Kényes időket élünk, mégpedig naptári szempontból. A hadmozdulatok nem utalnak semmiféle különleges orosz készülődésre, mégsem csodálkoznék azonban, ha megpróbálkoznának valamiféle nagy alakítással ma vagy holnap a fronton, ugyanis Oroszországban ma van a Haza Védelmezőinek Napja, holnap meg a háború kitörésének
Iránban folytatódnak a tiltakozások, tüntetések, mintha már a rendszer is kezdené bevallani, hogy valami nincs rendben, persze, nem őszintén: valami olyan magyarázatot próbálnak rátukmálni a lakosságra, hogy az inflációt Amerika okozza, majd az okozott elégedetlenséget kihasználva az Egyesült Államok szervezi
A mai második rész még mindig Putyin elnök tegnapi beszédéről fog szólni, bár nem a legpozitívabban. Nem volt kis munka végighallgatni (a moszkvai bojárok közül jó páran küszködtek, hogy belé ne aludjanak, és a vége felé már én is kissé
A harcok töretlenül zajlanak, körülbelül ugyanott, ahol tegnap, tegnapelőtt, meg azelőtt: mindeközben Putyin is, Biden is beszédet mondtak, Putyinéban több volt az indulat meg a hazugság (amit majd a második részben fogok boncolgatni), Bidenében a velő. Ráadásul úgy néz ki,
Mindenki készüljön fel ma egy monstre iráni hírösszefoglalóra, rengeteg adattal, ugyanis a CTP csapata véletlenül betévedt a munkahelyére, rápillantott a kihagyott három nap alatt felhalmozódott adattömegre, tompán felnyögött és elkezdte feldolgozni a híreket, egy nap alatt tripla munkát végezve, szóval
Ez a mai második rész arról szól, hogy kezdenek forrni az indulatok. Biden tegnapi látogatása Kijevben valószínűleg heveny eperohamot váltott ki Putyinnál, aki a felgyűlő keserűségét ma majdnem két órán keresztül okádta a nyugati világ felé, majd kilépett a START-szerződésből
Biden kijevi látogatása után ma délelőtt (illetve moszkvai idő szerint délben) Putyin mérget fröcsökölt magából a „kollektív Nyugat” felé, bejelentette, hogy felrúgja a nukleáris fegyverkezési szabályokat és más intézkedéseket is hozott, melyek mind arra utalnak, hogy elszánta magát: harcba száll,
Fájó szívvel bár, de jeleznem kell: az iráni hírekről ma sem érkezett CTP-jelentés, pedig messze túl járunk már minen hétvégén, meglehet, más területre kell koncentráljanak a kutatók, így pontos, kronologikus hírválogatás és beszámoló a demonstrációk létszámáról ma sem lesz sajnos
Mivel ma minden laptársunk Biden elnök kijevi útja körül zsong, mint megbolydult méhkas, én ebben a második részben csak azért sem ezzel a tárggyal fogok foglalkozni. Van ugyanis olyan hír, amivel a magyar sajtó egyáltalán nem foglalkozott, pedig épp elég
Hétfő van, a Zóna tapasztaltabb olvasói tudják, hogy ilyenkor, ha csak nem tombol sorsdöntő ütközet, az ISW elméleti napot tart. A frontok viszonylag csendesek, és valóban itt az ideje, hogy elmagyarázza valaki, amit tőlem már naponta kérdeznek, úton és útfélen,