Vigyázat, a cím megtévesztő, az írás nem rejtői humorral megírt történetről szól, aminek jó vége lesz, sőt, tulajdonképpen még vége sincs.…
A „köz”tévé adott 3×2×9 percet majd plusz 9×1 percet arra, hogy olyan kontentek hangozzanak el a kormány tevékenységével kapcsolatban, amelyek ezen…
Ha a tegnapi írás rövid volt, a mai bizony hosszú lesz, előre szólok – viszont exkluzív, ugyanis magyarul először a Zónán…
Ez a mai írás rövid lesz, mert hát a témája sem túl bonyolult, csak éppen minimum világrengető. Elég sok mindent láttam…
„Erősen szubjektív”, mondaná a nagyérdemű publikum arra, ami most következik. A nagyérdemű publikumnak mind erősebb ingerekre van szüksége, verbálisan is, az…
Ömlik a magyar médiából a kampányzaj, ömlik a magyar közösségi médiából a remény – Magyar Péter beveri az utolsó (vagy első,…
És magával húzta a magyar belpolitikai mocsarat is. Vagy, ha úgy tetszik, lecsapolta. Akár tetszik sokaknak akár nem, de Magyar Péter…
Mint tudjuk, az orosz kiberbűnözők szinte érinthetetlenek. Az országban működő hackerek évek óta pusztító zsarolóvírus-támadásokat indítanak kórházak, kritikus infrastruktúrák és vállalkozások…
Folytatódik a tegnap kezdődött balti krízis, néhány másik válsággal megfejelve, mert Oroszország tényleg nem nyugszik, míg magára nem haragítja az egész…
Gesta-ajánló: Hanna – anonim perspektívák
Címkefelhő
Bakhmut Iszfahán Karaj Kreminna Kína Moszkva Oroszország Oroszország propaganda Putyin Putyin Sanandaj Szeverodonyeck Szvatove Trump Ukrajna Ukrajna Zahedan
Támogasd a független sajtót, támogasd a Zóna blogját! Köszönjük!
Yesterday, we looked at the AfD’s past activities and rather turbulent history, but what can we expect from them now after the snap elections? Not much good, that’s for sure.