Ma október 22-ike van, így nyilván a holnapi eseményekről kéne írni, melynek csak egy akadálya van: jelenleg nem ismerjük őket.

Olyan hírtől zeng a magyar sajtó, ami igazából nem hír, mert majdnem minden részletét ismertük már – ismertük, csak elfelejtettük. És, hogy miért zeng a sajtó olyasmitől, ami legnagyobb részt nem újság, hanem óság? Csak azért, mert tájékoztatták róla, és

Megint egy kis sajtóelmélet következik, én már erősen unom a dolgot, de a kormánymédia talpasai nem bírják abbahagyni. Állandó tűz alatt tartják a maradék néhány, pártoktól független sajtóterméket, de ez valahol szórakoztató is.

Ki lopta el a jeti szerszámát? Repülő csészealjak a Kossuth téren! Hová tűnt a zenélő platinapesszárium? Vérnősző barmok az éji homályban!

Tegnap kicsit borúlátó voltam az előttünk álló kampányharcokkal kapcsolatban, ma, mikor átnéztem az elmúlt napok jegyzeteit és a délelőtti híreket, sokkal borúlátóbb lettem. Nem jön a totális információs háború, hanem már itt is van a nyakunkon.

Akkor tehát lezajlott a sokakat lázba hozó előválasztás, most épp számlálják a szavazatokat, a vérmesebbek már készülnek jelöltjük győzelme esetén az ünneplésre, veresége esetén a totális háborúra az eredmény tudomásul vétele és az összefogás fenntartása helyett, én pedig meglehetősen örülök,

Szóltam erről már néhány szót máshol, más lapban, de az nem volt elég. Én is érzem, hogy Kövér László ennél többet, Magyarország pedig nála jobbat érdemel. Nem lehet elintézni a házelnök tegnapi zseniális eszmefuttatását egyetlen bekezdéssel: a szavainak súlya van.

Törököt fogtam, kérem, nem ereszt. Az ereszt amúgy is a Szájer fogta, róla volt szó épp elég, ez az én törököm a Békemenet, amit szívesen hagynék a búbánatos jófenébe, elvégre sem ingem, sem gatyám – de nem lehet. Ahogy valami

Nem akarok hozzászólni az előválasztáshoz többet. Részint azért, mert Van Dolgom holland üzletembernek is lehet nevezni, részint azért, mert nincs kedvem senkivel sem huzakodni, és legfőképpen azért, mert nincs értelme.