Szele Tamás: Támadnak a tuaregek

Míg mi Magyarországon a választások utóhatásaival és a várható változásokkal vagyunk elfoglalva, a világ többi részén nem állt meg az élet, sőt, köszöni szépen, zajlik. Maliban például tegnap nagyon komoly vereségeket szenvedtek a kormányerők, és az ország integritása is komoly veszélybe került – az ország területén állomásozó orosz egységek pedig egyre nagyobb bajban vannak. Mostanra már helikoptert is veszítettek, feladtak egy stratégiai fontosságú helyőrséget és nem csodálkoznék, ha már az egérutat keresnék, kifelé Maliból. A helyzetről a Novaja Gazeta Evropa összefoglalója alapján számolok be.

Április 25-én a szeparatisták és az iszlamisták komoly harcokat vívtak a mali hadsereggel. Ez az egyik legnagyobb összecsapás az elmúlt években, és a lázadók – beszámolójuk szerint – elfoglalták a stratégiai fontosságú Kidal várost. A harcokban életét vesztette Mali védelmi minisztere is (bár nem Kidalnál).

Először is lássuk, mi történt eddig Maliban, és mi köze van ehhez az orosz zsoldosoknak?

2021-ben egy katonai junta ragadta magához a hatalmat az országban, letartóztatva a korábbi elnököt, aki 2020-ban egy puccs révén vette át az ország irányítását. Ezzel egyidejűleg a volt francia gyarmat közeledni kezdett Oroszországhoz, és 2021-ben megérkezett a Wagner-csoport is Maliba. Például ők segítettek akkoriban visszafoglalni Kidal városát a lázadóktól – a település a lázadók számára politikailag fontos városnak számít, mivel főként tuaregek lakják.

2025 júniusában jelentették, hogy a Wagner-csoport elhagyta az országot, helyükre az „Afrika Korpsz” – az orosz védelmi minisztérium egysége – lépett. A BBC orosz szolgálatának katonai megfigyelője, Ilja Barabanov megjegyzi, hogy eleinte a korábbi zsoldosok kötöttek szerződést a védelmi minisztériummal. Később az alakulatot az Oroszországi Föderáció fegyveres erőinek katonáival töltötték fel. A Közép-afrikai Köztársaságban a Wagner struktúrája megmaradt, míg Szíriában, Líbiában, Maliban, Csádban és Burkina Fasóban a zsoldosokat teljesen felváltották az „Afrika Korpsz” harcosai. Továbbá, mint a szakértő megjegyzi, Junusz-Bek Jevkurov orosz védelmi miniszterhelyettes ezután nagy körutat tett az afrikai államokban, és katonai tömböt szervezett, amely Maliból, Nigerből és Burkina Fasóból állt.

Maliban az „Afrikai Korpsz” a 2021-beny katonai puccsal hatalomra került Assimi Goyta tábornok vezette katonai juntát támogatta.

Barabanov hangsúlyozza, hogy az oroszok aktívan részt vettek az ország északi részén a tuaregekkel és az iszlamistákkal vívott harcokban.

Ma vált ismertté, hogy az oroszok és a kormánycsapatok feladták Kidal helyőrségét az előrenyomuló tuaregeknek. Elmondható, hogy ezt követően a mali hatóságok elvesztették az ellenőrzést az ország északkeleti részén lévő terület felett. A védelmi miniszter és a junta vezérkari főnökének halálát már megerősítették.

Emlékeztetett arra is, hogy az Aszad-rezsim 2024-es szíriai bukása után orosz haditechnikai eszközöket szállítottak a Haftar marsall ellenőrzése alatt álló líbiai Tobrukba, onnan pedig tovább vitték őket Maliba. Denisz Korotkov, a Dossier Center szakértője ugyanakkor hangsúlyozza, hogy nincsenek pontos adatok a Maliban lévő afrikai hadtest létszámáról.

„Feltételezem, hogy másfél-két és fél ezer harcosa lehet ennek a formációnak az országban” – saccolta.

A The Washington Post szerint április 25-én a szeparatisták és a dzsihadisták megtámadták Mali fővárosát, Bamakót, katonai támaszpontokat és a Bamako-Sena repülőteret. A támadók emellett azt állították, hogy sikerült visszafoglalniuk Kidal városát; a lázadók ezt másnap, április 26-án megerősítették. Az orosz „Afrika Korpsz” kivonult a városból.

A támadásban a JNIM dzsihadista csoport és az Azawadi Tuareg Felszabadítási Front (FLA) lázadói vettek részt. A dzsihadisták fő követelése a saría törvénykezés bevezetése az országban, míg a szeparatisták Mali északi részének (Azawad) függetlenségét követelik.

Jelenleg a bamakói repülőtéren minden járatot töröltek, az utakat lezárták, és a város egyes részein lövöldözés hallatszik.

A Figaro című napilap szerint Sadio Camara védelmi minisztert és családtagjait tegnap meggyilkolták a mali fővároshoz közeli rezidenciájukon.

Valószínűleg ő volt a rezsim egyik fő öszekötője, aki kapcsolatokat épített ki az orosz hadsereggel. A Le Monde „a junta második emberének és az Oroszországgal kötött szövetség kulcsfigurájának” nevezi.

A Jeune Afrique beszámolója szerint a védelmi miniszter rezidenciája közelében autóbombát robbantottak. Később Issa Ousmane Coulibaly, a köztársasági kormány szóvivője a következő nyilatkozatban erősítette meg Sadio Camara védelmi miniszter halálát.

„A 2026. április 25-én reggel végrehajtott gyáva terrorakció során egy öngyilkos merénylő által vezetett, robbanószerkezettel ellátott járművel támadták meg a miniszter rezidenciáját. A miniszter személyesen vette fel a harcot a támadókkal, és többeket semlegesített közülük. A heves összecsapás során megsérült és kórházba került, de az orvosok erőfeszítései ellenére belehalt sérüléseibe.”

