Szele Tamás: Az elbocsátott légiók

Nincs szomorúbb a magyar politikában, mint amikor elbocsátják a mezei hadakat, el időnként a zsoldosvezéreket is, és ők ezt nem veszik észre. Nem érzik, hogy nincs már rájuk szükség, eljátszották a szerepüket: csak mennek várról várra, kínálgatják a rozsdás kardjukat, és mondogatják, hogy ők bizony a foltozott irhájú kormányzsoldosok.

Jelezném, Faludy német zsoldosokról írt, de csak ugyanarról az embertípusról, egyformák ezek karddal is, vokssal is, pennával is. Nem veszik észre, hogy túllépett már rajtuk politika, történelem, a Hatalmas Győzelem, amiben hittek, nélkülük zajlott le és úgy, hogy azt ők nem is érzik győzelemnek... tegnap két ilyen zsoldoscsapat siralmát is láttam.

Az első a CÖF hírportálján panaszkodott, ahogy Villon hajdan szép fegyvermesternéje tette Párizs utcakövén, midőn eljártak felette az évek:

„Magyar Nemzet polgári napilapban 2021. 02. 5-én Bácskai Balázs tollából az alábbi cikk jelent meg: „Vonják vissza Gálvölgyi János Kossuth-díját.” A cikk szerint dec. végén Gálvölgyi János a Partizán nevű Youtube csatorna műsorában csőcseléknek nevezte és egyéb ocsmány jelzőkkel illette a 2006 őszén a Parlamentünk előtt békésen tüntető magyar népet képviselő tömeget.

Baráti társaságunk, mely a Thököly Polgári Kör tagjai volt, mélységesen megdöbbentette a cikkben leírt esemény. De talán még inkább Gálvölgyi Jánosnak a megalapozatlan ocsmány megnyilvánulása.

Mi mindennapos résztvevői voltunk a Kossuth téren a békésen tiltakozó megmozdulásoknak, örömmel hallgattuk az ott fellépő neves személyek előadásait és a művészek műsorait, akik mind méltóságteljesen példamutatóan viselkedtek és tehetségükkel szolgálták a „spontán forradalom” ügyét.

2010 után a 2/3-os győzelem megszerzésével a Polgári Kör mozgalom magától ellaposodott, mivel betöltötte rendeltetését és többségében megszűnt.”

Ó, ti, hajdan rettegettek... elhittétek, hogy ti vagy a nemzet, és most még erőtlenül bár, de ártani akartok? Gálvölgyi ne adjon vissza semmit, ellenben hogyan is volt az a Kossuth téri kultúrműsor, neves, példamutató művészek részvételével? Satu parancsnok rendezésében? Lapozzuk csak fel a korabeli sajtót!

Azt írja az RTL akkori híradója, miszerint:

„A hetek óta tartó tüntetések alatt a sátrak, a tüntetők jelenléte, a mosogatóvíz kiöntése, illetve az, hogy az emberek illemhelynek használták a Kossuth teret tönkretette a talajt – mondta el a Független Hírügynökségnek Kocsis László, a Főkert Rt. vezérigazgatója. A talaj elszíneződött, összetömörödött, így a növényzet telepítésére sem alkalmas, és közegészségügyi szempontból is veszélyes lehet.A területen 15-20 centiméter mélyen kicserélik a talajt, ennek helyére komposzttal kevert termőföldet hoznak. Az elhasználódott talaj felszedése már elkezdődött. Az még nem dőlt el, hogy fűmaggal vagy gyepszőnyeggel füvesítik be ismét a Kossuth teret.

A Főkert vezérigazgatója hozzátette, hogy még fel kell mérni azt is, hogy az öntözőhálózat és csaptelepek milyen mértékben sérültek, de a gyepszőnyeges füvesítés esetén körülbelül 20 millió forintba kerül a tér rendbehozása. Az időjárás miatt valószínűbb, hogy gyepszőnyeget kap a 5500-6000 négyzetméternyi területet, ebben az esetben szakmai szempontból az lenne az ideális, ha tavaszig nem lehetne a fűre menni – tette hozzá Kocsis László.” (RTL Klub)

Ehhez a Blikk annyit tesz hozzá:

„A mosogatóvíztől kezdve az emberi ürülékig, szinte minden megtalálható a placcon. Nemcsak az orrfacsaró bűz miatt szorul felújításra a terület, hanem annyira elszennyeződött a föld, hogy akár fertőzést is okozhat. Kocsis László, a Főkert vezérigazgatója elmondta, hogy a talajt 20 centiméteres vastagságban kicserélik. Fölszedik az elhasználódott talajt, s termőfölddel kevert komposztot hordanak oda a napokban.

- Azon a felén cseréljük a talajt, ahol a tüntetések folytak – utalt a Főkert első embere arra, hogy nem az egész Kossuth teret újítják föl.” (Blikk)

Hát, akkora kultúrműsor lehetett, hogy mindenki méltóságteljesen és példamutatóan maga alá feledkezett tőle. Erre mondták a régi kabarészínházakban: „Szék nem maradt szárazon” Itt ugyan még a fű, bokor sem. Azt elhiszem, hogy a Thököly Polgári Kör hadastyánjai valami nagyra és felemelőre emlékeznek, csak hát, sajnos, a tények... éspedig több forrásból megerősített tények, na, azok mondják, hogy nem úgy volt az. És senki sem fog alaposan kiérdemelt Kossuth-díjakat elszedni csak azért, mert a nagy időknek hamisak a tanúi. Követeljék bár akárhogyan.

