Augusztus 10. Lőrinc és Csilla napja. Egyben a vízízű dinnyéé? De hisz az nem lehet.

Az ukrajnai orosz invázió kilencvenhetedik napján ott tart, ahol a kilencvenhatodikon tartott és a kilencvennyolcadikon fog: dúlnak a harcok, semmi sem dőlt még el, a háború hosszú lesz és véres.

Nein, nein, nein. Nem fogom felhúzni magam többet, hogy egy riporter miért nem tud írni és riportot készíteni.

Oroszország Ukrajna elleni inváziója továbbra is tart, megy a rettentő adok-kapok, amit az ukrán fél elveszít északon, visszanyeri délen, aztán holnap cserélnek, a politika sem nyugszik, az orosz és ukrán közélet sem, szóval ma sem fogunk unatkozni.

Nemrég már írtam a vietnámi Bao Ninh könyvéről, A háború szomorúságá-ról. A háború azonban nem „önmagában” háború, hanem az élet része. „Az élet háborús része”, helyesbíthetnek Önök.

(paradicsomos káposztafőzelék vs Wellington bélszín faszénen sült osztrigával, desszertnek fagylalt, ez viszont valódi, már anyagi mivoltában legalábbis)

Oroszország Ukrajna elleni inváziója nem lanyhul, bár egyre több különös elmélet kering a harcterek ködében, jósok és névtelen bölcsek prófétálnak a homályban, közben pedig a különböző szolgálatok röhögnek a markukba és kiderül, hogy Oroszországban kevés a Polaroid.

Oroszország Ukrajna elleni inváziója tovább zajlik, és a jelek arra mutatnak, hogy nem is várható egyelőre fegyvernyugvás: ellenkezőleg, mindkét fél beveti az utolsó tartalékait is, ami persze járhat azzal, hogy előbb-utóbb kifogynak mindenükből, de ez nem várható egyhamar.

Nos, kérem. Most egy három napos pauza következik. Vagy inkább csak kétnapos, péntek-szombat. Vasárnap már leszek, igazából talán szombaton is, de erre nem vennék mérget. Sajnos viszont, ha vagyok, se lesz benne sok köszönet. Nekem most a Malmot kell(ene) befelé