#DDoS

Szele Tamás: Hano a hurokban
Ma a magyar online sajtó és ezen belül is a Zóna, valamint a Huppa.hu ügyeiről kell ejtenem pár szót, úgy is, mint érdekelt, úgy is, mint károsult, és meglehet, rövidesen úgy is, mint felperes. Ugyanis feltett szándékom, hogy feljelentést tegyek az említett két – és további rengeteg – magyar online lap működését ellehetetlenítő Hano ellen, akit a rendőrség mai közleménye szerint elfogott.
7/22/2025 02:17 PM

Szele Tamás: A Zóna éve
Szilveszter van, ilyenkor illik letenni az asztalra egy számvetést arról, mit is értünk el az elmúlt évben, mármint az ajtókilincsen kívül. A Zóna éve különösen rázós volt, a megtett út minden részletét nem is árulom el, hogy ne kelljen újra megtenni... de tény, hogy sikerült felállni a padlóról, pedig magam is azt hittem időnként, hogy ebből már nem lesz lap ebben az életben.
12/31/2024 02:22 PM
