Ma a már kialakult hétfői szokásoknak megfelelően az ISW megint elméleti napot tart, és mivel a frontokon most valóban nincsenek nagyon komoly harcok, nem lehet sorsdöntő eseményekről beszámolni, üljünk be az iskolapadjukba, mert ma Kateryna Stepanenko és Mason Clark igen
Hétfő van, mivel tegnap vasárnap volt. Ezt a tényt – miszerint minden vasárnap után hétfő következik – nem most fedeztem fel, már kora gyermekkoromban figyelmes lettem rá, jelenleg annyi a fontossága, hogy mivel tegnap szabadnapot tartott a CTP nevű kutatócsoport,
Ma mintha pihent volna a Kreml boszorkánykonyhája, kevés politikai jellegű hír érkezett, és a hadszíntereken sem ért senkit különösebb meglepetés: ha lehetne olyant mondani egy háborúra, hogy „csendes nap volt a mai”, hát mondanám, de nem lehet, mert ma is
Iránban ezekben a percekben is komoly tüntetések zajlanak, amint tegnap is demonstrációk folytak az ország minden sarkában, viszont még a tegnapiakról sem tudok a szokásos pontossággal beszámolni, ugyanis a jelentések forrása, a Critical Threats Project (CTP) hét végén nem dolgozik.
Ez a mai második rész tulajdonképpen a berlini Orosz Házon kívül egy régi viccről szól, mely szerint: „Hol áll a Szovjet Kultúra Háza? A csehszlovák tenger partján.” Tény, ami tény, a berlini orosz intézmény alapvetően propagandaterjesztő és diverziós tevékenységet folytatott
Fő az orosz hadvezetés feje, mert a most engedélyezett még újabb amerikai fegyvertámogatás miatt a két hét múlva tervezett offenzíva kudarcba fulladhat, a siker reményéhez már most zajlania kéne, de még össze se csomagoltak az orosz legények. Kapkodás lesz ebből,
Ha én Khamenei ajatollah volnék, mostanság a világ minden kincséért sem indulnék szépségkirálynő-választáson és kerülném a valóságshow-kat is, mert ahogy a legújabb statisztikai adatokat elnézem, úgy kiszavaznának a villából, hogy turbánom sem érné a földet. Vagy csak az, de a
Ez a mai második rész igen csúnya és nagy jelentőségű európai vesztegetési ügyekről fog szólni, melyek a Krím orosz megszállásával és az Oroszországi Föderációhoz való, népszavazás útján történt csatlakozásával kapcsolatosak – ha lehet így hívni valamit, amin nem vett részt
Vlagyimir Vlagyimirovics nem titkolja terveit: a jelentések szerint kiadta az ukázt a hadseregnek, hogy március végéig vagy elfoglalják a Donbássz teljes területét, vagy ő maga sem tudja, mi lesz. Mondjuk az lesz, hogy nem foglalják el, ez is egy forgatókönyv…
Ha óvatosan fogalmazok, azt kell mondjam, hogy a hivatalos iráni belpolitikát nagymértékű tanácstalanság jellemzi. Az iráni parlamentben ugyanis csak kétféle képviselő létezik: kormánypárti és ultrakormánypárti, így aztán míg a mérsékeltebbek állandóan napirenden próbálják tartani a tiltakozókkal való kapcsolatfelvételt, tárgyalást, netán