Szele Tamás: Teherán fegyverei
Alig van nap mostanság, mikor az Iráni Iszlám Köztársaság ne fenyegetőzne újabb háborúval Izrael ellen – akkora válságban van maga az állam is, hogy enélkül mér régen megbukott volna a rendszer. A kérdés azonban az, hogy miféle fegyverekkel akarnak támadni, ugyanis az eddigiek a legutóbbi fordulóban csúfos kudarcot vallottak, újak pedig nincsenek. De hát mire vannak a régi és új jóbarátok? A helyzetet Antonio Giustozzi, a RUSI (Royal United Sercvices Institute) senior kutatója elemezte a The Insider hasábjain.
A tavaly nyári tizenkét napos háború után, amikor Izrael Iránban több száz, a katonai infrastruktúrához, valamint a nukleáris és a védelmi iparhoz kapcsolódó célpontot támadott meg és az ország légvédelmének nagy részét semlegesítette, Teherán új, a rezsim túléléséért vívott egzisztenciális háborúra készül. De míg Oroszország, Irán régi szövetségese, habozik és késlelteti a már megígért Szu–35-ösök és modern légvédelmi rendszerek szállítását, Kína előretör és az iráni hadsereg vezető beszállítójává válik.
Hosszú évekig Irán a saját katonai technológiáinak fejlesztésére helyezte a hangsúlyt, maximálisan csökkentve az importot. Ez részben a külföldi fegyverek beszerzésének nehézségei miatt történt, de részben az önellátás növelésének szándéka miatt is.
Két generációs lemaradás
Például a légvédelem terén Irán számos amerikai rakétarendszert modernizált, és egyes orosz modellek gyártását is megkezdte. A légierő korlátozott beszerzésekre támaszkodott Oroszországból és Kínából, valamint a régi amerikai repülőgépek modernizálására kínai fedélzeti elektronikával.
De 2025 végére világossá vált, hogy ez a megközelítés nem vált be. Az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) és az iráni fegyveres erők mindig kitértek az iráni légvédelmi rakétarendszerek képességeivel kapcsolatos kérdések elől, sőt, még az egyik legújabb fejlesztés, a Bavar 373 képességeit is szépítették.
A testület egyik magas rangú tisztje nemrég elismerte, hogy az iráni légvédelmi rendszerek mindegyike alacsony színvonalon teljesített a tizenkét napos háborúban, még az elavult orosz komplexumoknál is gyengébben működtek. Ami a légierőt illeti, Irán kísérletei könnyű vadászgépek kifejlesztésére nem vezettek eredményre. Az 1970-es években az amerikai repülőgépek modernizációs programja során kifejlesztett repülőgépek pedig az izraeli vadászgépekkel való találkozáskor csak menekülni tudtak. 2025 júniusára Irán csaknem két generációval lemaradt Izraeltől és az Egyesült Államoktól.
Muszkaföldön lassan jár a posta
Mivel Irán saját technológiák fejlesztésére irányuló kísérletei kudarcot vallottak, sürgősen szükségessé vált a fejlett haditechnika beszerzése. Októberben a Kreml utalt arra, hogy egyes orosz fegyverek Iránba történő szállítása a tizenkét napos háború következménye. Két héttel korábban azonban nyilvánosságra került egy kiszivárogtatott dokumentum, amely szerint Oroszország és Irán még 2022-ben megállapodott 48 Szu–35-ös vadászgép eladásáról.
A Szu–35-ösök vásárlását az iráni hatóságok már évek óta bejelentették – ebben nincs semmi új. De most először nevezték meg a tranzakció pontos értékét. A szállításoknak már meg kellett volna kezdődniük, és az iráni védelmi illetékesek fennhangon panaszkodnak a késedelmekre, amelyeket Oroszország Izraellel való kapcsolatainak megőrzésére irányuló szándékával hoznak összefüggésbe. Az iráni fegyveres erők forrásai szerint a szerződés teljesítése még 2022-ben megkezdődött. Akkor kezdték meg az iráni pilóták és technikusok képzését Oroszországban, hogy felkészüljenek az új repülőgépek átvételére.
Ezenkívül Irán megkezdte a modern Jak–130 kiképző-harci repülőgépek átvételét Oroszországból, ami szintén összefügg a Szu–35-ösök beszerzésével. Az új harci repülőgépek azonban még nem érkeztek meg.
Most, ugyanezen iráni források szerint, a orosz kormány végre beleegyezett a Su–35-szállítások megkezdésébe. Először 24 Szu–35SE vadászgépet szállítanak Iránnak (ez az Egyiptom által lemondott megrendelés egy része), majd 2026–2027-ben további 24 új gyártású vadászgép érkezik. Oroszország közvetve elismerte felelősségét a késedelemért, és teheráni források szerint kártérítésként fél tucat modernizált MiG–29-es vadászgépet ajándékozott Iránnak.
De az októberben leszállított néhány vadászgép alig változtat az Irán és Izrael közötti erőviszonyokon, nem is beszélve az Egyesült Államokról. Oroszország szempontjából ez egy jóindulatú gesztus Irán felé, és egyfajta biztosíték arra, hogy ezúttal komolyan gondolja, amit megígért. Lehetséges, hogy ez emlékeztető arra is, miszerint Oroszország gyorsan és olcsón modernizálhatná Irán kis MiG–29-es repülőgép-flottáját a 4++ generációs szabványokhoz.
Reálisan nézve Irán a közeljövőben sem a költségek, sem a gyártási határidők miatt nem lesz képes teljesen lecserélni elavult légiflottáját. Ezért csak a légierő részleges modernizálásáról lehet szó. Ma az orosz pilóták főként a MiG–29-et használják a haladó képzéshez, így ez lehet a szállítás másik oka is – hogy az iráni pilóták minél gyorsabban felkészüljenek a Szu–35-ösre.
