Ha Magyarországon hazudik egy sajtótermék, és le is lepleződik, akkor rendszerint hosszú csata kezdődik az ügyben: először megesküsznek, hogy sosem hazudtak,…
A Nagy Harkivi Menekülés felborította az orosz belpolitikát és némiképp az ukránt is: egymást követik a botrányok, egymás után derülnek ki…
Ukrajnában zajlik az élet, és a jelek arra mutatnak, hogy Moszkvában is: de míg Kijev óvatosan optimista, a Kreml csikorgó fogakkal…
Forrnak az indulatok Oroszországban az utóbbi napok katonai vereségei után, jóllehet magyarázatot rájuk senki sem adott (bár mindenki kíváncsi volna rá),…
Ukrajnában egyre érdekesebb a helyzet, az orosz csapatok hátrálnak, az ukránok előrenyomulnak, a tegnap visszafoglalt háromezer négyzetkilométernyi terület mára már hatezer……
Szemelgessünk, aztán folytatom a dolgomat, amit már megint két hete hagytam félbe. Origo, mi más, és nem én kezdtem, hanem Szele…
Hogy az orosz hadsereg beállította a tömeges maratoni futás világcsúcsát, az már nem kérdés, jelenleg az a legnagyobb problémájuk, hogy mihez…
Azt hiszem, most már nem túlzás az ukrán hadsereg elsöprő győzelméről beszélni. Erre kevesen számítottak, talán ők maguk sem, de le…
Nem tudom, feltűnt-e, hogy minden köznapi mai tapasztalat ellenére szeretett kormánypártunk sorozatosan nyer itt és ott. Szép lassan szorítja ki a….…
Nem könnyű most, mikor a harctereken zajlik az élet, olyan híreket összeszedni, amik inkább a hátországi hangulatot mutatják be, de azért…
Gesta-ajánló: Hanna – anonim perspektívák
Címkefelhő
Bakhmut Iszfahán Karaj Kreminna Kína Moszkva Oroszország Oroszország propaganda Putyin Putyin Sanandaj Szeverodonyeck Szvatove Trump Ukrajna Ukrajna Zahedan
Támogasd a független sajtót, támogasd a Zóna blogját! Köszönjük!
Yesterday, we looked at the AfD’s past activities and rather turbulent history, but what can we expect from them now after the snap elections? Not much good, that’s for sure.