Gaál Péter: Etelka és a mitológia

A „mítosz” a görög „müthosz” szóból ered, mely üzenet, beszéd, elbeszélés. Eddig a Wikipédia is tudja, csak bár ne írna utána semmit. De ír.

„A különféle emberi kultúrák és vallások a mítoszaikban magyarázzák meg a világ keletkezéséről és lényegéről, az emberi civilizáció gyökereiről szóló elképzeléseiket.”

És így tovább. Érdemes az ilyesmit tovább olvasni?

Nem érdemes.

De hátha nyújt valamiféle ismeretet! Nyújt, csak nem ismeretet, hanem az ellenkezőjét. És előítéletet, amely azért elő-, mert aki kritika nélkül befogadja, az előtt ítélkezik, mielőtt tágabb képe lenne a dologról.

Igaz, ő nem akar tágabb – átfogóbb – képet. Többnyire semmilyen külön képet nem akar, legfeljebb a saját világképe megerősítését.

És azt meg is kapja.

Majd mindjárt rátérünk erre is, de még maradjunk egy kicsit annál a kicsinél, amit a Wikipédiából idéztünk. Bármely ötvenes évekbeli magyartanár taníthatná, kötelező jelleggel. És nehogy azt higgyék, hogy ez kizárólag a komenisták gyakorlata volt: ez a mai gyakorlat is. De hát, de hát itten most népnemzetikeresztény oktatás folyik! Dehogy folyik az. Pontosan az ellenkezője folyik. A szemlélet pár száz évvel ezelőtt (a „felvilágosodás” környékén) fordult meg végleg, azóta pedig úgy maradt. Alapjaiban ugyanazt a történelem-világnézeti oktatást kapják az állampolgárok (nem csak a gyerekek), ugyanazokkal a klisékkel, ugyanazzal a félrevezetéssel, mint mondjuk a Kádár-korban. A ráöntött szirup csak ráöntött szirup. Az egyházi iskolákban is evolúcióról, fejlődésről, termelőerőkről és eszközökről, ősközösségről-feudalizmusról-kapitalizmusról (kis kitérővel), ilyenekről halandzsáznak, legfeljebb a sor végére Isten országát is odaillesztik, „üdvtervvel” és effélékkel, a Bibliában leírtakat valamiképpen materiális-történeti valóságnak értelmezve. Nem „is” – mert az is van/lehet benne –, hanem annak. Ha nem így volna, a „csoda” szó az egyházi-teológiai nyelvben ismeretlen volna.

Nem vegyes felvágottról vagy rendszerzavarról van szó, hanem mimikriről, mely mimikrinek még csak nem is kell szándékoltnak lenni. Mindig arról van szó, ha az előző korok szellemét megpróbálják egy későbbi korba átemelni, legyen bár az protestantizmus, buddhizmus, iszlám, világi vonalon reneszánsz, bármi.

A „különféle emberi kultúrák és vallások” – te Szent Szűz – nem magyaráznak semmit. Azt csinálják, ami a mítosz szó szerinti értelme: beszélnek valamiről, és egy üzenetet közvetítenek. Ez is a felvilágosult-szocialista logika: amit az ember nem ért, azt addig nem nyugszik, ameddig meg nem magyarázza (hogy nem, hogy létezik magyarázat, de jószerivel más se létezik), így vagy úgy. Minden kor minden embere így működik.

Ez is egy mítosz. Pont annyira mítosz, mint mítosz, akár azok, amiket oda sorol.

