A hétvégi huzakodás kapcsán egy barátommal – meg is sértődött rajta –, aki önmagát politikailag középre pozícionálja, vagy inkább a közép fölé (akad ilyen ismerősöm jó pár), ismét feltettem magamnak a kérdést: mi a különbség az én gondolkodásom és a
Oroszország Ukrajna elleni inváziója rendületlenül zajlik, harcok mindenfelé, a háború köde mindent elhomályosít, lassan a fekete és a fehér sem válik el egymástól, egész hadseregek vesznek oda és jelennek meg máshol, tehát vagy arról van szó, hogy Lavrov még nem
Oroszország inváziója továbbra is zajlik Ukrajna ellen, lassan már úgy érezhetjük: évek óta tart, pedig még csak 103 napja kezdődött. Más kérdés, mennyi minden történt ez alatt az idő alatt – és mennyi bonyodalom származik majd még a mostani harci
Nem bírom ki. Pedig múlt év végén, Szilágyi Liliána kapcsán megfogadtam, hogy nem leszek lazac. A lazac (Salmo salar) megszületik egy gyors folyású patakban, folyóban, eltölt ott pár évet, majd elvándorol a tengerbe. Élete végén, ami az ívási időszakot is
Az orosz invázió továbbra is tart Ukrajnában, a harcok ide-oda hullámzanak, békülni nem sokan akarnak: én meg azt számolgatom, hogy az előzményekkel együtt ide s tova már fél éve írok erről a borzalmas eseménysorozatról minden nap, mert nincs más választásom.
Oroszország Ukrajna elleni inváziójának százegyedik napját írjuk, és még egyáltalán nem látszik a harcok vége. Tervek főnek, forrnak a Kreml falai között, a fehérorosz hadsereg az ukrán határon gyakorlatozik, Kadirov Sojgut látogatja, Putyin beszédet mond és nyilatkozik… közben pedig egyre
Már száz napja tombol Oroszország Ukrajna elleni inváziója, ezt ma az egész világsajtó hangsúlyozta, így én nem is szerettem volna említeni, de nem tehetek másként, ugyanis a Kreml jelezte a Meduza szerint, hogy külön kérné a vele barátságos sajtótermékektől: ne
Oroszország Ukrajna elleni inváziójának kilencvenkilencedik napját írjuk, annak ellenére, hogy eleinte úgy nézett ki: nem tart ez az agresszió még kilenc napig sem. De most úgy néz ki, még jó ideig tartani fognak a harcok, és minden jel arra mutat,
Ha már Szele kollégával szóba került. „Azért még mindig kellemesebb a kapitalizmust kedvelni, mint bármelyik totális rendszert”, írta nekem pár perce, egy közös (volt) bankár barátunk kapcsán.
Oroszország Ukrajna elleni inváziójáról nem tudok megrázó, sorsfordító hírekkel szolgálni, fontosakkal annál inkább. Annyi látszik egyelőre, hogy mindenképpen hosszú lesz ez a háború, de talán mégsem annyira, mint ahogy tegnap becsülte volna az ember.