Szele Tamás: Biden, Kim és én

Mélyen tisztelt elnök úr, kedves Joseph Robinette Biden!

Elnézését kérem, amiért soraimmal zavarom, mentse okvetetlenkedésemet, hogy a legjobb szándék vezeti tollamat, és segítséget szeretnék nyújtani az Amerikai Egyesült Államoknak egy olyan külpolitikai kérdés megoldásában, amely akár az egész bolygó sorsát is befolyásolhatja.

Elnök úr, jól sejti: Észak-Korea ügyéről van szó. Mint azt a Reuters majd a CNN is közzétette, a washingtoni diplomácia a hírek szerint kissé tanácstalan, ugyanis már egy hónapja, pontosabban február közepe óta hiába próbálják felvenni a kapcsolatot Phenjannal, illetve az ottani vezetéssel, semmilyen csatornán nem kapnak választ, próbálkozzanak akárhogyan is.

Kim Dzsongun néma, a Remetekirályság hallgat.

Ennek kapcsán arra is fény derült, hogy már egy éve nem folyt semmiféle hivatalos, diplomáciai kommunikáció az Egyesült Államok és Észak-Korea között, amiből nem következtethetek egyébre, csak arra, hogy az ön hivatalbeli elődje, Donald J. Trump talán mégsem volt annyira szerelmes Kim Dzsongunba, mint azt a nyilvánosság számára állította. Igaz, legendásan közeli viszonyuk annyira azért nem volt baráti, hogy bármilyen néven nevezhető eredmény született volna csúcstalálkozóikon, eltekintve néhány attraktív fényképtől. A világ mégis bizonyos megrendüléssel értesült a tényről, miszerint Trump elnök, aki nem mellesleg Nobel-békedíjat várt az észak-koreai, nukleáris konfliktussal fenyegető válság rendezésében játszott szerepétől (melyről csak most derült ki, hogy statisztálásnak is alig volt nevezhető), ezt az egész, végtelenül veszélyes helyzetet gyakorlatilag a szőnyeg alá seperte.

Ebben a helyzetben a tisztességes ember nem tehet mást, ha képes rá, őszinte szívvel segítő jobbját nyújtja az amerikai diplomáciának. Mivel sokat foglalkoztam ezzel a kérdéskörrel szakmám gyakorlása közben, első pillanatban arra gondoltam, önök kifogták Kim Dzsongun egy híres eltűnési ciklusát. Minden szerénységet félretéve állíthatom: ezeket az eltűnési ciklusokat én fedeztem volt fel annak idején, amikor tavaly áprilisban egy északi menekült által hozott téves hír nyomán az illetőt a fél világ halottnak hitte – az információ hamisnak bizonyult, de akkor vettem észre, éspedig az észak-koreai KCNA hírügynökség tudósításait elemezve, hogy ez az ember gyakorlatilag 26-28 napra minden hónapban eltűnik. Hol van, mit művel, nem tudni, akadt olyan hónap, amikor csak 19 napig hiányzott igazolatlanul az állam éléről, de tény, hogy rendszeresen köddé válik. Eleinte valami szenvedélyes nőügyre gyanakodtam, de be kell látnom, vagy a tulajdon feleségébe volt szerelmes titokban, vagy véget ért az affér, mert idén február 17-én már b. nejével, Ri Szoljuval vett részt egy koncerten a phenjani Maszuda művészeti színházban. Tehát mégsem annyira egyszerű dolog az atompolitika, mint azt első pillantásra hinné az ember, azt sem tartom kizártnak, hogy nem egy ismeretlen hölgynek, hanem magának Kim Dzsongunnak vannak ciklusai, mert egyes lelki bajok is periodikusan jelentkeznek.

Megjegyezném, tisztelt elnök úr, hogy az észak-koreai-amerikai kapcsolatok megszakadásának van egy apróbb előnye is: pont ebben a periódusban volt egy ideig felelős Kim Dzsongun húgocskája, Kim Jodzsong az állam egyes külkapcsolataiért, első sorban épp az Egyesült Államokkal ápolt viszonyért, márpedig róla köztudomású, hogy körülbelül az egész Távol-Kelet legmocskosabb szájú hölgye, aki olyasmiket üzent Mun Dzsein dél-koreai elnöknek bizonyos röpcédulák miatt, hogy:

„A pimasz ember mézes szavai undorítóak

A dél-koreai elnök végül megszakította csendet, az észak-déli kapcsolatok romlásának közepette, a legrosszabb katasztrófa bekövetkezte előtt. Szégyentelen és szenvedélyes szavak sorát mondotta, tele inkoherenciával. (…) Beszéde tele volt kifogásokkal és hamis retorikával, hogy megszabaduljon a felelősségtől, az eszközök és a cél említése nélkül. Szégyentelen szofizmus ez a felelősség elhárítása céljából.”

