Az iráni tiltakozások különös módon kezdenek egyre inkább 1968-as jelleget ölteni, abban az értelemben, hogy a nanterre-i diáklázadás egyik oka is a különböző nemű hallgatók egymástól való elszigetelése volt – a teheráni diákok ezt találják a legsérelmesebbnek, és igazuk is
Hogy miért tüntettek tegnap tanárok, diákok, szülők Budapesten és országszerte, azt laptársaink megírták már sokszor. Hogy hányan voltak, arról is szólt több hír, ebbe a versenybe nem érdemes beszállni, a kormánymédia pár „tucatnyi”, „maximum ötven” résztvevőt emleget, ennek az ellentéte
Ma csak egy hírről lesz szó ebben a második részben, de az elég friss, és meglehetősen fontos. Ugyanis a nukleáris fegyverek potenciális bevetéséről szól az Ukrajna elleni háborúban – és nagyon jellemző, nagyon oroszos manipulációnak vagyunk tanúi. Sőt, még az
Herszon kiürítése már folyik, az orosz alakulatok és megszálló hatóságok úgy döntöttek, hogy ha lehet, a város minden lakóját is magukkal vigyék, bár ez lehetetlen feladat.
Tegnap azt írtam, hogy „Teherán csendes, újra csendes”, szerencsére azt nem tettem hozzá, hogy „elzúgtak forradalmai”, ugyanis ez mára nagyon megváltozott: bizony nincs vége a megmozdulásoknak, sőt, nagy mennyiségben, sok résztvevővel éledtek újjá.
1. 1956. október 23-án Dózsa László több százezer példányban elindult Debrecenben az egyetemtől, egyidejűleg Budapesten a Műegyetem rakparton, azonnali béketárgyalásokat sürgetve az oroszokkal.
A mai második részbe jut mindenféle hír, egyik sem világrengető de mindegyik fontos a maga módján és mindegyik segít képet alkotni arról a kétségbeesett, kaotikus zűrzavarról és – nem túlzás – rettegésről, amiben most az orosz társadalom él. Meg időnként
Vonulnak szépen kifelé Herszonból az orosz csapatok, hosszú, tömött sorokban, de meg kell hagyni, legalább rendezetten teszik, nem ész nélkül menekülve, mint ahogy Harkiv és Liman alól futottak, nem is hagynak ott annyi felszerelést. Sőt: azt is viszik, ami nem
„Teherán csendes, újra csendes, elzúgtak forradalmai” – mondaná Petőfi, ha ma élne és híreket szerkesztene Iránról. De azért nincs vége még mindennek, viszont pillanatnyilag úgy tűnik, most a népmozgalmak átmenetileg elcsitultak. Azért hírek vannak, a rendszer nem javult meg, sőt,
Ez a mai második rész teljes egészében az orosz mozgósítással foglalkozik, bár nem véletlenül, hiszen olyan módon szervezték meg, hogy azt európai ésszel felfogni nem lehet: tekintve a megismert tényeket, az sem világos, hogy igazából mi a célja, mert a