Gaál Péter: Ez majdnem szerelem volt

Hitler ügyesebben csinálta. A fiatalokkal kezdte, és végig a fiatalokra apellált. Teljesen mindegy, mondta, hogy a szülők mit gondolnak. „A gyerekeik már az enyémek.” Valóban azok voltak.

Be is bizonyították, a kezdetektől a Falaise-i katlanig, a Hitlerjugendtől a Hitlerjugend páncéloshadosztályig, sőt, a háború utánig, bár ez már inkább a pszichológia kompetenciája. De ezek a gyerekek, akiket tegnap láttam az utcán, nem Orbánéi.

Ugyan, mondta egy ismerősöm. Ezek csak a budapesti diákok. Orbán már kinevelte a maga gárdáját: ők a negyvenes értelmiségiek. Plusz a vidéki fiatalság: örülnek, hogy szakmát kapnak a kezükbe. Az ismerősöm kozmopolita, vidéki gyökerű ötvenes értelmiségi, akit nem Orbán nevelt ki. Vidéken volt gyerek, külföldön tanult, és bár vidéken él, fogalma sincs se a magyar átlagértelmiségiekről, se a magyar vidéki fiatalokról. Nem érintkezik velük. Az ő köreihez szociológusok, írók, jogászok tartoznak. Nem írok liberálist, mert ő se nem liberális, se nem konzervatív, ahogy a barátai sem. Egy magát nemzeti konzervatívnak nevező bizonyára rásütné, ahogy mondjuk Puzsérra is rásütné, vagy FAM-ra, de ők csak annyiban liberálisok, amennyiben saját magukról van szó, máskülönben az "egyéb" kategória volna rájuk a legtalálóbb. Kötetlenül bírálnak, némi trollkodással (FAM) és némi polgárpukkasztással (Puzsér). De legalább szellemes trollkodással és okos polgárpukkasztással. Ha a múlt század húszas évei Németországában élnének, valószínűleg az előkelő társaságokba kutyakorbáccsal járó, radikális Hitlerben is találnának fantáziát, ugyanúgy, ahogy az ismerősöm is Toroczkaiban és A Mi Hazánkban. Hogy milyen értelmesen beszél.

Nem, az ismerősöm se nem náci, se nem nyilas, de még magyarkodó sem.

Tehát a gyerekek és a vidék. Kezdjük az utóbbival. Amikor a 2019-es év felét Bükkmogyorósd mellett töltöttem egy buddhista elvonulóház kvázi gondnokaként, minden fél napot Szilvásváradon és a környékén járkáltam. (Azért kvázi, mert miután megcsináltam ott a dolgom, begyalogoltam a szilvásváradi „konditeremig”, nevezzük annak, aztán elsétáltam vagy a Bükk-fennsíkra, vagy Bélapátfalvára és fel a Bél-kőre, vagy Szarvaskőre, vagy az ellenkező irányba, a Csernely-Balaton vonalra fent a hegyekben. Se a gondnokoskodás, se az elvonulás nem való nekem. Illetve igen, így.) A fél falut – nagyközséget – megismertem. Volt szerencsém látni, hogy a vidéki ember egyáltalán nem hülye. Ugyanúgy tisztában van azzal, hogy mi folyik a feje felett, mint azzal, hogy teszem azt, a helybéli pisztráng kilencven százalékban nem helybéli pisztráng, hanem Szlovákiából jön fagyasztókocsiban. És akkor miért szavaz mégis a Fideszre? Azért, mert a falu egy zárt közösség. Mindenki tud mindent, és a kis lélekszám miatt – ez például egy ezerötszáz fős település – jól kézben tartható. A paraszt nem ideológiák mentén gondolkodik, hanem érdekek mentén. Amikor szavaz, az érdekei diktálnak. Nem a nagybani érdekei, hanem az egészen kisbeni érdekei. A politikát otthagyja a kocsmában.

