Sport

Nos, kérem, a tanulság egyszerű: míg az oroszok nem alszanak, jobb, ha nem alszik sem Bukarest, sem Budapest.

Majd azt is meg tetszenek látni, mi az a kayfabe, de annyit előre elárulok, hogy a Bölcsek Köve, az Élet Elixírje, a Vörös Oroszlán, a Tabula Smaragdina, a Prima Materia, valamint a 42, tehát az Élet, a Mindenség meg Minden. Vagyis színtiszta elmebaj, a huszonegyedik századi ember önáltató rögeszméje. Persze, nem ennek indult, de előbb jussunk el odáig, amikor (és amiért) egyáltalán szóba került.

Csodás volt az olimpia tegnapi nyitóünnepsége, valóban csodás, de – nem volt nyugodt. A látszólag felhőtlen ünnepséget terrorelhárítók ezrei biztosították, és vannak országok, melyeknek sportolói sajnos nem érezhetik magukat teljes biztonságban – erről ír a Moscow Times-ban Haim ben Jakov. Igen, Izraelről van szó.

Magyarország Európa akkugyártó nagyhatalma akar lenni és Orbán Viktor nem engedi, hogy bármi közbeszóljon, kerül, amibe kerül. Debrecen mellett repülőtér nagyságú területen már épül a CATL-gyár, az iparág ékköve –

Noha nem ezzel kellene foglalkoznom, de elvégre vasárnap van, és ma már aligha csinálom a dolgom úgy, ahogy kellene. Helyette nézegetek, és akkor olyanokra bukkanok, mint a dnyiprói polgármester Orbánnak küldött üzenete. Jó, már tegnap olvastam.

Megint bocsánatkéréssel kell kezdenem, bár előre jeleztem tegnap, hogy ma nem dolgozik az Institute for the Study of War (illetve ma dolgozik, tegnap nem dolgozott, de náluk egy nap a hírek átfutási ideje), viszont így nincsenek ellenőrzött, megerősített híreim, tehát inkább kihagyom az iráni és ukrajnai összefoglalókat, mintsem bizonytalan mendemondákat terjesszek.

„A szankciók mellett Ukrajnáról lesz a legnagyobb vita a következő hetekben – mondta az Origónak adott interjúban Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára arról is beszélt, hogy az Európai Unió azokból a pénzekből is juttatna Ukrajnának, amelyek Magyarországnak járnának. Dömötör Csaba úgy látja, hogy a baloldal megkapta a neki nem járó külföldi pénzeket, de az ellen kü

Ez a mai második rész erősen elméleti jellegű lesz, de fontos megírni, ugyanis a burkolt Kreml-pártolás manapság egyre gyakrabban álcázza magát pacifizmusnak: és nevezi a valódi békevégyat „háborús uszításnak”.

Néhány nap szabadság után újra itt a háború krónikája, ami ma megint nem lesz különösebben szenzációs: annyi újdonságról mindenképpen beszámolhatok, hogy az ukrán déli offenzíva már kezd realitássá válni, a Donbásszban állni látszik az idő és a front, Odesszát pedig minden valószínűség szerint a Klingon Birodalom támadta meg, kizárásos alapon.

Hetvenhét napja tart már Oroszország inváziója Ukrajna ellen, és semmi jele a közelgő békének. Ma szót ejtek az általános harctéri helyzetről, mint minden nap, lesz némi valódi horror, amit tényleg csak a felnőtt olvasóknak ajánlok, lesz szellemi horror is a fényes, többpólusú világrendről és meg kell említenünk Szijjártó Péter pávatáncát is.

Kicsit sem csitulnak a harcok Oroszország Ukrajna elleni inváziója során, azonban a diplomácia is forrong: és Orbán Viktor kihasználja ezt a helyzetet, nem nyugszik, míg össze nem vész azokkal is, akikkel valamiért eddig nem sikerült. Ha kocsmában rendeznék az ügyeket a világ vezetői, már nem kapna inni a pultnál. De a többiek is megérik a pénzüket.

Oroszország Ukrajna elleni inváziójának hatvankilencedik napján a helyzet egyre zavarosabb. Ma az általános harctéri helyzet ismertetése után kitérek arra, miért is olyan fontos a Kígyó-sziget, horrorisztikus részleteket említek Mariupolból és végül azt próbálom meg logika útján kideríteni, lehetett-e tudomása Orbán Viktornak az Ukrajna ellen készülő támadásról.

Unom, édes polgártársak. Ez az igazság: unom. Unom a „kollégák” írástudatlanságát, az összes szakértőt, a napi rémüldöztetéseket és rémüldözéseket, a rémüldöztetések és rémüldözések magyarázatát, az egész magyar ellenzéket, még a polgár-, akarom mondani ellenzékpukkasztó részét is.

A mai hírösszefoglaló három téma köré csoportosul: az első sajnos az egyre romló magyar–ukrán diplomáciai viszony, a második az ENSZ Biztonsági Tanácsának tegnapi ülése, melyen Zelenszkij elnök meglepő javaslattal élt, végül pedig kitérek az orosz fegyveres erők viselt dolgaira, különös tekintettel a magántulajdon szentségére.

Ma szinte teljes egészében a Kijev környéki mészárlásokról próbálok beszélni, de sajnos a tegnapi események fényében szót kell majd ejtenem a magyar vonatkozásokról is, mert – vannak.

Hogy miért nem lehet Bokrosnak is a szájára tenni egy ragasztószalagot? Egy echte bankár, aki belekontárkodik azokba a dolgokba, amelyekben olyan, mint elefánt a porcelánboltban.

A mai beszámolót sajnos megint az ukrajnai orosz invázió magyar vonatkozásaival kell kezdenem. Nagyon kellemetlen ez nekem, aki tárgyilagosan és épp ezért a kívülálló szempontjából próbálok írni erről a különösen véres, veszélyes és aljas háborúról – de hírt elhallgatni akkor sem szabad, ha nem szeretjük.

Azért van, hogy az ember nem tudja, sírjon vagy nevessen, főleg, ha a magyar reklámpiacról van szó. Ami épp úgy át van politizálva, mint a teljes életünk, néha már magam sem tudnám megmondani, a reklám hirdeti a politikát vagy a politika a reklámot, de mindenképpen milliárdok úsznak el az Alkonyati Zónába, erősen kétséges eredménnyel.

Valójában a Rémusz név jobban illene rá. Romulusz és Rémusz (Romulus és Remus) mondája, legalábbis ami az őket tápláló anyafarkast illeti, eléggé ismert, a többinek utána lehet nézni. Most ide csak kettejük közös történetének a vége tartozik.

Nem először foglalkozom a Zónában a szélsőjobboldali román AUR párt zűrös ügyeivel, de most először teszem ezt némi kárörömmel. Most legalább van min mosolyogni, ugyanis a párt társelnökéről, George Simionról kiderült, hogy úgy hazudott, mint a vízfolyás, és ennek volt némi hatása a magyarországi választási kampányra is.