Az irániak szeretnék beszerezni az S–400-as légvédelmi rendszert is – a számukra elérhető legkorszerűbbet. Az orosz vezetés tagadja, hogy Irán a tizenkét napos háború előtt megkereste volna őket az S–400-zal kapcsolatban, de most ez a kérdés határozottan napirenden van – nagy hatótávolsága és az F–35-ösök leküzdésére alkalmas képessége miatt, bár erre csak kis távolságról alkalmasak. IRGC-források szerint egy üteget már leszállítottak és hadrendbe is állt Iszfahánban, ahol Irán egyik legfontosabb nukleáris létesítménye található.
A nagyobb szállításokat még nem hagyták jóvá, de nem is zárták ki őket. Bár Oroszországnak nyilvánvalóan szüksége van az S–400-asokra a saját légterének védelméhez is, az ukrajnai invázió óta jelentősen megnövelte a komplexumok gyártását, így elvileg megoszthatná azokat Iránnal. Az irániak azonban rendkívül aggasztónak tartják a tárgyalások lassú ütemét.
Peking előretör
Korábban Oroszország volt Irán fő modern fegyverzet-szállítója, míg Kína a második helyen állt, de nagy lemaradással. Az utóbbi években azonban Irán egyre aktívabban importál katonai technológiát Kínából, különösen a légvédelmi rendszerek és a harci repülőgépek modernizálása céljából. A Kreml ingadozása miatt Kína úgy tűnik, hogy az iráni hadsereg vezető védelmi termékek szállítójává válik, mivel nyitottabb a tárgyalásokra és kevésbé korlátozzák saját igényei.
Megbízható források szerint az IRGC már kínai tanácsadókat és technikusokat fogadott Iránban, akik segítenek a HQ–9 légvédelmi rakétarendszerek telepítésében és a személyi állomány kiképzésében, valamint előkészítik a terepet a J–10C vadászgépek jövőbeli szállításához. Ezek szerint a J–10C eladásáról szóló megállapodást vagy már aláírták, vagy a végső fázisban van. És bár a J–10C hatótávolsága kisebb, mint a Szu–35-é, bizonyos szempontból a könnyű vadászgép modernebb, különösen a fedélzeti radar tekintetében.
A hangsúly a ballisztikus rakétákon van
Az iráni fegyveres erők biztosak abban, hogy az új háború már a küszöbön áll. Ezt a rezsim létezését fenyegető veszélynek tekintik, és sietnek pótolni a védelem legnyilvánvalóbb hiányosságait. Az iráni fegyveres erők forrásai szerint egyelőre még el sem kezdődött a szállított HQ–9-es rendszerek integrálása a nemzeti légvédelmi rendszerbe. Pedig a tizenkét napos háború egyik fő tanulsága az volt, hogy az iráni légvédelmi rendszer, amely hatalmas mennyiségű orosz, kínai, amerikai és helyi gyártmányú, gyakran egymástól teljesen eltérő technológiákat alkalmazó komplexummal van felszerelve, éppen az integráció terén sántít.
Az új rendszerek teljes körű bevezetése vagy sok időt vehet igénybe – vagy egyáltalán nem történik meg. Az új rendszerek szállítása csak tovább rontja a helyzetet, mivel az új modellek integrálása évekig fog tartani. Ezért az irániak úgy tűnik, hogy lemondtak egy teljes körű nemzeti légvédelmi rendszer létrehozásáról a közeljövőben. Ehelyett arra törekednek, hogy megemeljék az izraeliek számára a légterükbe való behatolás „árát”. Ahelyett, hogy a HQ–9-eseket az egész rendszer fejlesztésére használnák, a jelek szerint inkább különösen fontos objektumok védelmére kívánják felhasználni őket.
Az iráni hadsereg által használt orosz „Rezonansz” radar (Ghadir néven) iráni katonai források szerint valóban képes felismerni az izraeli „lopakodó” repülőgépeket. Iránnak azonban nem volt egyetlen olyan rendszere sem, amely képes lett volna megsemmisíteni az F–35-ös vadászgépeket. Most azonban ezt a feladatot bizonyos mértékben el tudja látni az egyetlen S–400-as üteg és valószínűleg a HQ–9-es komplexumok is – ha valóban a B-verzióról van szó.
Bár ezek a lehetőségek még mindig korlátozottak, növelik a potenciális új légi hadjárat kockázatait Izrael számára. De csak akkor, ha az irániaknak legközelebb sikerül megvédeniük az új rendszert a különleges egységek támadásaitól.
Mindazonáltal néhány HQ–9 és S–400 üteg nem lesz képes megállítani az izraeli légierő koncentrált támadását, főleg ha az amerikaiak is csatlakoznak hozzá. A Szu–35-ösök és a J–10C-k akkor sem fognak sokat változtatni a helyzeten, ha időben megérkeznek, mert a pilóták kiképzése nem megy gyorsan, és ezt az iráni hadsereg is tudja. A paradoxon abban rejlik, hogy Iránnak továbbra is nagy mértékben a saját technológiáira kell támaszkodnia, elsősorban a ballisztikus rakétákra, bármely új konfrontáció esetén Izraellel vagy az Egyesült Államokkal, amely a következő egy-két évben bekövetkezhet.
Nos, mindent összevéve: Iránnak kevés a fegyvere, de amije van, az legalább sokféle. Ha így akar háborúzni, biztos a veresége.
Szele Tamás