A hatóságok azt is elmondták, hogy a robbanás következtében a rezidencia és egy közeli mecset egy része összedőlt. A bent tartózkodó hívők megsérültek.

„Mali sorsa most hajszálon függ” – jellemzi a Le Monde az eseményeket. Több forrás is elmondta a lapnak, hogy a lövöldözés vasárnap is folytatódott Katiban, a Bamako külvárosában lévő katonai városban, ahol a hatalmon lévő tábornokok élnek. A JNIM támadói a tűzharcok során „a befejezetlen épületekben és a várost körülvevő dombokon keresnek fedezéket” – mondta egy helyszínen tartózkodó mali katona. Senou-ban, ahol Bamako nemzetközi repülőtere található, és amely szombaton szintén a JNIM-FLA koalíciós támadás célpontja volt, „mindenki otthon ül, senki sem mer kimenni az utcákra, mert a terroristák még mindig ott ólálkodnak, bár ma nem voltak közvetlen összecsapások”.

Mint Barabanov rámutat, „a kormányzati létesítményeket támadó tuaregek céljai még nem teljesen világosak”. Megjegyzi, hogy korábban kinyilvánították, hogy le akarják választani Mali északi részét, és ott létrehozni a független Azawad államot. Ugyanakkor az ország déli részén iszlamista csoportok tevékenykednek.

„Korábban a lázadók a gazdasági nyomásgyakorlás módszereit alkalmazták, megzavarva az ország logisztikáját. Még a fővárosba, Bamakóba sem tudtak üzemanyagot és egyes fontosabb árukat szállítani. Üzemanyag nélkül pedig a haditechnika használhatatlan” – magyarázta a szakértő.

Szerinte az is „világos, hogy ma az orosz hadsereg minden erőforrását az ukrajnai háborúra fordítják”. Ugyanakkor, még ha az orosz hatóságoknak lenne is kedve segíteni a mali juntának és tartalékokat szállítani Oroszországból, a rendkívül problémás logisztika miatt ez nem lenne egyszerű. Barabanov szerint mivel a Szíriában található orosz katonai bázisok valójában nem működnek, a katonai szállítmányok és a hadsereg alakulatainak Afrikába történő átszállítása a lehető legnehezebbé vált.

Korotkov azt is megjegyzi, hogy bejelentették, miszerint a lázadók legalább öt olyan katonai objektumot támadtak meg, ahol oroszok tartózkodhattak, valamint Kidal elfoglalása is kétségtelen most már. Ugyanakkor más helyszíneken úgy tűnik, hogy „az Afrika Korpsz és a kormány egységei visszaverték őket”. Mint kiemelte:

„A harcok harmadik napján a lázadóknak nem sikerült megrohamozniuk a fővárost és a főbb katonai létesítményeket. Kidal városa pedig már nagyon régóta a tuareg ellenállás központja. Az 1990-es évek óta többször is gazdát cserélt. Bár a 15 ezer lakosú településnek látszólag nincs komoly logisztikai jelentősége, a tuareg ellenállás központjaként fontos szimbolikus értéke van.”

A Száhel-övezet – a Szahara-sivatagtól délre fekvő régió, amely többek között Malit, Burkina Fasót, Nigert, Csádot és Mauritániát foglalja magába – országaiban történt sorozatos katonai puccsok után Oroszország erőteljesen növelte befolyását Afrikában, és a helyi juntáknak katonai segítséget ajánlott fel a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartásának követelése nélkül. Eleinte Moszkva fő eszköze a Wagner -csoport volt, amely a „szürke zónában” működött: rezsimeket őrzött, katonai személyzetet képzett ki, hadműveletekben vett részt, és ezzel párhuzamosan hozzáférést szerzett az arany, gyémánt és más nagyon értékes nyersanyagok kitermeléséhez.

Jevgenyij Prigozsin halála után a Kreml gyakorlatilag legalizálta ezt a jelenlétet, és az afrikai műveleteket átadta az Afrika Korpsznak, az orosz védelmi minisztérium egyik struktúrájának.

2024-ben mintegy ezer orosz katona tartózkodott Maliban, további mintegy kétezer a Közép-afrikai Köztársaságban, valamint Burkina Fasóban, Nigerben és Szudánban. Ezzel párhuzamosan Moszkva növelte politikai befolyását az Oroszország-Afrika csúcstalálkozók, a „neokolonializmusról” szóló nyugatellenes retorika, a dezinformációs kampányok és a Rosszotrudnyicsesztvo munkája révén.

A mali, nigeri és burkina fasói rezsimek számára az orosz támogatás kényelmes helyettesítője lett a francia és amerikai katonai jelenlétnek, amelyet a puccsok után fokozatosan kivontak a térségből. Ugyanakkor a Száhel-övezet biztonsági helyzete nem javult: a dzsihadista támadások száma megnőtt, az emberi jogi aktivisták és menekültek pedig az orosz zsoldosokat és a mali hadsereget a civilek tömeges meggyilkolásával és kínzásával, valamint a „felperzselt föld” taktikájának alkalmazásával vádolják.

Röviden összefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy Maliban az állam az összeomlás, pontosabban a kettészakadás szélén áll, az eddigi katonai junta zsarnokságát rövidesen felválthatja az iszlamista–dzsihádista rémuralom (a JNIM voltakáppen az Iszlám Állam helyi fiókja) és ezen az orosz csapatok fikarcnyit sem képesek változtatni.

Maximum fohászkodhatnak: „Uram, egek, megjöttek a tuaregek!”

Megjöttek és semmi jót nem hoznak.

Szele Tamás