Gaál Péter: Kedves Nagyérdemű

mint tapasztalni tetszenek, most egy kis nyári pauza van. Minek is lenne más, amikor a rengeteg szakértő úgyis megmondja.

Az az ő véleményük lesz persze, Istenről, a forintról, Ukrajnáról, a terrorizmusról, de ezért jók az idézetek: akitől származnak, már nemigen szól vissza, én meg igyekszem türtőztetni magam.

A mérnök, mint pénzügyi szakértő, egy másik szakértő, félúton a blaszfémia és omniszciencia között, szóval mind, kivéve talán engem, a közismerten rossz modorommal.

De legalább havonta háromszor leírom az a három szót, hogy „pillanatnyi személyes véleményem”.

Plusz valami más, olyasmi, mint lóversenyen volt, ahol nem ismervén a lovakat, semmi másra nem hagyatkozhattam, mint arra, hogy megnézem őket, milyen állapotban vannak akkor, és ott. Az bejött, ezekről meg csak annyit mondhatok, mint eddig: 90%. Ennyi volt. Mostantól meg lehet, hogy mínusz nyolcvan.

Na bumm. Ezzel csak besorolok.

Szóval itt nem annyira az játszik, hogy „az nem lehet, hogy annyi szív hiában onta vért”, igen, „hiában”, még mielőtt kijavítanak. Aztán lehet mondani, hogy „de hát ez ellene megy minden józan észnek”, horribile dictu „várakozásnak”, mert csak az Ő józannak gondolt eszének megy ellent, aki a szakértés mellett körülbelül annyi bennfentes információval rendelkezik, mint én. Ennél már csak az volna rosszabb, ha többel rendelkezne, mert ez nem az egészre való rálátást eredményezné, csak egy nagyobb szeletre való rálátást, ám sokkal több zavaró részlettel egy csomagban.

Ha én gazdag lennék, jaga diga diga jaga daga diga diga dom.

Ha én gazdag NER-es lennék, akkor például kizárt, hogy egy olyan lehetőséget, mint a devizaárfolyam, kihagynék. Hiszen ezért húzom az euró bevezetését a világ végéig. Már eddig se hagytam volna ki, most aztán meg pláne nem hagynám ki. Már csak azért sem, mert továbbra is ugyanolyan gazdag akarnék maradni, mint eddig. Ha nem gazdagabb. mindent megcsinálhatok. Ennek az egyszemélyes rendszernek ez a lényege. Akár jó is kisülhetne belőle, egy rövid távra.

És persze hozzájön még a forintromláshoz egy csomó egyéb cumó, amit sohasem tagadtam, de amiket elegánsan előre toltak, noha csak kapcsolt körülmények. Még akkor is, ha ugyanúgy a NER édes gyermekei.

Ők erre hegyeződnek ki, én meg teljesen másról beszéltem.

De minek, ugye.

Az istenszakértésről, képek összekeveréséről a háttérrel, mindenféle világnézetekkel súlyosbítva meg szó se essék.

Volt nekem egy vallásos mérnök házaspár ismerősöm, akik rendszeresen kikérték egy katolikus pap tanácsait, nem vallási, hanem abszolút életviteli kérdésekben. Mondjuk, etikai kérdésekben. Eltekintve attól, hogy a pap milyen talajon állva adta a tanácsait, mert nem erről van most szó, tehát ettől eltekintve... megkérdeztem a férjet, hogy „de miért?”. „Te okos ember vagy. Művelt is. Mi szükséged van neked erre?” „Tudod”, válaszolta, „nekem megvan a magam munkája. Rengeteg időmet elveszi. Mással csak kutyafuttában tudok foglalkozni. Ezek pedig... éjjel-nappal imádkoznak. Ez a dolguk.” És tekintsenek el attól is, hogy ki mit ért imádkozás alatt. Értsék azt, hogy meditálnak. Előhívják – szüntelen hívogatják – azt az intuíciót, amivel közönségesen az ember csak akkor foglalkozik, ha magától megjelenik. (Egyúttal nagyon szeretném, ha nem csúszna el a reakcióözön a katolikus egyház vagy en bloc a papság fikázása felé. Ez sem erről szól.)

Nos, erről az intuícióról beszélünk, és Occam borotvájáról. Nekem, Istennek hála, más dolgom már nincs, mint a hívogatás. Aztán vagy jön, vagy nem, ez a lényeget nem érinti. Erről szól a Malom, de már unom ismételgetni, meg olyan magyarázkodásnak, mögé hátrálásnak és reklámnak hangzik, pedig ezt szeretném legkevésbé. Csak utalok rá, mert abban a nekem fontos kérdésekre megpróbálok valamiféle választ adni.

Azokra, amiket intuíció és rengeteg ráfordított szenvedő idő hiányában csak felületesen lehet kezelni. A politika azért más, mert az tökéletesen átlátható, ha azt nézzük, ami történik, és annak a szemszögéből, aki megpróbálja befolyásolni. Csak ezt. Nem kontárkodunk bele a többibe. A közgazdaság, szociológia, politológia olyanok, akár a meteorológia. Csak valószínűsíthető, hogy mi lesz, aztán... vagy az lesz, vagy nem.

Többnyire nem.

És azért javaslom a Malmot, mert ha valaki csak belekukkant, még ha nem is akarja minősíteni, azt feltétlenül látni fogja, hogy eltér-e a megközelítése az övétől, vagy nem. S ha eltér, akkor csak hosszas egyeztetések után juthatnánk valamiféle konszenzusra, de ezt valahogy...

.... valahogy mindenki meg akarja spórolni. Még én is, de csak addig, ameddig nem tisztult ki számomra teljesen a kép.

Végezetül mindössze annyit, hogy – szintén a Malomban – megszoktam, hogy minden szó számít. Ilyen például a jog. Lehet a KRESZ-t nem ismerni, még a vizsgán is át lehet lavírozni így, de, mondta az oktatóm mintegy negyven éve, ez csak addig játszik, ameddig valamiféle probléma nem adódik. Onnantól egy „de”-n, „egyéb”-en, „illetvé”-n, meg hasonlókon súlyos százezrek, vagy évek múlhatnak.

De a kedves Olvasó sokszor nem olvas el minden szót. Illetve úgy olvassa el, ahogy olvasni akarja. Az ő fixa ideáira kihegyezve. És akkor egyszerűen nem arra reflektál, amit olvasott. És tekintsünk el attól az apróságtól, hogy soha nem arra reflektál.

Legyünk nagyvonalúak.

Így aztán megpróbálok a saját malmomban őrölni, közreadásig kizárva a nyilvánosságot, utána pedig azzal a türelemmel, hogy nem vitairatnak szánom, de fognak vele vitatkozni. Majd később. Ezért nem is kellene soha közreadni. Nem az a fokmérő. Hogy is írta Weöres Sándor? „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”

Így, így.