Ha ezt Washingtonnak üzeni, nem úszhatta volna meg a legkeményebb válasz nélkül. Ezzel szemben bátjya, Kim Dzsongun az ön személyét egyszerűen úgy méltatta az idei pártkongresszuson miszerint:

„Biden elnök egy veszett kutya, akit bottal kellene agyonütni.”

Ami, lássuk be, mégis valamelyest finomabb modorra vall, de legalábbis rövidebb.

Elnök úr, egészen biztos, hogy akar maga beszélni ezekkel a figurákkal? Tudom, persze, hogy ez nem akarat kérdése, egyszerűen muszáj.

Nos, ez esetben van egy jó hírem.

Megtaláltam Kim Dzsongunt.

Éspedig a Rodong Sinmunban találtam meg, az észak-koreai központi pártlapban. Jelenleg Phenjanban tartózkodik (ami részéről ritkaság, mert eléggé utál dolgozni), és azzal foglalkozik, hogy fejtágítót tart városi és megyei párttitkároknak. Hadd idézzem a Rodong Sinmun idevágó cikkét!

„A negyedik napon tartott ülésre a városi és megyei pártbizottságok főtitkárainak forradalmi lelkesedése közepette került sor, akik elhatározták, hogy odaadó erőfeszítéseket tesznek városaik és megyéik fejlesztése és az emberek életszínvonalának javítása érdekében, áldásos munkájukba mélyen belemerülve. Figyelembe veszik az érdemes főtitkár, Kim Dzsong Un nagy szándékát, aki értékes lehetőséget biztosított számukra az újrakezdésre és a mozgalom felpörgetésére, hogy a párt forradalma előtt tiszteletreméltó tisztviselőkké váljanak, és hűek legyenek az emberek bizalmához, miközben gondosan vezetik őket. (…) A rövid tanfolyam vezetése közben Kim Dzsong Un értékes utasításokat adott, amelyek iránymutatásként szolgálnak a főtitkárok munkájában. Megjegyezte, hogy a győzelem zászlaja a szocialista építkezés általános frontjain loboghat, amikor a városi és megyei pártbizottságok erőteljesen mozgósítják a néptömegeket a forradalmi munkához a Párt Központi Bizottsága vezető gondolatának és művészetének megfelelő alkalmazásával.”

Ez felvet néhány kérdést, mert például adja magát a probléma, hogy ellenben máshol minek a zászlaja loboghat, ha a győzelemé foglalt a szocialista építkezés frontjai számára (így tehát magánjellegű, individuális építkezéseken kéretik használatát mellőzni)?

Mit visznek például a hadsereg élén, ha nem a Győzelem zászlaját, netán a Vereségét?

Milyen jellegű lehet a Párt Központi Bizottságának művészete? Egyáltalán: képzőművészet, líra, próza, netán előadóművészet? Szavalókórus és kartánc? Himnikus költészet? Egyáltalán, van nekik múzsájuk, és ha igen, melyiknek a hatáskörébe tartoznak a kilencből?

Elnök őr, ezek fájó kérdések és attól tartok, sosem leljük meg rájuk a választ. És egymagam semmiképpen sem lennék képes erre. Szerény tehetségemből annyira telt csak, amennyit a fentiekben bemutattam: megtaláltan önnek és az Egyesült Államoknak a címzett Kim Dzsongunt, akit hiába méltóztatnak keresni.

Megvan az, csak ki kell nyitni a Rodong Sinmunt, még le is fényképezték vagy tizenötször.

Elnök úr... lehet, hogy önöknél az illetékesek nem olvassák az észak-koreai pártsajtót?

Öreg hiba.

Mindenesetre ha elért eredményem arra indítja önt, hogy kinevezzen távol-keleti tanácsadójának vagy különmegbízottjának, ez úton értesítem, hogy nem fogok sokat vonakodni.

Maradtam őszinte híve:

Szele Tamás