A mítoszok beszélnek/elbeszélnek, amivel üzenetet közvetítenek. Nem azt az üzenetet, hogy a föld teremtetett, hat nap alatt teremtetett, jött a kígyó és rátukmálta az első emberpárra a tiltott gyümölcsöt, Izsákot majdnem feláldozta az apja, szétnyílt a tenger, soha nem fogyott ki a korsóból az olaj, a liszteszacskóból a liszt, valaki a vízen járt, a víz borrá változott, feltámadt a halott, egy másik halott is feltámadt, tüzes nyelvek ereszkedtek alá az égből, és így tovább, hanem ezekkel valamit. Sok valamit. Még több valamit. Egy szent irat nem attól szent irat, hogy szentnek tisztelik, és ezért szó nélkül benyelik az összes képtelenséget, uram bocsá' szörnyűséget, amit leírnak benne, hanem attól, hogy tulajdonképpen vég nélküli asszociatív tartalommal bír. Egzakt módon megragadhatatlan. Nem pontos (szakaszos), hanem folytatólagos. Mint egy folyó, ami párhuzamosan folyik egy másik folyóval. Analógiákkal – megfeleltetéssel – dolgozik. A másik, vele párhuzamos folyó a gondolkodás. Szavakkal (valóságszakaszokkal) nem lehet követni, csak ugyanolyan folyamatos folyással, ahogy ő folyik. A „tudományos” értelmezési kísérletek éppen a szakaszosságon buknak meg. Mintha a vizsgált folyó egy pontján le szeretnénk horgonyozni, de a sodrás mindig tovább vinne egy kicsit, mi viszont úgy vennénk, hogy az tulajdonképpen ugyanaz a pont, ugyanazzal a vízzel, ami már onnét is továbbfolyt addigra.

Mintha digitális műszerekkel mérnénk analóg műszerek helyett, mert így pontosabban (!) meg lehet határozni, és mert azt hisszük, hogy a nyelv erre való.

„Igen, sok réteg van egymás alatt-fölött. A történet, majd a különböző mélységű tanításai, a végén pedig már a történet sem érdekes, legfeljebb mint egy szavakból, illetve a betűk/szavak számértékeinek megfelelő számokból és ezek mögöttes tartalmából felfűzött nyakék, ahol a történet a zsinór.”

Persze, de ez is szófosás. Tudományos diákköri szint. Róla beszélünk, és nem hagyjuk őt beszélni.

Nem elemzem tovább a Wikipédiát, annyira nincs értelme. Ez az anyagi megközelítés. Nem materialista, hanem anyagi. Anyag (anyagi tartalom) oldaláról való megközelítés. Lehet tovább cizellálni az említett rétegeket, erkölcsi tanításokat (szeressük egymást, gyerekek), egyéb útmutatásokat, ismereteket, anyagi szimbolikát, anyagi numerológiát belevonni, asztrológiával, anyagi ismeretekkel, mélység szerint tagolva, szűkítve-bővítve, lásd a tizenkét tanítvány-hetvenkét tanítvány-követők tábora (ugyanez a differenciálás már Püthagorasznál is megvolt) hármasságot, de ez még mindig a tudományos diákkör. Nem bibliaóra, vagy ifjúsági foglakozás, hanem a ló túlsó oldala. Itt a felszín állhatatos kavarása, ott a minőség mennyiségekkel való megközelítésének a képtelensége. Ez utóbbi kirívó példája egy kedves olvasóm észrevételezése valamelyik írásom alatt, nem nekem szólt, hanem egy másik hozzászólónak, de annyira jellemző arra az abszolút értetlen, állhatatosan előítéletes tévelygésre, amit tényszerűségnek szoktak becézni egy olyan területen, amelyen a tényeknek semmi jelentőségük nincs, hogy idéznem kell belőle. Külön szépsége az efféléknek, hogy a másik oldalt nevezi szemellenzősnek, holott ő maga pontosan ugyanannyira az. Nos hát:

„Ha valaki nem találja barbárságnak, (csak néhány példa) hogy „isten” megparancsolja egy apának, hogy elsőszülött fiát egészen elégő áldozatnak ajánlja föl, és saját kezűleg áldozza fel, (ne jöjjön azzal, hogy a végén a gyerek, ki tudja milyen traumával, túlélte), ahol a törvényben a nők kevesebbet érnek mint a férfiak, ahol „isten” merő féltékenységből megparancsolja Józsuénak, hogy se embert, se állatot ne hagyjon életben Jerikóban, az aranyat és az ezüstöt az egyház, a bronzot a pribékek tarthatják meg...”

Igen, meg lehet így is közelíteni. Végtére egy autót is el lehet nevezni mondjuk Etelkának. Ezen nem is csodálkozna senki. Azon már inkább, ha Etelkát neveznék autónak.

Merthogy itt éppen ez történik.