Ha valaki nekem tavaly ősszel azt mondja, hogy örülni fogok annak, mikor az Alapjogokért Központ ügyeivel foglalkozhatok, biztos azt hittem volna, hogy megbolondult.

Olcsó, bár frappáns poén lenne úgy kezdeni ezt az írást, hogy „Putyin úgy megy, mintha jönne” bár voltaképpen erről is van szó.

Hölgyeim, uraim, a háború egyelőre ízlés szerint vagy elmaradt, vagy késlekedik, válassza ki magának mindenki, ahogy gondolja, szóval most nem Ukrajna, Oroszország és az euoratlanti övezet zavaros viszonyával foglalkozom, hiszen egyelőre érdemben semmi újat sem mondhatnék, hanem Kínával, mert sajnos

Hogy a végén kezdjem: ne tessenek ünnepelni, nem tört ki sem a világbéke, sem a világháború, esőerdők megmentéséről meg szó sincs. Mindössze annyi történt, hogy Moszkva kivonja csapatai egy részét az ukrán határ körzetéből, enyhítve ezzel a nyomáson és a

Most az egész világ a holnapra előrejelzett ukrajnai orosz invázió lázában ég. Vagy lesz holnap ilyesmi, vagy nem, én inkább a hétvégét vagy jövő hét elejét mondanám, vasárnaptól elfele, de hát nem vagyok én CIA, se egyéb szakértő.

Gyakran az az érzése az embernek, hogy a mostani világméretű válság tulajdonképpen egy hatalmas malomjáték, sőt, hipermalom, amiben egymásra épülő csikicsukik működnek és lehetetlen megnyerni, ha Putyin kezd, márpedig ő kezdett.

„Én ezeket a kanyarokat nem tudom követni. De azt, amit Orbán Viktor egy személyben megtestesít – ezt a szivárványkoalíciót úgymond, a liberálisokat, a kommunistákat, a konzervatívokat és a fasisztákat –, ezt mi a szövetségben külön-külön képviseljük. Gerinces emberként mindenki megtarthatja