Teherán továbbra is háborúra készül, csak még azt nem döntötte el Khamenei, hogy kit támadjon meg: Szaúd-Arábiát vagy mégis inkább Azerbajdzsánt, bár mindkét esetben parázs fogadtatásra számíthatna. Az azeri hadsereg morálja a karabahi sikerek után igen magas, a fegyverzete is
A mai második részben lesz egy fontos hír, egy érdekes hír és egy jellemző hír – természetesen mindhárom orosz földről, honnan máshonnét? Vágjunk is bele.
Donyeckben egyre véresebbek a harcok, Herszonban egyre különösebb a készülődés – az ukrajnai háború nem csitul, sőt, ellenkezőleg, egyre rútabb arcát mutatja, de legalább minden résztvevőjének. Oroszországban véget ért a részleges mozgósítás, tehát folytatják, és megkezdődött a fél évente esedékes
Iránban megint változott a helyzet. Tegnap még reálisabbnak tűnt annak a veszélye, hogy az elfogott tüntetőket ítélik halálra tömegével, bár ez ma sem elképzelhetetlen, sőt – ellenben sokkal riasztóbb, hogy Teherán már Szaúd-Arábiát és az iraki Kurdisztánt fenyegeti nyílt háborúval.
„Nő vagy, nem nyertél olimpiát, senki nem fog hinni neked” – Szilágyi Liliánával készített riport vastagbetűs címe, 444.
A tegnapi, jelentős részben kínzókamrákról és tortúráról szóló írás után ma valami kellemesebbel szerettem volna befejezni a napot, de ha nem lehet, hát nem lehet – ez a jegyzet is tele lesz borzalommal. Hangsúlyoznám, hogy nem keresem ezeket a témákat,
Herszon környékén lassan már senki sem tudja mit gondoljon, mi lesz a Kakhovka gáttal – illetve azt mindenki tudja, hogy az oroszok vagy fel fogják robbantani, vagy sem, de mindkét esetben az ukránokat hibáztatják majd érte. Ez a hadviselés tejesen
Az ember azt hinné: Iránban már nem fajulhat el alaposabban a helyzet, de téved, Kahmenei rendszere hasonló más, ismerősebb politikai rezsimekhez, mindent képes fokozni, mindig van benne lejjebb. Most éppen legalább ezer nyilvános politikai kirakatperre és kivégzésre készülődnek, melyek egészen
Most nagyon komolyan mondom, hogy a következőket tényleg csak erős idegzetű felnőttek olvassák, némi itallal a kezük ügyében. Kellhet menet közben egy-két korty erős. Megjelent ugyanis az ukrán Stratégiai Kommunikációs és Információbiztonsági Központ jelentése a Harkivi Területen elkövetett orosz háborús
Most már feltétel nélkül meg kell bíznunk az Institute for the Study of War prognózisaiban, mert biztos, hogy látják a jövőt, még ha fordítva is.