Sokféle álhírrel akadt dolgom életemben, de nincs rosszabb az olyannál, amelyiknek semmi, de semmi alapja nincs. Ezek ugyan hihetetlenek is szoktak…
Ha óvatosan fogalmazok, azt kell mondjam, hogy a hivatalos iráni belpolitikát nagymértékű tanácstalanság jellemzi. Az iráni parlamentben ugyanis csak kétféle képviselő…
A mai második rész kicsit csapongó lesz, mindenféle hír esett be, ilyen is, olyan is, de mindegyik fontos – hírbazár ez…
A luhanszki offenzíva nyilvánvalóan készülődik, már a kismadarak is csiripelnek róla, mert ilyen a természete a hadititoknak: szellőztetni kell, nehogy megdohosodjék.…
Iránban mindenki békességet szeretne már, még a rendszer mérsékeltebb hívei is tárgyalásokat szorgalmaznak, csak hát ez lehetetlen, míg a keményvonalasok nem…
Bakhmut környékén újból fellángoltak a harcok, mégsem „ment ki a divatból” az a front, nem múlt el a szezonja – még…
Irán vezetése most a lehető legrosszabbat teszi, amit csak tehet, nevezetesen arra készül, hogy Moszkva oldalán beavatkozzon az ukrajnai harcokba. Ez…
A mai második rész spekulatív jellegű lesz, ugyanis Julija Latinyina, a Novaja Gazeta Europa világhírű elemzője egy nagyon érdekes, sőt, kissé…
Bakhmutnál mintha enyhülne az orosz támadás ereje, minimális tért nyertek az ottani harcokban Moszkva csapatai, cserébe a Luhanszki Területen készülődni látszik…
Már lassan restellem leírni minden nap, de Iránban tovább „fokozódik a helyzet”. Az izraeli légierő támadásai mellett lassan eltörpülni látszik az…
Gesta-ajánló: Hanna – anonim perspektívák
Címkefelhő
Bakhmut Iszfahán Karaj Kreminna Kína Moszkva Oroszország Oroszország propaganda Putyin Putyin Sanandaj Szeverodonyeck Szvatove Trump Ukrajna Ukrajna Zahedan
Támogasd a független sajtót, támogasd a Zóna blogját! Köszönjük!
Yesterday, we looked at the AfD’s past activities and rather turbulent history, but what can we expect from them now after the snap elections? Not much good, that’s for sure.