedett Vlagyimir Putyinnak ajándékként, hogy megkergette az árnyékflotta tankhajóit az Atlanti-óceánon. Merő barátságból, hogy el ne lustuljanak. Amelyik nem volt elég fürge, azt el is fogta. Egyszer még majd meg fogják köszönni ezt a kis fogócskát.

Hanem Moszkvában volt csak igazi fénye az ünnepnek. Van kiskarácsony, van nagykarácsony, de a legnagyobb karácsony mégis az orosz (lásd még: „Milyen az orosz törpe? Óriási!”) és a legeslegnagyobb pedig a moszkvai, úgynevezett kormánykarácsony. Az akkora, hogy még a Gyedmaróz is eltörpül mellette, Sznyegurocskástól. Alig fér el a Vörös téren. Hát lássuk ennek a részleteit Andrej Percev írása alapján, megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem majd meg.

Ortodox karácsony alkalmából Kirill pátriárka, az orosz ortodox egyház pátriárkája interjút adott a Rosszija 1 állami tévécsatornának. Az ünnepről magáról alig esett szó – az újságíró csak a legvégén tett ezzel kapcsolatban egy felületes kérdést. A beszélgetés nagy részét ideológiai, politikai és geopolitikai témáknak szentelték. A ROC (Orosz Ortodox Egyház) vezetője arról elmélkedett, hogy a Nyugat „összefogott” Oroszország ellen, mert az „a civilizációs fejlődés rendkívül vonzó, alternatív modelljét” kínálja,* és olyan értékeket képvisel, amelyeket Európa és Amerika állítólag elhagyott.

*Az kétségtelen, hogy van még hova fejlődniük, és az is, hogy az orosz modell alternatív, bár nem mindenki számára rendkívül vonzó. Viszont az szintén nem vitatható, hogy orosz barátaink nagyon szeretnék összeszedni Európa és Amerika összes értékét, tekintet nélkül arra, hogy elhagyták-e őket vagy sem: ha tehetnék, minden értéket magukhoz szólítanának megőrzés és eltékozlás céljából, nemesfém értéktárgyak és drágakövek előnyben, de barátai az egyszerűbb javaknak is. Mindannyian láthattuk, milyen áldozatkészen mentettek szaniter-eszközöket és háztartási gépeket Ukrajnából, akár életüket is kockáztatva.

A pátriárka megjegyzéseiben a kulcsszó a „civilizáció” volt. Az erkölcsöt pedig konkrétan a civilizáció „túlélésének feltételeként” jellemezte. Ezt a kifejezést Vlagyimir Putyin már régóta előszeretettel használja; a Kreml ideológusai aktívan alkalmazzák az elnöki adminisztráció politikai blokkjában, és az orosz külpolitikai koncepció jelenlegi változatában is szerepel, amely az országot „önálló állam-civilizációként”* határozza meg.

*Jelentsen ez akármit is.

A fogalmat a történelem „civilizációs megközelítését” kidolgozó történészektől és filozófusoktól kölcsönözték, köztük Lev Gumiljevtől, akit Putyin előszeretettel idéz. Eszerint a világtörténelem nem lineáris folyamat, hanem civilizációk egymásutánja, amelyek mindegyike a felemelkedés, hanyatlás és végső soron a pusztulás egymást követő szakaszain megy keresztül. Putyin Oroszországot olyan fiatal civilizációnak tekinti, amely „történelmi életkorának” köszönhetően képes sikeresen ellenállni a „haldokló” Nyugatnak:

„Oroszország még nem jutott el a csúcsra, mi még a fejlődés útján haladunk.”*

*Azért ez ellentmond az „évezredes szláv ősiség” legendáinak. De mindegy, haladjanak a fejlődés útján (bár ez azt jelentené, hogy a Szent Oroszhon egy fejlődő ország), de sebaj, csak siethetnének kicsit, mert egyelőre ott tartanak, hogy a Szaha Köztársaságban, ahonnét az ország földgázkitermelésének legnagyobb része származik, elfogyott minden szén és a lakosság meg fog fagyni tavaszig – lévén, hogy a fejlett Oroszországi Föderáció ügyelt arra, hogy ebben a szövetségi szubjektumban ne lehessen gázzal fűteni. A gázt ott csak kitermelni szabad, és eladásra kell, nehogy már elfűtsék a jakutok! Ha megfagynak, hát megfagynak, ez volt az Ég akarata, ami ellen nem lehet tennni. Majd imádkozik értük Kirill.

Ezt a koncepciót és az egész civilizációs szemléletet manapság agresszíven ráerőltetik az oroszokra a közigazgatási alkalmazottak ideológiai metodicskáin és az „Az orosz államiság alapjai” című propagandisztikus egyetemi kurzuson keresztül. Kirill pátriárka átültette ezt az egyházi diskurzusba, és ezáltal az állami narratíva kiterjesztésévé és szerves részévé tette.

