Lehet gondolni, hogy az orosz hadsereg a világon a második, csak az a nem mindegy, miben: a Reuters által megtalált iratok mindenesetre azt bizonyítják, hogy a harcértéke erősen lecsökkent, mármint harctéri körülmények között. Valódi békehadsereg, háborúban semmi haszna. Békeharcra is
Véres volt a tegnapi nap Iránban, ahogyan arra számítani lehetett, és a tiltakozó megmozdulások soha nem látott méreteket öltöttek. A társadalom majdnem minden rétege érintett, és egyre többen gyászolják hozzátartozóikat, akiket a biztonsági erők öltek meg – ugyanakkor a biztonságiak
A mai második rész kis késéssel érkezik, ugyanis feltorlódtak a hírek, és érkezett egy olyan is, ami fontosságában az összes többit felülmúlja: a maga oroszos módján elárulta a RIA Novosztyi, hogyan is képzeli Sojgu védelmi miniszter ezt a „piszkos bomba”-provokációt.
Ukrajnában csak annyit mozdulnak a frontvonalak – Herszont kivéve – hogy ne lehessen azt mondani: béke van. Az állóháború zabálja a hadianyagot és pusztítja az állományt, de legalább se haszna, se értelme, közben pedig telepítik kifelé szorgosan Herszon lakosságát, szó
Az iráni rendszerellenes megmozdulások ma minden valószínűséggel minden korábbinál komolyabbak lesznek, lévén, hogy ma negyven napja gyilkolták meg Mahsa Aminit, és Iránban ilyenkor szokás megemlékezni az elhunytakról. A legfrissebb híradások szerint Teherán utcáin már most is dühös tömegek gyülekeznek, és
Vegyes lesz ez a mai második rész, sok mindenféle kavarog benne, de hát vegyes, zavaros időket élünk. Ma szóba kerül az új orosz egyetemi tantárgy, ami a tudományos szocializmus helyett valamiféle tudománytalan nacionalizmus akar lenni, elővesszük Ramzan Kadirov újabb agymenését,
Herszon készülődik, csak még nem tudni, mire, mert egyelőre azt sem tudja az orosz hadvezetés, megmarkolja-e a várost vagy inkább engedje el, a Kreml falain belül és kívül vígan folynak az összeesküvések, cselvetések, kavarják a mérget a bojárok, mintha csak
Lázadnak, tüntetnek a diákok, a tanárok, a szülők, a munkások, a kereskedők. Nem Budapesten: Iránban mindenfelé, a karhatalom pedig már középiskolásokat gyilkol, majd letagadja. Az állami propagandának már senki sem hisz, bár mindenhonnan az harsog, a rebelliseket csapdába próbálják csalni,
A mai második rész különös szintézise lesz a katonai és külpolitikai témáknak, kissé összefolynak benne Oroszország és Irán ügyei (mily meglepő: mindkét állam mély válságban van és mindkettő a háborúskodástól várja a helyzete megoldását) és megtudjuk, miféle különös események zajlanak
Megint nehéz helyzetben van a krónikás, mert nincs krónika: az ISW Sojgu mester telefonos tárgyalásainak hatása alá került és inkább azt elemezte, a harctéri híreket csak röviden foglalták össze, majd holnap bepótolják. A többi megbízható forrás pedig igen keveset vagy