Oroszország Ukrajna elleni inváziója több szempontból fordulóponthoz érkezett, és meg kell mondanom, a lehető legrosszabb jelek mutatkoznak. A megszállás eseményei ürügyként szolgálhatnak egy nyíltan véreskezű zsarnokállam kiépítéséhez, aminek már végképp nem lesz köze a világ többi részéhez. Ennek a jogi
Egyre különösebb Oroszország ukrajnai inváziója – legyünk pontosak, mivel hadüzenet nélkül zajlik, akkor sem nevezhetjük háborúnak, ha az – és a krónikás dolgát nem könnyítik meg az alacsonyan, ám nagyobb, sűrű rajokban szálló álhírek sem, melyeket nem egy magyar orgánum
Ma sem maradunk Oroszország Ukrajna elleni inváziójának hírei nélkül, pedig esküszöm, időnként már szívesebben írnék valami másról – de jelenleg ez a legfontosabb.
Matolcsy Ádám feleségének a táskája, karkötője, az újabb Mészárosné órája, cipője, mindkét Rogánné mindene, et cetera, et cetera. Ráhelt hagyjuk is, végtére ő a trónörökösnő.
Az Ukrajna elleni orosz invázió zajlik, a fegyverek nem nyugszanak, bár az embernek az az érzése: az orosz hadsereget egy mazochistákból álló vezérkar irányítja, és nem nyugszanak, míg nem kapnak minden nap egy alapos verést. Ilyenből bőven jutott, nem panaszkodhatnak,
„Nincs életünk, csak élet. Az illúzió pontosan ebben rejlik. Nincs én, csak úgy tűnik mintha lenne egy elkülönült entitás a testben. Aztán ez az elképzelt valaki mindent birtokol. Életem, feleségem, hazám, kutyám stb. Aztán célokat tűz ki magának és küzd,
Nyolcvanadik napja tombol Oroszország inváziója Ukrajnában, és lehet, hogy idén véget ér – legalábbis Kirilo Budanov ukrán hírszerzési vezető szerint – de még a fordulópontja is jó, ha augusztusra várható, szóval ne reménykedjünk közeli békében. Ellenben egyre több nemzetközi konfliktus
Ukrajnában továbbra is komoly a helyzet, bár jelentős orosz vereségekről szólnak a hírek – kérdés, meddig bírják még a felek emberrel, fegyverrel, lőszerrel. Az orosz hadak kaphatnak némi erősítést Szíriából, erről részletesebben is szót ejtünk majd, Szíria azonban maximum ukrán
Oroszország csapatai továbbra is megszállva tartják Ukrajna egy – napról napra kisebb, de azért így is elég nagy – részét, aminek vannak katonai következményei, világpolitikai következményei, hírszerzési következményei és remélem lesznek majd büntetőjogi következményei is.
Mind többet olvasom ellenzéki oldalakon a NER dicséretét. Nem iróniából. Talán egyszerűen DIVAT lett (mert ez még nem volt), de mindegy.