A parasztnak a politika nem eszméket, hanem kényszert jelent, amiből megpróbálja a legtöbbet, de legalább a legkevesebb bajt kihozni a maga számára. Ugyanezért jár templomba is, ha jár.

Majdnem szerelem volt, és majdnem igazi vágy, énekelheti szegény Máté Péterrel az amatőr vidékelemző pár év múlva, visszagondolva a fideszes falvakra.

És akkor a gyerekek. Meg a „kinevelt negyvenesek”. Orbán a gyerekeket semmivel nem tudja megfogni. A gyerekek sem hülyék, ráadásul – még ha vidéken is születtek – még nem az mozgatja őket, mint az echte parasztot. Még van bennük tűz. Azok a negyvenesek, akikre az ismerősöm gondolhatott, a rogáni úton nem sokkal Rogán Antal után következők. Olyanok, mint Gulyás Gergely. A Fidesz válogatott janicsárjai. Az orosz hadseregben ők lennének a gárda. De ők nem a negyvenes értelmiségiek tömege, hanem csak egy csapat. A többit nem Orbán nevelte, már csak azért sem, mert az 1998-2002 közötti négy évet leszámítva ő még csak tizenharmadik éve uralkodik. Egy válogatott társaságot kitaníttathat, de a plebsz fölött még csak egytucat éve van hatalma, harmincéves kortól kezdeni az idomítást és kikupálást pedig elég bajos dolog. A fideszes janicsárelit – ellentétben az egykori Hitlerjugenddel – nem hűségre stimulált, hanem pragmatizmusnak becézett opportunizmusra.

Ezek nem fognak szinte már csak a saját bátorságukkal harcolva nyitva tartani egy katlant, ameddig a bajtársaik ki nem menekülnek onnét.

A gyerekek meg pláne nem. Itt most, a tegnapi tüntetésen hiányzott a „Békemeneteken” megszokott protéziscsattogtatás. Ez egy másik társaság volt. Nem saccolok létszámot, de messze a legnagyobb, amit az utóbbi években láttam. Tudom, hogy ez Orbánt nem érdekli. Azért nem érdekli, mert ő statisztikákban és elégséges minimumban gondolkodik, a nyugdíjasok pedig, különösen a mai elöregedő társadalmakban, sokkal többen vannak. De ez csak addig számít – emlékezzünk 1848-ra, 1956-ra –, ameddig komolyra nem fordul a dolog. A vén zászlótartó – versben – , Bem apó és Szabó bácsi csak folytatta. És a főváros? Ott áll magányosan? Ott áll, egy darabig. A magyar forradalmak, az a kevés, ami volt, szám szerint kettő, nem vidéken kezdődtek. (Sem a Tanácsköztársaság kikiáltása, sem a második világháború utáni kommunista hatalomtávétel nem volt forradalom, ahogy a megelőző Habsburg-ellenes felkelések és parasztháborúk sem. A „fülkeforradalom” pedig még viccnek is rossz.) A vidék óvatos. Rövidebb-hosszabb ideig kivár, utána vagy csatlakozik, vagy nagy vonalakban semleges marad, de nem lép ellent, egységesen különösen nem. Ha forradalomról van szó, ha ellenforradalomról. Ugyanolyan némán nézte a Lenin-fiúk különvonatát, mint a Nemzeti Hadseregnek önelnevezett fehér tisztikülönítményeket. Utóbbiak - szintén nem ismerve a vidéket – amikor Szegedről elindultak, azt gondolták, hogy özönleni fognak hozzájuk a vidéki önkéntesek.

Igen hamar csalódniuk kellett, és igen nagyot.

Szó, mint száz: nem eszik olyan forrón a kását. Jön még kutyára dér, hogy tovább folytassam a gondolkodást nem igényló szellemeskedést.

Még egy pici idő. Ami most felgyorsulni látszik, nem csak Magyarországon.