#Minszk

Szele Tamás: „Béketárgyalások”
Így, idézőjelben, ugyanis az, amire Ukrajna és Oroszország között sor kerülhet, csak a nevében lesz béketárgyalás, minden egyéb szempontból inkább szánalmas színjáték, ócska paródiája a valódi diplomáciának, legalábbis a jelenlegi esélyek szerint. Tatjana Sztanovaja, a Carnegie Endowment for International Peace munkatársa összefoglalta az eddig történteket és nem túl optimista.
03.09.2025 18:32

Szele Tamás: Egyszer lesz, hol nem lesz...
Érdekes dolog találgatni a hipotetikus Putyin-Zelenszkij négyszemközti találkozó helyszínét, már csak azért is, mert tegnap Lavrov orosz külügyminiszter a leghatározottabban leszögezte, miszerint ilyesmi nem lesz, sőt, nem is készülnek rá, ugyanis lehetetlen. „No, ha már Lavrov is cáfolta, akkor van esély rá, hogy megtartsák” – gondolhatták az orosz ellenzéki Versztka szerkesztőségében és alaposan
24.08.2025 15:33

Szele Tamás: A ravaszdi Lukasenka
Téeszelnöknek csúfolja a fél világ külseje, műveltsége és szokásai alapján, de a belarusz autokratának ennek ellenére megvannak a maga módszerei: tegnap este és ma reggel majdnem bolondot csinált még belőlem is. De csak majdnem. Az öregedő zsarnokokat és rendszereiket bemutató sorozat részeként ma Aljakszandr Lukasenkáról és az ő kisded játékairól lesz szó.
10.08.2025 12:04