Az interjú legmeglepőbb pillanata a pátriárka elmélkedése volt a „hazaárulókról” – ez az ő kifejezése azokra, akik kívül esnek a „közmegegyezésen”. Figyelmeztette ezeket az „árulókat” tetteik „jogi következményeire”, anélkül, hogy pontosította volna, mik lehetnek azok.* A pátriárka itt átlépte a hivatalos állami retorika határait, és a legradikálisabb rendszerpárti képviselőkkel és aktivistákkal lépett egy platformra. Tapasztalt politikusként és médiaszemélyiségként Kirill pontosan tudja, hogy milyen megfogalmazások kerülnek garantáltan a címlapokra. Ezzel a provokatív üzenettel valószínűleg ismét a Kremlhez és az ország legfelsőbb vezetéséhez való hűségét hangsúlyozza. Vlagyimir Putyin a biztonsági szolgálatoknál szerzett múltjával bizonyára értékeli az ilyen retorikát.

*Itt kissé zavarban vagyok. Tessék mondani, a törvények megsértése kívül esik a közmegegyezésen? Mert ha igen, Sztálin elvtárs áruló. Azért a bankrablás erősen sérti a törvényeket, ráadásul jogi következménye is szokott lenni, ennek ellenére nem azt tapasztalom, hogy fogynának a Sztálin-szobrok Oroszország-szerte, ellenkezőleg, egyre több van belőlük. Vagy ott van például Szent Vlagyimir. Ő megkeresztelkedése előtt családirtóként működött, mármint ki kellett irtsa az egész családját, hogy megszerezhesse a kijevi trónt, emellé többnejű is volt, Merseburgi Thietmar kifejezésével élve „fornicator maximus”, mégis szent, nem áruló, törvény ide, közmegegyezés oda. Kell itt legyen valami misztikus titok, például az, hogy ezek a Kirill-féle magasztos hitelvek a nagy gazemberekre nem vonatkoznak, csak a kicsikre.

A pátriárka kevésbé szenzációs kijelentéseinek is egyértelmű címzettjei vannak: a Kreml politikai blokkjának vezetői, akik informálisan felügyelik a ROC-ot. Alekszandr Hariscsev, a kormányzat társadalmi megfigyeléssel és elemzéssel foglalkozó részlegének vezetője, Kirill megismételte az „önfeláldozásról” és az „bátor hőstettekről” szóló téziseket, amely tulajdonságok állítólag az orosz nép sajátjai. Írásaiban Hariscsev – a szociológiai adatokkal köszönő viszonyban sem lévő áltudományos elméletekre támaszkodva – azt állítja, hogy az oroszok inkább a kollektivista értékeket vallják, mint az individualizmust, és még arra is készek, hogy életüket adják bizonyos „magasabb célokért”. Mint fogalmaz:

„Kiderült, hogy számunkra az élet sokkal kevesebbet ér, mint egy nyugati ember számára. Mi hiszünk abban, hogy vannak fontosabb dolgok a puszta létezésnél.”*

*Ezt úgy tessék érteni, hogy a nyugati vagy keleti ember élete ér számukra sokkal kevesebbet, mint az illetőknek a sajátjuk. Az oroszoknak, főként, ha katonák vagy haramiák, valóban vannak sokkal fontosabb dolgok is, mint mások puszta léte. Tulajdonképpen egész csomó ilyen fontos dolog van számukra, majdnem bármi a világon.

A pátriárka „hőstettekről” beszél: a szó az egyházi szóhasználathoz tartozik, de Kirill tolmácsolásában a „hőstett” nem a hitről, hanem az állam iránti áldozatvállalásról szól. Ez a „kényelemről” és az „énközpontúságról” való lemondást jelenti. „Hogyan lehet megvédeni a hazát hőstett nélkül? Hogyan építettünk volna fel egy olyan hatalmas országot, mint a miénk, munkateljesítmények nélkül?”* – kérdezi patetikusan a pátriárka, hozzátéve, hogy „tett nélkül nincs igazán egészséges civilizációs fejlődés”. Az „önfeláldozást” az erős házasság alapjai közé sorolja (a család és a népesedés Putyin és a Kreml számára a legfontosabb prioritások), és természetesen a háborúval is összefüggőnek tekinti.

*Imádkozzunk tehát, feleim, Szomjazó Szent Sztahanov hitvallóhoz...

A két fő ortodox ünnep egyikére időzített nagyinterjúban Kirill tehát nem vallási vezetőként, hanem az ideológiai munka egyik területéért felelős állami vezetőként lépett fel. Nyilvánvalóan előre megbeszélt kérdésekre válaszolva mutatta be a Kreml politikai blokkja által támogatott állami ideológia ortodox közönségre szabott változatát. Teljes mértékben lehet arra számítani, hogy hamarosan ilyen beszédek hangzanak el a szószékekről – amelyeket a ROC vezetéséhez hű püspökök és papok tartanak.

