Sűrű napja volt Márki-Zay Péternek. Már kora reggel riporterek hada várta a polgármesteri hivatal előtt.

Kellemetlen írás következik, választási kampány idején különösen kellemetlen, mert mindenféle álhírekről szól majd, és arról, hogyan lehet egy hazugságot még tovább hazudni némi csavarral. Ártatlan ember nem is szerepel a történetben: így vagy úgy minden szereplője vétkes.

Ember legyen a talpán, aki manapság kiigazodik az Árpádok, Karolingok, királyok és szentek labirintusában a Kárpátok alatt, most én mégis megpróbálom valahogy érthetően elmagyarázni, mi zajlik a történész- és régészvilág egy részében, és ez miért nagyon, de nagyon rossz.

Most Medgyessy Péter, tegnap Fodor Gábor. Egy volt miniszterelnök és egy volt kétszeres párt-, kétszeres bizottsági elnök, háromszoros párttag. Egy talpig elegáns úr és egy profi lemondóember. Hogy miért, ű tudja, meg mi is, de nem szeretnénk belebonyolódni semmibe.

Az nem is kérdés, hogy ma az alapvető élelmiszerek árának szabályozásáról kell beszélnünk, ez az elmúlt huszonnégy óra legfontosabb híre, csak kicsit döcögős lesz ez a merengés, mert közben zajlik a kormányinfó, és fél szemmel lesem azt is, ha valami

Sírva kérném az illetékeseket, hogy fogadják meg a tanácsomat: ne gömb alakú üvegcirkuszt tessék építeni Budapesten a Nyugati mellé, hanem bolondokházát, arra sokkal nagyobb, mondhatni égető a szükség. De ki vagyok én, hogy hallgassanak rám?

Ma nemigen lesz időm még a magam dolgát se írni, de ez azért kikívánkozik. Körülbelül tizenegy éve – amióta disznóormányomat beledugtam ezekbe a dolgokba – nem vagyok képes ésszel felfogni, hogy miért kell a politikai kommunikációban sablonokhoz ragaszkodni.

Azért valamit, jelesül az újságírást mégis egész jól művelheti a nem-kormánypárti sajtó, erre két jelből következtetek: egyrészt, mert bizonyos, nagyon kormánybarát körök akkor sem tudják néhányunk után csinálni, ha megfeszülnek – nyomják, erőltetik, de ami kijön, az szánalmas űrgyűrűfütty csupán