Hölgyeim és uraim, kedves barátaim, ahogy egy magyar miniszterelnök fogalmazott régebben, fontos, bár nem szenzációs hírt van alkalmam közölni a nagyérdeművel, mely szerint Nyikolaj Patrusevnek, az orosz Biztonsági Tanács titkárának, Putyin egyik potenciális utódjának elment az utolsó csepp esze is,
Nincs mit szépíteni a dolgon, a rossz hír is hír, eltagadni bűn, mondjuk ki kereken: nagyon úgy néz ki, hogy Szoledar elesett. Utóvédharcok talán még zajlanak, de arra a városra – vagy inkább a romjaira – egyelőre keresztet vethet Ukrajna.
A mai iráni hírösszefoglaló rövidebb lesz a megszokottnál, ugyanis az a hír, hogy nincs hír, illetve kevéske akad ugyan, de az se jó. Nem baj, legalább pihen kicsit az a szegény, megkínzott, elszegényedett ország, rájuk is fér egy kevés nyugalom
A mai második rész három talpig becsületes orosz hazafiról szól, három valódi példaképről, akik sosem mulasztják el kinyilvánítani hűségüket az állam, annak vezetése, a hadsereg és leginkább Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin iránt, aki ezt azért el is várja ettől a három
Bonyolult táncot lejt Putyin a Kreml fényes báltermében, egyet bólint a piruló Prigozsinnak, egyet pukedlizik az arcát legyezőjével kacéran takaró Geraszimov felé, de fél szeme végig Szurovikinen pihen, közben hol erre, hol arra lejt, mint egy különlegesen zavaros terepviszony a
Pár napos szünet után újra jelentkezik a Zóna a megszokott hírösszefoglalókkal, így ma is először az iráni eseményekről lesz szó. Jóllehet a tiltakozások kezdete óta a tegnapi volt az első nap, amelyen nem zajlottak tüntetések – vagy csak nem szereztünk
A mai második rész megint egyetlen témával foglalkozik majd, de az elég fajsúlyos: Leonyid Gozman ismert orosz ellenzéki írásával, aki nagy vonalakban leírta, hogyan is lehet ennek a háborúnak mindenki számára elfogadható vége. Röviden összefoglalva: nagyon nehezen. Majdnem lehetetlen, hogy
Ha hajlamos volnék a misztikára, azt mondanám, tegnap este különös éleslátás szállhatott meg, mikor az orosz álcivil nőszervezetek kérdésének szenteltem egy írást, de nem misztikára, hanem logikára vagyok hajlamos, és mivel tudom, hogy az ISW-nál egy nap átfutási ideje van
Iránban nem enyhült a helyzet tegnap óta – csoda is lenne, ha mostanság valami jó hír jönne onnan – ellenben legalább belviszályok sújtják úgy a kormánypártot és a rendszert, mint a tiltakozók vezetőségét. Ez a második esetben egyelőre nem tűnik
Ma ez a második rész egy kis kitérőt leszámítva az elején, egy igen érdekes kérdést fog boncolgatni: Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin és a nők viszonyát, de mindenkit megnyugtatnék: nem lesz szó az orosz elnök magánéletéről, az kizárólag rá tartozik. Ezek teljesen