Iránban csoda történt. Nem nagy csoda, Khamenei és Raisi nem mondtak le és nem osztották szét minden vagyonukat a szegények között, csak amolyan kisebbfajta mirákulum: Khamenei rájött arra, hogy valami mintha nem volna a legnagyobb rendben a kormányzat és a
„Magyarország a béketáborhoz tartozik”, mondta Orbán Viktor. (Origo)
A mai második rész megint egyetlen témát jár körül, éspedig az EU vs. Disinfo nevű uniós kutatócsoport egyik tanulmánya alapján, mely többek között az orosz háborús álhírekkel és azok terjedésével foglalkozik. Azok számára, akik kritikátlanul fogyasztják a híreket, meglepő dolgok
Ukrajnában folyik a háború a maga útján, ahogyan eddig, vagyis tombol, Moszkvában viszont több szó folyik, mint vér.
A mai iráni hírek egészen egyszerűen borzasztóak, tényleg csak az erős idegzetű olvasóknak lehet őket ajánlani. Egyet kivéve – ami egy ellenzéki találkozóról szól – kivétel nélkül mindegyik kínzásról, kivégzésről, nemi erőszakról de legalábbis emberek értelmetlen megalázásáról szól. Nem szándékosan
Ez a mai második rész igen rövid lesz, összesen egy hírről szól, és azt is inkább továbbgondolja, mint elemzi: mi lenne, ha egy természeti csapás miatt ez az egész háború értelmét vesztené? Tovább vívná Vlagyimir Vlagyimirovics? Vagy igen, mert addig
Ukrajna készül az offenzívára, amit hivatalosan Kelet-Ukrajnában várnak, nem hivatalosan meg ki tudja, bár én sem hinnék a belarusz verzióban: raszputyica (sártenger) idén is lesz, nem csak tavaly volt, az utak azóta nem javultak meg, a pripjatyi mocsarak sem változtak
Ma már újra a megszokott struktúrával jelentkezik az iráni és ukrajnai hírösszefoglaló, mert beindult a CTP és az ISW normál üzemmódja, így kevesebb színes hír lesz és több konkrét, ellenőrzött adat – mindenesetre dolgozni ezzel a módszerrel is ugyanannyit kell
Csak úgy, néhány finom kis észrevétel. Ellenzéki és nem ellenzéki sajtóban egyaránt szó van arról, hogy mit terveznek az oroszok. Az ukránok tervei titkosabbnak látszanak. Mit gondol, kedves Olvasó, létezik olyan hülye vezérkar, aki ezt kiszellőzteti?
Ez a mai második rész tulajdonképpen csak annyiról szól, hogy főbe lőtték ennek a háborúnak az egyik legundorítóbb figuráját, Igor Mangusevet, aki azonban ennek ellenére még életben van. Hogy meddig, az kérdéses, mert mintha senki sem igyekezne meggyógyítani, aminek oka