Sokféle álhírrel akadt dolgom életemben, de nincs rosszabb az olyannál, amelyiknek semmi, de semmi alapja nincs. Ezek ugyan hihetetlenek is szoktak…
Ez a mai második rész arról szól, hogy kezdenek forrni az indulatok. Biden tegnapi látogatása Kijevben valószínűleg heveny eperohamot váltott ki…
Biden kijevi látogatása után ma délelőtt (illetve moszkvai idő szerint délben) Putyin mérget fröcsökölt magából a „kollektív Nyugat” felé, bejelentette, hogy…
Fájó szívvel bár, de jeleznem kell: az iráni hírekről ma sem érkezett CTP-jelentés, pedig messze túl járunk már minen hétvégén, meglehet,…
Mivel ma minden laptársunk Biden elnök kijevi útja körül zsong, mint megbolydult méhkas, én ebben a második részben csak azért sem…
Hétfő van, a Zóna tapasztaltabb olvasói tudják, hogy ilyenkor, ha csak nem tombol sorsdöntő ütközet, az ISW elméleti napot tart. A…
Iránban minden eddigi rekordot megdöntött az infláció, egy dollárért most már félmillió rialt kell adni, mármint annak, aki hozzájut, de senki…
A mai második rész majdnem azzal foglalkozik, hogy járt-e Cecil a Török utcában, de ennél egy fokkal azért aktuálisabb: azt járom…
Habár nagyon lényeges harci cselekményekről ma nem lehet beszámolni, csak a megszokott mészárlásról, mégis figyelemre méltó, hogy az orosz hadseregnek semmi…
Lévén hétvége, ma és holnap nem szolgálhatok a hét közben megszokott CTP-jelentéssel, ők most pihennek, de az Iran International továbbra is…
Gesta-ajánló: Hanna – anonim perspektívák
Címkefelhő
Bakhmut Iszfahán Karaj Kreminna Kína Moszkva Oroszország Oroszország propaganda Putyin Putyin Sanandaj Szeverodonyeck Szvatove Trump Ukrajna Ukrajna Zahedan
Támogasd a független sajtót, támogasd a Zóna blogját! Köszönjük!
Yesterday, we looked at the AfD’s past activities and rather turbulent history, but what can we expect from them now after the snap elections? Not much good, that’s for sure.