Ukrajna és Oroszország közt tombol a háború, Libanonban már második napja pukkadoznak a híradástechnikai szerkezetek, Tajvan sandán figyeli kicsiny szorosát, Kína ugyanarra mered, de fenyegetően, Észak-Koreából nagy kopácsolás hallatszik, csak nem tudni, mit gyártanak: atombombát vagy szovjet szabványú lőszert Moszkvának?
Címke: Port-au-Prince
Bűnözők és politikusok között mindig volt némi sajátos harmónia, különös rokonszenv, mondhatni szakmai szolidaritás… végül is a két foglalkozás célja és tevékenységi köre (minél több embertől elszedni, amit csak lehet) nagyjából azonos, még ha mások is az eszközök. Ezért ha
Sorsdöntő fordulatról ma sem számolhatok be az ukrajnai orosz invázióval kapcsolatban, a háború malmai őrölnek, lassan, de biztosan, értelmetlenül, halálos pontossággal – elég valószínűnek látszik, hogy szeptemberig nem lesz semmiféle béke, és addig is a donbásszi területek lesznek a legfontosabb
Oroszország Ukrajna elleni inváziójának kilencvenegyedik napját írjuk, és egyelőre békének se híre, se hamva, de még a békekötés szándéka is kétséges – tegyük hozzá, mindkét fél részéről, ugyanis teljesen mást értenének ezen a fogalmon Moszkvában, mint Kijevben. De az elhangzó
Hosszú-hosszú vitákat olvasok, abszolúte nem Putyin-párti lapokon, hogy „ki kezdte”. Kvázi „ki a hibás”. Ki kényszerített és kit. Mindezzel el lehet bajmolódni, tényleg telik velük az idő, okosak leszünk, ha szebbek már nem, változni meg nem változik tőlük meg semmi.
Nem vagyunk mi tisztában a dolgok fontosságával, kérem. Én legalábbis nem: majdnem kihagytam szerény, mindennapos krónikámból a nap hírét, mely szerint Müller Cecília megengedte, hogy a gyerekek bevigyék az óvodába a nyunyókát. Ez a hír, a többi csak sallang.
Ki nyerte meg a vietnami háborút? Nem is olyan egyszerű a kérdés. Tulajdonképpen nem Észak és nem Dél, nem Moszkva, nem Washington és nem is Peking, sőt, nem is Hanoi. A vietnami háborút Henry Kissinger nyerte meg, és mindenki azt