Sűrű nap ez a mai, száznegyvenedik napja zajlik Ukrajnában az orosz invázió. De nem is annyira a harcok miatt sűrű, az orosz hátországban történnek folyamatosan elképzelhetetlen vagy tragikomikus és abszurd dolgok. Hát hiába, hol zsarnokság van, ott zsarnokság van.
Ha már adta a Jóisten (végső soron mindent rá lehet fogni) ezt a kis koronavírust, meg majd, ami követi, ha a majomhimlő nem hatékony. Azon még dolgozni kell kicsit.
Van egy olyan érzésem, hogy Oroszország Ukrajna elleni invázióját mintegy váltásban vívják: most éppen az oroszok tesznek úgy, mintha pihennének és az ukrán fél látszik offenzívába lendülni, korábban fordítva volt: a harci cselekmények mindenképpen zajlanak, ha takaréklángon is, mert nagy
Oroszország ukrajnai inváziója látszólag sziesztázik, pihen, az orosz haderő úgy tesz, mintha erőt gyűjtene, de a „kisebb” akciói is épp elég civil életet követelnek – közben a hátországokban zajlik az élet, a Kreml egyre szorosabbra tekeri a prést a civil
Ukrajnában nagy dolgok készülődnek a jelek szerint, úgy katonai, mint diplomáciai téren, bár az is lehet, hogy más dolgok fognak történni, nem azok, amire számítunk, mert ilyen a háborús kommunikáció természete: bármi hangzik el, az vagy igaz, vagy sem, vagy
Háborúban akkor is van hír, ha nincs hír, ez alaptétel, tehát hiába, hogy komoly csapatmozgások nem zajlanak jelenleg az Ukrajna elleni orosz invázió során, azért bőven van mit összefoglalni, mert ugyan lehet, hogy nem tombolnak a harcok, de attól még
Ezért ugyan kár volt Szilvásváradra menni Szalay-Bobrovniczky Kristófnak. Hogy megtekintse a ménest, ami… szóval, ami.
Az orosz csapatok most is dúlják Ukrajnát, bár a harcterekről most nem érkeznek világrengető hírek: ellenben a politikusoknak mintha minden gyógyszerük elgurult volna, vagy olyan vicces tudatmódosító anyagokkal kísérleteznének, amelyeknek semmi nyugtató hatásuk nincs, sőt, ellenkezőleg.
Oroszország ukrajnai inváziója tart még, nem tört ki a béke, de annak ellenére, hogy pár napja úgy látszott: megmozdulnak a befagyott frontvonalak, ma mégis az a jó hír, hogy nincs hír.
Sakkjátszma. Még inkább go. Mindig ez jusson az eszükbe, ha politikai oldalra tévednek. Még a forint mélyrepüléseiről is ez jusson az eszükbe. Némileg bonyolítja a dolgot, hogy ezeket nem ketten játsszák.