– Jó, hogy itt vagy, Antal. Látod, amit én látok? – Remélem, nem, főnök. Illetve, izé… hogy is láthatnám? Amit te látsz, senki más nem láthatja, mert… – Itt hagyd abba. Nem segget nyalni hívattalak ide. Tehát mit látsz előttem?

Kicsit meglepődhettek tegnap a jó budai polgárok és budapesti újságcsinálók, mert titokzatos események zajlottak az esti, majd éji homályban, melyeket akkor még senki sem tudott megmagyarázni, most már mintha derengene valami, de a megoldástól egyelőre messze járunk.

Ma újból Kazahsztánnal kell foglalkoznunk, hiszen fontos hírek érkeztek az ország sorsával kapcsolatban, de aztán, ha nem változik meg gyökeresen a helyzet, bele kell nyugodnunk a megváltoztathatatlanba.

Egy fiatal párnak útközben elfogyott a benzinje. Megálltak egy erdőszélen, és várták, hogy valaki arra járjon. Némi idő után meg is jelent egy régi autó, benne egy öregúrral. A fiú leintette, és kért tőle egy kis benzint. Az öregúr a

Folytassuk hát Kazahsztán szomorú történetét, mert messze nincs még vége a KBSZSZ alakulatainak bevonulásával – ellenkezőleg, a tragédia még csak most kezdődik. Bár eddig sem komédiát láttunk, valljuk meg. De a jelek szerint most következik a megtorlás.

Rossz hírek jönnek Kazahsztánból, nagyon rosszak – és nem lehetetlen, hogy a világ többi részére is nagyon rossz dolgok következnek belőlük.

Sokféleképpen lehet értékelni a jelenleg is zajló kazahsztáni eseményeket, nevezhetjük őket felkelésnek, lázadásnak, forradalomnak, esetleg, ha a rezsim pártján állunk, zavargásnak, fosztogatásnak, ezt majd az idő dönti el annak függvényében, hogy ki győz az események végén, lehet ebből utólag bármi

Tökéletesen megértem bármelyik miniszterelnök-jelölt-aspiráns nehézségeit. Egyfelől, mert ez a poszt körülbelül akkora súllyal bír, mint mondjuk az ókori Róma harmadik korszakában, az Imperium Romanum idején a „császárjelölt” bírt, például Claudius esetében, akit úgy nagyjából onnét kotortak elő, ahonnét a hősidőkben

Épp volna miről írni, bőven volna, az ember legszívesebben el is tenne pár témát ínségesebb időkre, mikor kötéllel fogjuk a hírt a kocsmában, de nem lehet, a hír romlandó áru, pár nap a szavatossági ideje.

Ma akkor csinálom a dolgom, gondoltam. Hát kérem, én naiv vagyok, mindig is az voltam. Bedőltem én mindenkinek és mindennek, vagyis magamnak. Úgy tizenöt-tizenhat évesen egy cigánylány felajánlotta a Margitszigeten, hogy jósol a tenyeremből.