Hölgyeim és uraim, a mai második rész rendhagyó lesz, csak egyetlen hírről fog szólni, de az ennek a háborúnak az egyik legjellegzetesebb figurájáról szól, akiről többet már nem olvashatunk, ugyanis elhunyt: ünnepélyesen be kell jelentenem, hogy a TASZSZ, a RIA
Ukrajnában a helyzet tegnap óta alig változott, Herszont kivéve állóháborúról beszélhetünk, Herszonban pedig még magunk sem tudjuk megmondani, miről – félő, hogy ezt még az illetékes orosz hadvezetés sem lenne képes megmondani. Evakuáció, erődítések építése… ez arra utal, hogy komoly
Ne mondjuk, hogy Iránban nem fordulhat még rosszabbra a helyzet, mert nem lesz igazunk: kezd még inkább egymásra találni Moszkva és Teherán, Patrusev jelenleg Iránban portyázik, valószínűleg a ballisztikus rakéták leszállításának módszerét próbálják meg kiókumlálni Khamenei embereivel, de az sincs
Azért azt ne mondja senki, hogy ennek a borzalmas, embertelen háborúnak időnként nincs humora. Persze nem felhőtlen, bohókás élcelődésről van szó, hanem kesernyésről, feketéről, abszurdról, olyan igazi, orosz humorról, amivel a legtöbben nem ismerkedtek meg, mert a hivatalos tananyagban ez
Sok minden nem változott Moszkvában sem, Péterváron sem tegnap óta: Prigozsin egyre erősödik, a talpnyalói mindenhol dicsérik, de Putyin sem gyengül, csak mintha fogyna körülötte a levegő. A védelmi minisztérium tagadja a pavlivkai vereséget, a bloggerek bizonygatják, az újoncok meg
Iránban kevés dolog változott tegnap óta, ami mégis, az sem a javára: a keményvonalasok sürgetik az elfogott tüntetők halálos ítéleteinek meghozatalát és végrehajtását, a tüntetők, tiltakozók szervezkednek, legközelebb 11-én várható nagyobb megmozdulás, közben pedig megjelentek a parazita szervezetek is, melyek
Abban mindenki egyetért, szakértő és amatőr, keleti és nyugati, katona és civil, hogy Herszonban valami készül. Valami nagy, egész estét betöltő produkció, akad, aki „sztálingárdi forgatókönyvet” emleget, mások a Kakhovka gát felrobbantásától tartanak, megint mások a csodafegyver bevetését várják, de
Tudhattam volna, Hétfő van, ilyenkor szokott az ISW komoly és elméleti írásokat közölni, és Murphy törvénye alapján ilyenkor szoktak különösen nagy disznóságok történni a háborúban. Ez a mostani egy olyan hétfő, hogy még Murphy törvénye sem érvényes: semmiféle különleges eseményről
Khamenei rezsimje minden jel szerint vérfürdőre készül, ami súlyos hiba lesz: a saját halálos ítéletüket jelenti majd, de nem érdekli őket, megátalkodottan ragaszkodnak a megtorláshoz. Rossz hírek érkeznek Iránból, körülbelül ezer letartóztatott tiltakozót ítélhetnek halálra olyasmiért, amiért máshol még pénzbírság
Ma a hírösszefoglaló második részébe inkább különös, mint világrengető információk jutottak, de nem is baj, kell néha egy kis nyugalom is. Bár olyan nagyon megnyugtatónak egyiket sem nevezném, de ma nincs horror, nincs mészárlás, nincs kínzás, és már ez is