Tegnapról mára nem tört ki a béke, Oroszország ukrajnai inváziója továbbra is tart, a hadiszerencse mindkét fél számára forgandó, egyszóval nagy, sorsfordító híreket ma se várjon az olvasó, ellenben úgy néz ki, hogy az orosz fél mintha Herszon környékén több
Az orosz invázió Ukrajnában tovább zajlik, sőt, mintha nem is egy, hanem két háborút látnánk, ugyanis az oroszok északon aktívabbak, az ukránok délen, menet közben pedig dolgozik a propaganda, sőt, mi több, mintha kifejezetten sportolna, konkrétan aszteliteniszezne, és állítólag az
Néhány nap szabadság után újra itt a háború krónikája, ami ma megint nem lesz különösebben szenzációs: annyi újdonságról mindenképpen beszámolhatok, hogy az ukrán déli offenzíva már kezd realitássá válni, a Donbásszban állni látszik az idő és a front, Odesszát pedig
Na, végigfutottam fél füllel azt az ominózus beszédet. Nem elemzem ki, kivéve a szintén ominózus fajozást, amit most mindenki rágicsál, ki mint troll, azaz mint aki szeret úgy kunkorítani fölfelé, hogy az valamiben kilógjon minden sorból, leginkább abból, ahol kormányszempontból
Mára hivatalosan is véget ért a „hadműveleti szünet” Oroszország Ukrajna elleni inváziójában, de ennek ellenére sem történtek nagy, meghatározó dolgok a harctereken. Hiába, lomha dolog egy hadsereg, pláne kettő, idő kell nekik, míg megmozdulnak. De azért zajlanak a harcok, csak
Van nekem évek óta stabilan ötezer ismerősöm a Facebookon. Nem tettem az „a” előtti szót idézőjelbe, pedig abba kellene tennem, és félő, hogy ezzel nem vagyok egyedül.
Oroszország Ukrajna elleni inváziójának száznegyvenkettedik napján a helyzet különös: minden jel arra mutat, hogy az orosz hadsereg feladni készül a hadműveleti szünetet annak ellenére, hogy sem a várt erősítés nem érkezett meg, sem a harcoló alakulatok nem voltak képesek ennyi
Jó lenne örömmel jelenteni az Ukrajnában zajló orosz invázióról, hogy csitulnak a harcok és csillapodnak a kedélyek, de sajnos erről nem beszélhetünk, egyszerűen csak a nagyobb szabású hadműveletek szünetelnek, azok is ki tudja, meddig.
Hadjáratok nincsenek, harcok vannak: így néz ki most az Ukrajna elleni orosz invázió. És ahol harcok vannak, lesznek áldozatok is, katonák, civilek egyaránt. A háborús gépezet megy a maga útján, kíméletlenül, közben Putyin elnök állítgatja az orosz államgépezetet is, szóval
„Én megbízom a védikus mesteremben”, írta nekem tegnap egy hölgy, amikor a kali juga, az involúció (az evolúcióval ellentétes „visszafejlődés”, ami persze nem visszafejlődés, és nem ellentétes az evolúcióval, de ezt most hosszú volna kifejteni, legjobb, ha azt mondjuk, hogy