Schmidt Mária csodálatos levele méltán ejtette bámulatba a magyar közönséget, elvégre nem minden nap intjük óva Angliát, száz évente csak párszor szokás ez mifelénk, és utólag mindig megbánjuk. Bár ezek a szittya intelmek le szoktak peregni az Egyesült Királyságról, és
Előre szólok, bonyolult dolgokról lesz szó, aki nem szeretne az írásra koncentrálni, az itt hagyja abba. Különben most dolgozunk azon, hogy a gondolkodásra és szövegértésre képtelen, ám markáns véleménnyel bíró réteg számára bevezessük a lapfelület más helyén a Teletubbyk korábbi
Lassan már be sem engedik az embert a rosszabb hírű késdobálókba, ha nincs lovagkeresztje. A jobb hírűekbe még csak-csak besurranhatunk plecsni nélkül is, hanem a valódi becsületsüllyesztőkben lovagkereszt nélkül kívül tágasabb. De van is ám becsülete ennek az érdemrendnek!
Miután ma megtudtam, hogy a Facebook vissza kívánja szorítani a politikai jellegű tartalmakat a közösségi oldalon (nem először, és eddig egyszer sem sikerült nekik), erősen vakarni kezdtem a fejemet: hát én most mitévő legyek?
Most, amikor mifelénk mindenki Afganisztánról beszél, aki meg mégsem, az a már mostanra elfajult választási kampány mocsarában fürdőzik, sőt, pancsol és lubickol, mi nézzünk kicsit másfelé: Moszkvában bizony zajlik az élet, pusztul a szabad sajtó.
Mi lesz abból, ha a tálibok és a Pegasus találkoznak? Azt speciel még nem tudjuk, azt már igen, hogy abból mi lesz, ha a tálib találkozik az informatikával. Baj lesz belőle, mint mindig, mikor egy erőszakos propaganda találkozik egy kiváló
Deorsum vivere. Lefelé élni. Beleakadtam Majka és Dundika esküvői képeibe. Ez ugyanaz a filing nekem, mint Borkai mester szexpartija, vagy Habony mester szórakozásai, esetleg Szájer mesteré az akrobatamutatványai előtt. Deutsch mesterről elég a saját arcképe.
Kívánságműsor következik, de nem lesz benne sok köszönet és nem énekli el a végén Simándi József a „Hazám, hazám”-ot. Hofi se lesz, meg „Millió rózsaszál” sem, bár azért nem marad senki az általa hiányolt tartalom nélkül.
Javasolnám, hogy indítsunk gyűjtést, most éppen igen nemes a cél – méltó múzeumot kéne építenünk ennek a hihetetlen kornak, mely, bízvást állíthatom, teljesen egyedülálló Magyarország történetében, a honfoglalástól napjainkig. Méltó emléket kell állítani, most, mikor lehet.
Undorító és mindenképpen nagyon kényes ügyről kell írnom ma. Ilyesmivel a Zóna nem is szokott foglalkozni, de most muszáj, mert sajtóügyekkel viszont igen, és ez valóságos sajtó-belügy: bár a legmocskosabbak közül való. Úgy tűnik, a Pesti Srácoknak semmi sem szent.