Tegnap este és ma nagyon sok – túl sok – minden történt, amivel foglalkozni kellene, de egésze egyszerűen nincs rá sem idő, sem terjedelem. Kora délután az egész, szépen összekészített hírkollekciót elfújta a mai tömeges rakétatámadás, de az egyik témát
Kezdjük azzal, hogy szegény ember szándékát boldog Isten bírja. Másként: ember tervez, Isten végez. Ez mindig igaz, de háborúban tízszeresen így van. Ma, lévén hétfő, vagy egy átlagos napi jelentésre számíthattunk az ISW részéről, vagy arra, hogy megint elsül Kagan
Iránból ellentmondásos hírek érkeznek. Készülődik mától egy három napos, az eddigieknél jóval szervezettebb tüntetés-sorozat de ezzel egy időben halálos ítéletek kiszabása, sőt, végrehajtása is várható, tehát sem a tiltakozók nem engednek, sem a rendszer nem enged, aminek a vége elkerülhetetlenül
„Brutálisan összeverték Hajdú Pétert egy férfi wc-ben”, írja az Origo.
Úgy tűnik, Nyugaton van még ember, aki képes és hajlandó lenne használt autót venni Vlagyimir Putyintól, és ez nem más, mint Macron francia elnök – nos, lelke rajta, de ne akarja egész Európával, főleg ne az egész világgal megvétetni azt
Különleges a mai nap, ugyanis Iránból véletlenül érkezett egy jó hír is. Meg több rossz, de a jó hír nagy jelentőségű: a mai nap folyamán az iráni főügyész bejelentette, hogy feloszlatják az „erkölcsrendőrséget”. Nem teljesen, ne ünnepeljen még senki, de
Ma megint vegyesbolt-napot tartunk ebben a második részben, kirakodó vásárt, száz forintos (most már egy eurós) boltot, lesz ma ebben a hírbazárban ezer apró cikk, amit összehordott a nap és valahogy mind a háborúval kapcsolatos. Még fontos is lesz közötte,
Talán sosem tombolt még véresebben a háború, főleg Bakhmut környékén, de az orosz diplomácia boszorkánykonyháján is gyanús löttyök forrnak, zubognak: nagyon úgy néz ki, hogy ezt a harcot kizárólag fegyverrel nem lehet megnyerni sem, elveszteni sem, abbahagyni sem, szükség lesz
Iránban most kicsit kevesebb a tüntetés, mint korábban, de legalább tudjuk ennek az okát: már szervezik a három napos országos demonstrációsorozatot december 5-6-7-re, ami már kevésbé lesz spontán, mint az eddigiek, viszont elképzelhető, hogy sokkal hatékonyabb lesz és a résztvevőinek
A mai második részbe mindenféle vegyes limlom kerül, a háború hírhordaléka, ami viszont gyakran mond többet ennek az abszurd kornak a hétköznapjairól, mint a komoly elemzések és statisztikák, közvélemény-kutatások. Hiába, a régészek is akkor örülnek a legjobban, ha egy antik