Nem vagyok híve az oktalan trágárságnak a sajtóban, az erős kifejezéseknek megvan a maguk helye, és ha túl sokat használjuk őket, elkopnak: mindazonáltal van, amikor nem lehet másként fogalmazni.
Egy szinte elcsépelten ismert, 1934-es (!) Radnóti Miklós-vers, majd felrakom a végére, hogy felidézhessék. Rövid leszek, mert más dolgom van, de ez ma kikívánkozott. Reggeli sajtóátfutás, és megint beleütköztem Ukrajnába.
„Ne aggódj”, mondta Albert Einstein, „ha nehézségeid vannak a matematikával: biztosíthatlak, hogy az én nehézségeim sokkal nagyobbak”.
Már megint elkerült minket ez a legutóbbi kisbolygó, én nem is értem, mi ez a kupleráj a Naprendszeren belül, senki sem tud célozni? Emiatt aztán ma másféle világvégéről lesz szó, éspedig a populistáról.
Kesernyésen kávézgat az ember így, a Magyar Kultúra Napjának reggelén, de hát milyen legyen a kávé, ha nem keserű? A kultúra sem édesíti meg, nincs abban a helyzetben, hogy édesítsen: örül, ha megmarad.
„Baljós jeleket lát a béljós” – mondta Cs. G. kolléga mintegy harminc évvel ezelőtt egy rosszul induló vízilabda-mérkőzés elején, és csak ismételni tudom váteszi szavait: más kérdés, hogy már nem egy sportmérkőzéssel, hanem a nyilvánossággal kapcsolatban.
Kampány-üzemmódban vagyunk, az igaz, hogy nem most kezdődött, hanem tizenkét éve, de azóta folyamatosan fokozódik és talán most a legelviselhetetlenebb. Akkor én is foglalkozom ma egy kicsit a kampánnyal, illetve inkább azzal, mit művel az emberi agyakkal.
Ha összefoglaljuk a mai nap eddigi híreit, röviden annyit mondhatunk, hogy háború még nincs, járvány már van, választási csalás várható, hidegfrontot jeleznek a meteorológusok, és minden egyéb bizonytalan, de kellemes fordulatokra ne nagyon számítsunk.
Ma sem dőlt még össze a világ, az aszteroida csak este tizenegy körül fog elsuhanni a bolygónk mellett, tisztes távolságban, addig forogjunk nyugodtan tovább, meg azután is – nincsenek szenzációs hírek, még közérdekűek se nagyon.
Akkor ma tekintsünk megint Keletre, sőt, a Távol-Keletre – van itthon is baj elég, nyögjük mi is a világméretű élelmiszer-válságot, de akadnak országok, ahol az éhezés évek, sőt, évtizedek óta mindennapos, mint például Észak-Korea. Lássuk, ők mihez kezdenek ezzel a