Gaál Péter: Én nem értem, hogy nem érti valaki (pletykák, karkötők, aranyhörcsögök)

Mármint mit? Az újabb veszélyhelyzetet. Meg az egészet. Mindent, amit a magyar kormány csinál. Amit a magyar kormány rokonai, barátai és üzletfelei csinálnak, hogy Nyuszi se maradjon ki.

Mármint Micimackó barátja. És a második „mármint”.

Tiborcz mester például. Akit anno a pletykák szerint egy székhez kötöztek, mert...., és jött...., és ....., szintén mert, és egyáltalán nem az üzletről volt itten szó. Hangsúlyozom, a pletykák szerint, éspedig ugyanazon pletykák szerint, amelyek szerint Mészáros mester..., de már szépen gyarapodik arájával egyetemben, van is miből, meg a stressz is hizlal, stressz pedig még most is akad bőven. Tiborcz mesteréknél is akad, pontosabban akadt, vagyis ki tudja, ezért a kies Marbella, plusz akkor még nem lehetett tudni, pontosan hogy üt be az április. Ukrajna is egészben volt, jó, úgy-ahogy, de nem úgy, ahogy most. Mert most mi van?

Most ez itten az átmeneti újabb Kánaán és a comeback.

Ha egyszer Frankieboynak is sikerült, nagyjából ugyanazon típusú segítséggel. Mario Puzo és Francis Ford Coppola is megénekelte, illetve filmvászonra vitte.

A pletykák persze jól működtek, legalábbis részben, ami Várkonyi kisasszonyt (akkor még az volt) illeti. És ami természetesen nem jelenti, hogy most is van bármi alapjuk. A Vezért illetően magam is beálltam régebben a tornasorba, és most se tenném tűzbe a kezem egy bizonyos színésznőért, persze az az ügy egyszerűbb volt, egy kitüntetés a férjnek, egy a feleségnek, a gyerekek képeit pedig ne nézegesse senki, de, ezt nagyon nyomatékosan hangsúlyozom, ez már az én agyszüleményem, nem támasztja alá semmi, az én rosszindulatom, mea culpa, mea culpa,

mea maxima culpa.

Feltételezés. Apropó, hogy is állunk a feltételezésekkel? Ne adj Isten azokkal a feltételezésekkel, amelyekről kiderül, hogy semmi valós alapjuk nincs? Nos, kérem. Volt nekem, igen régen egy barátnőm, akinek eltűnt az arany karkötője. „Te loptad el”, nézett rám szigorúan. Ez a szigor pedig azután is megmaradt, hogy a kérdéses ékszer megkerült. „Kérj bocsánatot!” "Nem kérek." „S ugyan miért nem? Megvádoltál és bebizonyosodott az ellenkezője!” „Ez igaz.” „Akkor miért nem kérsz bocsánatot? Nem loptam el semmit.” „Mert el tudom rólad képzelni.”

Itt van a kutya elásva. Hogy el lehet képzelni valamit valakiről. Azt pedig azért lehet elképzelni, székhez kötözésestől, zabigyerekestől, érdekházasságostól, mert összevetve mindent... ez a vonal jön ki. Nem a tény a való, hanem a vonal.

Ugyane barátnőm kapott két szíriai aranyhörcsögöt. Hogy komfortosabban érezzék magukat, az anyuka feltételezett meleghiányát meg ne érezzék, berakott hozzájuk egy kis játékmackót. „Tudod, mi lesz a mackóval?” - kérdeztem. „Kiszedik belőle az afrikot, és fészket raknak maguknak. Ha egyáltalán figyelemre méltatják.” „Volt már hörcsögöd? Kipróbáltad már?” „Nem.” „Na látod. Ki kell próbálni.”

A hörcsögök pedig szépen kibelezték a mackót, majd fészket építettek belőle.

Valahogy minden országgyűlési képviselőválasztás után ez a sztori jut az eszembe. Ilyen érzésem támad. Nem csak most, eddig is, ’90 óta. Jó, akkor még idealisták voltunk, talán ’94-ben is, bár én nem örültem, de ha tudom, mi következik ’98 után, amikor viszont örültem, fordítva örülök. Most pedig, hogy visszatérjünk a vészhelyzetre, nem értem a nem értést. Igen okos és kvalifikált emberek nem értik. Hogy hiszen a kormány eddig is azt csinált, amit akart, minden legációja megvolt hozzá, hogy eztán is azt csinálja, akkor minek az egész vircsaft? Zsolti éjfél előtt öt perccel benyújtja, éjfélre megszavazzák, másnap hajnali egy órakor megjelenik, mert már rég meg van írva és ki van nyomtatva. Csak ez így egy parlamenti vircsaft. Nem fű alatti, hogy úgy mondjam. Nem egy szép csendes rendelet, hanem egy törvény, amihez hozzá lehet szólni, ha valaki ellenzéki épp ott van, és nem álmos. Még akár a tévében is be lehet mutatni. Egy szükségrendeletnél, irányuljon bármire is, ilyesmi nincs.

Azt csak utólag lehet rágicsálni, mint eső után a köpönyeget. Amikor a mackó már fészek.

Nem arról van szó tehát, hogy megtehetem vagy nem tehetem meg, hanem arról, hogy mekkora nyilvánosságot kap, és hogyan. Ha csak abban a pöttömnyi ellenzéki sajtóban, ami úgysem jut el sehova, és ahová eljut, ott is éppen a hetvennyolc éves kormányhű aggastyán tizennyolc esztendős vadonatúj arájával és annak kicsoportos óvodás korú gyermekével foglalkoznak, akkor bátran jusson.

Mert hát szép a szerelem, és inkább ez, mint amaz, pedig annál messze nincs akkora korkülönbség. Hogy a Four Seasons-ben jobban főznek-e, mint Kunhegyesen, nem tudom, én inkább Kunhegyest választanám, egyrészt, mert utálom körülöttem a felhajtást, másrészt, mert a jó nagy adagokat szeretem, jó magyarosan. Egy hatéves kislányt azért nem vennék feleségül, még egy bazi nagy magyar lagzi kedvéért sem, de hát ez is én vagyok, Intim Pista.

Különben meg leszarom az egészet. Képzeljék, még Amber Heard és Johnny Depp válását is. Tiborcz mesterét is leszarnám, Mészáros mesterét is, a házasságaikkal egyetemben, ha csak róluk volna szó, és nem rólam is. De félő, hogy nem így volna.

Vagyis van.