Aki el akar igazodni az orosz–kínai–ukrán-északatlanti válságban, az először is azt teszi a legjobban, ha elfelejti minden érzelmét, rokonszenvét, és nem törődik mások ilyesmijével sem.
„Magyar bulizókat raboltak ki Kijevben.” Gyurcsány után a következő vezető hír az Origón. (Gyurcsány időközben Orbán évértékelőjére cserélődött.)
A mai történetben látszólag nincs politika, de sebaj, majd tesznek bele, ki-ki saját szája íze szerint, jó bőven, ahogy azt mifelénk szokás. Ez látszólag egyszerű, bár bestiális bűncselekmény, gyilkosság anyagi haszonszerzés céljából, ilyenek esetében fog vastagon a penna a bíróságokon.
Miután az előző írásomban azt olvasták, hogy általában nincs kedvem beszélgetni, ketten is megkérdezték, hogy magányos vagyok-e? Vagy magányosnak érzem-e magam? Elszomorít, írja egy kedves hölgy. Akkor most ez megér egy éjféli misét (annyi idő van).
Akárhogyan magyarázom, nem értik. Mintha a falnak beszélnék. Nem értik jobbról, tulajdonképpen balról sem, itt motyogok magamban középen. Mondjuk bonyolult dolog is a kampányhirdetések ügye, és nem véletlenül az: de mégis soknak találom, amennyit mostanság elhirdetett a magyar politika.
„Ezek a nagy jó tevékenységek mind-mind a választások miatt vannak”, írja egy hozzászóló Kocsis Máté legújabb fizetett örömködésére, hogy a tizenharmadik havi nyugdíj, meg egyebek.
Mivel azt tapasztalom, hogy nincs a világnak olyan távoli országa vagy obskurus személye, aki miatt ne esne a sajtómunkásnak egy közepes falka nádi toportyánféreg, ma kerülném az égető alapkérdéseket (ahogy elnézem őket a címlapokon, speciel engem egyik sem éget) és
Nézem a híreket így reggel, egy kávé mellett, tiltogatom az engem anyázókat és óhatatlanul is az jut eszembe: érdemes ezt az egészet, mármint a pártoktól független magyar sajtót művelni?
Mocskos ügyről lesz ma szó, kérem, nagyon mocskosról, aminek az a tanulsága, hogy ne legyünk naivak manapság, mert vannak, akik abból élnek, hogy mi elhisszük a szélhámosságaikat. Ráadásul politikai is a történet, szóval gyomor kell hozzá.
A világnak – mi is az? – két arca van. Mint Ianus istennek, a kapuk istenének. Ianus szentélye a római Argiletum út mellett gyakorlatilag két ellentétes irányban nyíló kapuból állt: ha a birodalom háborút viselt, kinyitották, ha a háború befejeződött,