Figyelemre méltó, hogy a pátriárka nem kínál saját, eredeti, önálló ideológiai értelmezéseket; a közigazgatási alkalmazottak metodicskáit és az „Az orosz államiság alapjai” kurzus kidolgozóinak „műveinek” vonalát követi. Emiatt, ellentétben Szergej Kirijenko társaival, Alekszandr Hariscsevvel vagy Andrej Polosinnal (a kurzus tervezőjével), Kirill még csak nem is nevezhető proto-ideológusnak – ő egyszerűen csak egy hitbéli programmenedzser.

A karácsonyi interjúból kiderül, hogy a pátriárka teljesen beilleszkedett az állami hierarchiába, ahol rendszeresen bizonyítani kell az elnök iránti lojalitást, hangoztatni a „szívéhez közel álló” eszméket, és szórakoztatni kell az államfőt. Így viselkednek a Kreml, a kormány és a régiók vezető tisztviselői. A pátriárka most ugyanezt teszi. Ugyanakkor hangsúlyozza az alárendeltségét, és ezzel nemcsak Vlagyimir Putyin, hanem a ROC-ot kuratóriumban tartó politikai blokk tisztviselői felé is jelzi a lojalitását.*

*Azért ezt még a cárok sem követelték meg, sőt, nem is látták volna szívesen.

Az orosz egyházi vezetés sok éven át megőrizte bizonyos fokú függetlenségét – ideológiai kérdésekben is. Az elnöki adminisztráció felügyelete nagyrészt jelképes és rituális volt, leginkább a Kreml és a ROC közötti interakciók koordinálására korlátozódott. A pátriárka legutóbbi nyilatkozatai azt jelzik, hogy ez az autonómia megszűnt: az egyház a „külső kör, a felsőoktatás és a kultúra” mellett Szergej Kirijenko „nagyobb politikai blokkjának” keretei közé szorult.

Kirill pátriárka, bürokratikus opportunistaként, számára kedvező irányba halad. Vlagyimir Putyin immár harmadik egymást követő karácsonyát ünnepelte olyan környezetben, amely így vagy úgy, de a háborúhoz kapcsolódik. Idén egy olyan templomban vett részt istentiszteleten, amely a média szerint a GRU egyik egységének területén található – az említett részleg tisztjeivel együtt. Míg a korábbi években az elnök ilyenkor tartózkodott az egyértelműen megfogalmazott nyilvános kijelentésektől, 2026. január 6-án nem tudta visszafogni magát:

„Nagyon gyakran nevezzük az Urat Megváltónak, mert azért jött a földre, hogy minden embert megmentsen. És a mi harcosaink, Oroszország harcosai, mintegy az Úr megbízásából, éppen ezt a küldetést teljesítik – megvédik a hazát, megmentik a hazát és népét. Amit mondtam, nemcsak az itt állókra vonatkozik, hanem Oroszország minden harcosára. Velünk együtt osztoznak ebben az örömben testvéreink és más felekezetek képviselői is, ahogyan mi is velük együtt örvendezünk, amikor ők tartják ünnepeiket.”*

*Putyin örülhet, hogy Kirill pátriárka a mellényzsebében van – finoman fogalmaztam – ugyanis az, amit beszél, legalábbis blaszfémia. Nem kevesebbet állít, mint azt, hogy minden orosz katona egylényegű Jézussal, több seregnyi Krisztus harcol Moszkváért. Ami azért például a csecsen alakulatok esetében kissé pikánsan hangzik. Nem azért mondom, de átkoztak már ki embert ennél kevesebbért is az ortodox egyházból.

A pátriárkával ellentétben, aki nem merte módosítani a Kreml ideológusainak téziseit, az orosz elnök bátran beleavatkozik a vallási dogmákba, összekeveri a hitről szóló tanításokat az állami hazafisággal. Putyin nyíltan állítja, hogy az egyházak és vallási felekezetek közötti megosztottság formális:

„Ha Isten létezik, akkor nem tudja, hogy az emberek a földön különböző egyházakra oszlanak. Közös értékeink vannak – ez az, ami számít, ez az, ami összeköt bennünket. A hagyományos és közös értékek az Orosz Föderáció minden népe számára.”*

*És ne feledjük, a leghagyományosabb orosz érték a hadizsákmány.

Putyin világképében az állam a vallás fölött áll, és a felekezetek szerepe az állam szolgálatára redukálódik. Az orosz elnök egyre gyakrabban hangoztatja ezeket a nézeteket – amelyek minden hit szempontjából eretneknek minősülnek –, prédikátorként beállítva magát. Kirill pátriárka pedig kész visszhangozni szavait.

Egyszóval igen szép volt az orosz karácsony, leginkább Moszkvában, sokat tanultunk, és nem kétlem, hogy Vlagyimir Vlagyimirovicsnak is felmelengette a szívét az ünnep. Meg is támadta örömében Ukrajnát Szenteste, 95 drónnal, még egy Iszkander rakétát is hozzájuk csapott.

Ilyen volt az ő ajándéka ezen a csendes, szentséges éjen.

Szele Tamás