Kérem, én sok mindent tudok Kínáról, még több mindent nem tudok róla, de igyekszem megtanulni, azt viszont először hallom, hogy vége volna a Középső Birodalomnak.
hát most sok türelmet kell kérnem. Még élek, mi több, azon is sokszor elgondolkodtam, írjak-e valamit ide és a Zónába, aztán nem, csak most.
Ma egy ítéletről lesz szó, amit viszonylag gyorsan hoztak meg, és nem is nevezném a legszigorúbbnak – szóba kell hozni, mert félő, hogy nemsokára több ilyesféle ügy is lesz, több ítéletre lesz szükség, és a mostani befolyásolja majd a kialakuló
Tegnap már nem volt érdemes ismertetnem az érvénybe lépő szigorításokat délután, nem volt bennük új elem, annyi azért valószínűnek látszik azonban, hogy a magyar olvasók több időt fognak a közeljövőben gép előtt tölteni, mint máskor, mert hát egy csomó egyéb
Nehéz helyzetben van a sajtómunkás megint, mivel épp ezekben a pillanatokban változik a helyzet, a legfrissebb járványügyi adatok kicsit sem megnyugtatóak – 10 767 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 987 199 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek
Ha az ember megpróbál utánajárni, utána kérdezni valaminek, fennáll a veszély, hogy egyszer csak válaszolnak neki, és ez nem mindig kellemes.
Az utóbbi napokban sok szó esett a Zóna hasábjain az álhírekről jobbról-balról, folytatom is a sorozatot, de most azt mutatom be, hogyan működik az állami álhír, amit propagandának nevezünk. A kormánymédia egyik írásának mentem utána.
A Pegasus-ügy legújabb fejleményéről tényleg csak egy klasszikus nyócker közmondás jut elsőre az eszembe: „Nekem mondod, pestinek, hogy csíp a poloska?” Márpedig a szoftvert üzemeltető Nemzetbiztonsági Szakszolgálat valami ilyesmivel próbálkozott, csak fordítva.
Ma, kérem, sportszerűek leszünk. Tegnap egy magát baloldali-ellenzéki jellegűnek beállító álhírlapon vertem el a port érdemei szerint, ma úgy korrekt, ha legalább ugyanakkorát csapok oda a magát ultrakormánypártinak és jobboldalinak nevező párjának.
Dobra vernék, mondja ez a szerencsétlen Kubatov, még a magyar Parlamentet is, mármint az ellenzék. Nem is kicsi dobra, teszem hozzá én. Nagydobra. Jó nagyra.