Az Egyesült Államok Be- jobban mondva Kivándorlási Hivatala egyre embertelenebb lépéseket tesz annak érdekében, hogy teljesítse Donald Trump ostoba választási ígéretét,…
Ezt a mai második részt azzal kell kezdenem, hogy mindenkit figyelmeztetek: trágár szöveg következik. Nem én tehetek róla, általában mértékkel szoktam…
Az orosz offenzíva folytatódik, bár mérsékelt közönségsikerrel, a Vuhledarnál elszenvedett veszteségek még a legelvakultabb militaristákat és nacionalistákat is megijesztették. Azért el…
Az iráni rendszer továbbra is úgy tesz, mintha nem lenne semmi baj az országban, az ellenség keze kicsit betette a lábát,…
Ez a mai második rész két csodáról fog szólni, két mirákulumról. Tegnap azt hittem, eléggé kiveséztem az orosz állam és az…
Iránból sok jó hír nem jön, rossz annál inkább, de ezt megszokhattuk. Siekrült egészen cinikus, kriminális módon megünnepelni az Iszlám Köztársaság…
Mert akár UFO-k is lehetnek. Akár. Teljesen jó elmejáték, de ez utóbbira mindjárt kitérek.
Hétfő van, ilyenkor az ISW szokás szerint elméleti napot tart, melynek tárgya ma az orosz diplomáciai dezinformációs tevékenység. Aláhúznám, hogy nem…
Ez a mai második rész látszólag bagatell témával – a megszállt területek utcaneveivel – foglalkozik, de nem kicsit abszurd a helyzet.…
Megvan az orosz–ukrán konszenzus első jele. Az egyetlen dolog ugyanis, amiben egyetért az ukrán hadvezetés és az orosz nacionalista-militarista hangadó réteg…
Gesta-ajánló: Hanna – anonim perspektívák
Címkefelhő
Bakhmut Iszfahán Karaj Kreminna Kína Moszkva Oroszország Oroszország propaganda Putyin Putyin Sanandaj Szeverodonyeck Szvatove Trump Ukrajna Ukrajna Zahedan
Támogasd a független sajtót, támogasd a Zóna blogját! Köszönjük!
Yesterday, we looked at the AfD’s past activities and rather turbulent history, but what can we expect from them now after the snap elections? Not much good, that’s for sure.