A másik hasonló elbocsátott légió most az erdely.ma című, valamikor jobb napokat látott online orgánum hasábjairól átkozza a világot és Vlagyimir Iljics Lenint. Mármost Lenin megítélése érdekes módon épp a baloldalon nem egyértelmű – ezzel szemben azon a szélsőjobboldalon, ahová Szakács Árpád kormányozta ezt a lapot nem is kérdéses, szidni kell és kész. Mondjuk Lenin védelmében egy sort sem írnék le, legyenek vele boldogok és találkozzanak minél előbb Uljanov elvtárssal személyesen is, de az már figyelemreméltó, hogy ebben a teljesen oktalan és értelmetlen sajtóhadjáratban kik vesznek részt.

A vezérük a kormánysajtóból kikopott Szakács Árpád, mert ő az orgánum egyik főmunkatársa (és valószínűleg legalább részben tulajdonosa), akiket még említenék ennek a sorozatnak az ügyében, mert muszáj: Borvendég Zsuzsanna, Bogár László, Kondor Katalin és természetesen Raffay Ernő. Itt felmerül a kérdés, hogy most Szakács lett Raffay elöljárója, vagy mégsem, én erről azt gondolom: csak Raffay maradt az admirális, Szakács meg ellentengernagyi rangban szolgál ezen a tutajon. De a névsor ismerős: igen, ők vezényelték annak idején, 2017 novemberétől a magyar időkből indulva és a magyar nemzetbe érkezve „Kinek a kulturális diktatúrája?” címmel azt a kultúrforradalmat, aminek az útját intézmények igazgatóinak leváltása kísérte, és majdnem sikerült kivétetniük a tantervből Ady Endrét is. Ha voltak a fülkeforradalomnak Mao-gárdistái, ők voltak azok, és csoda, hogy fel nem falták a tulajdon kormányukat is – Frundsbergek voltak, foltozott irhájú kultúrzsoldosok élén.

Tulajdonképpen a végtelen antileninista sorozat tegnapi részének a címe ragadta meg a figyelmemet, mert nem elég, hogy igen terjedelmes, de ráadásul maga Raffay Ernő követte el, érdekes címmel:

„Leninisták és szabadkőművesek a magyar történelemben”

Olyan a szabadkőművesség Szakácsnak, Raffaynak, mint a saját főztömben az őrölt köménymag: én azt nem bírom kihagyni szinte semmiből, amire ráteszem a kezemet, ők meg a páholyok népét nem tudják feledni soha. Tavaly nyáron is valóságos háborút vívtak ellenük, a másik fél nélkül ugyan, de mutatták a kormánynak nagyon, hogy villog még a szablya a kezükben, nem rozsdált el, ott vannak, ha kellenek. Hát mi szépet ír nekünk most Ernő bácsi, mit mesél róluk? Mert tudtunkkal Lenin sok minden volt, csak épp ebbe a társaságba nem tartozott.

Hát biza Ernő bácsi semmi újat nem mond, semmi olyant, amit ezerszer le ne írt volna híresen elfogult propagandaköteteiben. A „szabadkőműves” szó összesen kilenc alkalommal fordul elő a teljes szövegben, inkább csak szitokként, ellenben a köteteinek hirdetései annál inkább. Meg hát zsidózik, mint a fergeteg, nem is fárasztanék senkit a részletekkel, tőle ezt szoktuk meg, amint a társaitól se sokkal különbeket. Bár az mégis szép tud lenni, mikor Szakács magasra borzolja tollait ennek a kis lapnak a hasábjain és belecsíp a magyar kormányba, mert szerinte az nem elég nemzeti és jobboldali, aztán hangosan kukorékolva „költőtöpörtyűnek” nevezi L. Simon Lászlót, aki költőnek ugyan nem óriás, egyébként sem öles termetű, de a töpörtyű, mint kép legalább megmosolyogtatja az embert.

Szakács zászlaja, Raffay buzogánya alatt gyülekezik a másik Elbocsátott Légió, a Sértettek Hada, akikből nem lett kultúrpápa, de még kultúrpüspök sem nagyon – míg szükség volt rájuk az adott kampányban, a tenyeréből etette őket a kormány, ígérhettek nekik fűt-fát-bokrot, aztán mégsem lett belőlük kultuszminiszter vagy intézményigazgató, kezelhetőbb figurák kapták a fontos pozíciókat, ők csak addig kellettek, míg tartott a kampány, meg míg kitorpedózták velük a helyükből a kegyekből kiesett korábbi kultúrmuftikat.

Most ők a mórok, akik megtették kötelességüket, és mehettek. Új rablói vannak a Nyárnak.

Nagy lehet az ő bánatuk, nagy a sértődésük. Ők is Elbocsátott Légió.

És amint a tavaly nyári értelmetlen „történész-vita”, úgy a mostani Lenin-cirkusz is csak azért van, hogy megmutassák: élnek még, léteznek, tudnak harcolni, lám, van lándzsájuk, kardjuk szépen villogtatják is, ha leesne egy kis zsold, örömmel harcolnának.

De az a zsold már másnak esik le, kikoptak ők a mostani kegyekből, harcokból. Nagy szükség, komoly igény idején tán elővehetik még őket a sifonérból, ahogy feltámaszthatóak volnának a polgári körök is (ha le nem nyelte volna őket a CÖF, mármint, amelyiket lehetett), de fontosak nem lesznek már soha. Hogyan is végezte Faludy a versét erről az emberkategóriáról?

„S ha egyszer majd megvénülünk és lócákon hülyén ülünk, s lábunkat köszvény marja már, s nehéz lesz Frundsberg kardja már: obsitba küld a hadnagyunk és várról várra baktatunk, s azt lessük, hogy a szeretet hol nyes egy darab kenyeret, s így érünk oda, hol az út végén azt kérdi Belzebúb: hol jönnek már a foltozott irhájú német zsoldosok?”

Körülbelül ez vár az Elbocsátott Légiókra.