Gaál Péter: Kis bepillantás a kulisszák mögé (a kör négyszögesítése)

„Ne aggódj”, mondta Albert Einstein, „ha nehézségeid vannak a matematikával: biztosíthatlak, hogy az én nehézségeim sokkal nagyobbak”.

Ne kérdezzék, hányszor jutott ez az eszembe a múlt héten malmozás közben. Eltöltöm én valahogy az időt, a vadászkutyához hasonlóan: ő se tudja, mit keres, csak keres, ezt hívják cserkelésnek. Ide-oda szaladgál, ha nyomot talál, elindul rajta, ha egy érdekesebb nyom keresztezi, azon indul el, aztán vagy végigmegy azon, vagy nem.

Vagy lesz a végén valami, vagy nem.

Mármost a Kábával (is) kapcsolatban belefutottam a harmadfokú egyenletekbe. Hogy hogy jött a Kába... Ugye, nem akarják, hogy nagyképűsködjek? Nem akarják. Így csak azt írom le, hogy ÉN még nem olvastam a Kába – ami nem azonos az oda befalazott Fekete Kővel, illetve már kövekkel, ti. több darabban van – és a salamoni zsidó Szentély – azon belül Szentek Szentje – összehasonlításáról, majd Önök az Őrölj, malomban viszont fognak, ha lesz türelmük hozzá, mert ez tényleg irgalmatlan hosszú lesz (mint könyvfejezet nem hosszú, de az ugye könyvterjedelemhez van mérve). Persze még egy csomó dologról nem olvastam, amit minden valószínűség szerint elmondott már valaki, alkalmasint nálam sokkal precízebben és/vagy jobban, de ez ebben a szép: ha magunktól jövünk rá valamire, és a többi csak megerősítés. Az is becsaphat, ha az ember bizonyítékként kezeli, de ne kezelje annak. Se pro, se kontra. Az csak annyi, hogy másnak is hasonló srófra járt az esze, alkalmasint sokaknak. Hogy talán benne van a jungi kollektív tudattalanban.

A Hármas az Egyes mellett kiemelt szám. Nem matematikailag, hanem numerológiailag, de ha nem szeretik ezt a szót, mert olyan okkult spekulációs ízű, akkor jelentés szerint. Nem mennyiség, hanem minőség szerint. A matematika elvont is és nem is: benne van mindkét szféra, a metafizikai és a fizikai egyaránt, ami egyébként nem két szféra, hanem egy. Ha úgy vesszük, akkor pedig nulla, mert az „egy” aszerint „egy”, hogy áll-e előtte valami, és aszerint nulla, hogy előtte nem, de utána áll-e valami. A Hármas az, ami a „természetes” és a „természeten túli” (ta meta ta phüszika, görög) lényeget egyszerre magyarázza, ha úgy tetszik: kifejti, legyen szó tudományról vagy mítoszokról, köbről vagy trimurtiról (szanszkrit, istentriászról).

Miközben tehát arra gondoltam, gondolok, vagy gondolni fogok, hogy amikor Önök unatkozva átfutnak majd egy-egy mondatot, hányszor tíz oldalt kell nekem ahhoz a mondathoz elolvasnom, vagy amikor nem akarnak megérteni.... nem kötözködünk, ez se nagyképűség. Igenis, nem akarnak. Én messze nem vagyok matematikus, se fizikus, noha fizikai tagozatra utaltak be a gimiben, akaratom ellenére (nem kérdezett senki, ez az Apáczai volt, annak minden akkori borzalmával), tehát amit Önök a Malomban látnak, azokkal én is negyvennyolc-ötvenkét éve találkoztam utoljára. Ami kicsit is bonyolultabb, nem rakom bele. Itt – is – érhet az a vád, hogy „ez nem gyakorlati”. Lehet persze másképpen is fogalmazni, például úgy, hogy „Aztán mondja, kedves Buddha úr, ebből meg tudok élni?”, hát nem, ebből nem tud megélni senki, mert ez nem a megélést szeretné elősegíteni, hanem a megélést, majd a túlélést. Nem a mindennapi gondok megoldását, mert a mindennapi gondok ebből a szempontból csak időadók, másfelől viszont – ez a meg-élés – metafizikai tananyagok. Több oldalról való megvilágítások és ismétlések. Hogy aztán mit kezdünk velük.... ez a kör négyszögesítésének a problémája, ami szintén az Őrölj, malom 61. részében lesz, nem csak kutyafuttában tárgyalva, éppen ezért. Erről is nyugodtan kijelenthető, ki is jelentik, a Wikipédiától a matematikai szakirodalomig, hogy minek, hiszen semmiféle gyakorlati haszna nincs. Pedig a kör négyszögesítése minden gyakorlatok lényege. Itt ugyanis nem egy megoldhatatlan feladatról van szó, amit a maga (euklideszi síkon történő) megoldhatatlanságában nyugtázunk, esetleg azzal a százötven éve jóleső tudattal, hogy (a Bolyai-féle nemeuklideszi – hiperbolikus – síkon) van némi remény ennek a megoldására is, hanem arról, hogy hogy viszonyul egymáshoz a valóság két arca. Hogy hogy viszonyulnak egymáshoz az „ideák”, minden, ami az ember világnézetét megalapozhatja, azt a világnézetet, ami nélkül a „gyakorlati” világban – ember lévén – meg se tud mozdulni, és a fizikai valóság. Hogy ami itt pontatlan – mert más nem lehet, különben nem lenne –, ott miért pontos, és a kettő hogyan fedi egymást. Hogy a kettő hova torkollik együtt.

Platóntól ezen gondolkozott mindenki, de félő, hogy Platón előtt is, csak őt tartjuk etalonnak („az egész európai filozófia egy sor Platónhoz fűzött lábjegyzet”, mondta Alfred North Whitehead).

„

Ilyesmiken az ember a halála előtt, vagy késő öregségében filozofál!” Valószínűleg. Öregnek öreg vagyok, bár még talán nem késő, viszont mindenki a halála előtt van, mert hol lehetne máshol? Jöhetnék Buddhával („azt hiszed, hogy van időd”), ezek az ide-oda futkosó pandémiák jó okok lehetnének az elgondolkozásra, de láttak már katonát, aki úgy megy háborúba, hogy ott meg fog halni? Kivéve persze egynémely hajdani indiánokat, japánokat, vagy az ostromlott Berlinben végsőkig harcoló tibeti lámákat.

És akkor ez az egész vircsaft, amiben vagyunk, a halálért van? Dehogy. A halál csak egy választóvonal két vircsaft között. „Honnét tudod?” Nos, erről szól többek között a Malom. De ha ez vigasztalja Önöket, nem tudom, csak vélem. Azzal az apró hozzáfűznivalóval, hogy bármit gondolnak Önök, az is csak vélekedés. Hidaljuk ezt át: így élem meg.

A vircsaft nem a halálért van, de nem is az életért. A halál egy fiktív végpont, ahogy a születés egy fiktív kezdőpont. Ugyanoda tartoznak, a közbülsőkkel együtt.

És az egész, zusammen arról szól, hogy megértsük a kör négyszögesítését.

Szép, koronavírusmentes vasárnapot mindenkinek. Ha tudnak, kiránduljanak. Néhol még hó is akad, az lakott területen kívül többnyire olyan... tiszta. Nagy szükségünk van manapság erre.