„… – Ez a lombik nekem Nagyon szűk és nagyon tág. – Hisz te ismersz, Ádám, ugy-é? – most még nem is gyanítnak.” (Madách Imre: Az ember tragédiája, tizenkettedik szín)
Nem venném elő a múlt heti – igaz, nagyon olvasott – írásom témáját újból, de sajnos muszáj. Muszáj, mert amint látom, akaratomon kívül ötletet adhattam vele a kormánymédiának, használni kezdték a módszeremet, ráadásul nevetségesen rosszul használják. Szóval nem hagyhatom annyiban
Az evolúció a hibák kijavítása, mondta nekem valaki a minap. Hát úgy elsőre még benne is van, vélheti a felületes Olvasó. Másodikra azonban a kép némileg árnyaltabb. Harmadikra még árnyaltabb.
Nincs mit szépítenünk a dolgon: a tegnapi nap a teraszozásról szólt, minek következtében a mai napon is beszélnünk kell róla.
Van egy szép, hosszú cikk a mai Origón G. Fodor Gábor könyvéről, magával G. Fodor Gáborral. „Kezdjük azzal, hogy nem volt szándékomban semmiféle könyvet sem írni. Aztán kaptam egy telefonhívást Schmidt Máriától, aki azt mondta, hogy kellene egy jó könyv
Itt a tavasz, nyílnak a virágok, úgymint a gyöngyvirág, a jácint és a terasz. Előbbi kettő a kertekben, utóbbi a közterületeken. Lehet, hogy jövő héten újabb nyílások várhatóak, színházak, edzőtermek, könyvtárak, stadionok nyílnak majd, sőt, ha valami félresikerül a bicskák
„A művészet nem menekülés az életből, hanem menekülés az élet elől.” Joseph Goebbels, ne keressék, mert szerintem nem fogják megtalálni. Hogy éppen ő, éppen Hitlerrel kapcsolatban, és éppen én idézem, tökéletesen irreleváns.
Ugyan ma minden a közelgő nyitások eufóriájáról szól – azért ennyire nem kéne lelkesedni, ugyanis holnap még csak a teraszok nyitnak, a jövő héten meg majd még meglátjuk – de érdemes lenne ezekben a napokban is odafigyelni a hírekre, ugyanis
„Egyetlen nap alatt 300 ezer új fertőzöttet találtak Indiában, soha nem volt még ilyen sehol a világon” – kivételesen nem Origo, hanem 444. India becsült népessége 2020-as adatok szerint 1 365 000 000 fő. Ez durván a magyar népesség 130-szorosa.
Az események már megint felülírták a terveket, itt egy másik írás kéne álljon eredeti elképzeléseim szerint, ami lehetne ugyan izgalmas, de a nap híre miatt azt elhalasztjuk: sokkal közérdekűbb, hogy Gulyás Gergely bejelentése szerint szombaton nyitnak a teraszok.