Gaál Péter: Lefagy a lónak a szarva

Drámai a helyzet. Esik a hó. Decemberben soha ilyen nem fordult elő. Lefagy a lónak a szarva, mondaná a nagymamám. Megfejeli ezt a rendkívüli hideg, jelen pillanatban a mínusz két fok, ami alig valamivel nulla fölé emelkedik majd a nap folyamán.

Onnantól, ha a példátlan hótömeg olvadni kezd, árvizekre számíthatunk. És akkor itt az omikron, az emberiség kipusztulása megfelelő szaporulat híján, mondta Elon Musk az imént, megyünk a Marsra, gondolom, az a pár nyugdíjas, aki akkor még él, jön a legújabb aszteroida, a gazdasági válság, meg Rudolf Péter Fekete István Rorátéjával. Tudják, a félvak pedofil, a homoerotikus ifjúsági regények hírhedt szerzője.

Karácsony úgyis lefutóban. Készülődhet a gyomormosás, a lelki elsősegély, holnapra a kannásbor is felébred a közértek polcain, addig a hajléktalanok is kibírják valahogy.

Hát enélkül igazán nem hír a hír. Ezek a hírek. A sohailyennemvoltrettenetestragédia, pihenésképp a kibékülő Berki házaspár, a Nagy Ő, aki már nem Nagy Ő, Tóth Dávid, Annabella, aki soha nem, Laura, aki talán mégis, de már nem, viszont barátok.

Máma már nem sikongat tovább.

És aztán újult erővel. Eddig legalább az ünnepnapokra vigyáztak, úgy-ahogy, de most már a fatörzseknek erősebb ingerekre van szükségük. Tuskót mégsem írhatok, ugye. Majd jön valami holnaptól, valami még erősebb, mert hétköznapokra azért az dukál. Kardfogú tigris, háromméteres ősemberi lábnyom a pleisztocénból, csecsemőcsontokkal, egy ekkora testet táplálni is kellett valamivel, kritikus állapotban lesz a legenda, a feleség éjjel-nappal mellette, Schumacherről is rossz hírek érkeznek, a család barátja nem mondhat el mindent, csak épp annyit, hogy. Régen volt egy Fiatal Művészek Klubja, a FIKA, a Népköztársaság útján, ma Andrássy út, tele művészkékkel, és a sleppjükkel, maguk is tiszteletbeli művészek, akárhogy is, a hely nevét nem véletlenül rövidítették úgy, ahogy. Történt, hogy betévedt oda egy ismerősöm. Egy idő után fogta magát, és kiállt a publikum elé. Zsebéből gyűrött papírt húzott elő, és mintha felolvasna, elmondta, ami épp az eszébe jutott. Hajnal, kukák. Elhagyott műláb a Körtéren. Csodálattal hallgatták. Mikor rájött, hogy egyáltalán nem veszik a lapot, elvesztette a türelmét, összegyűrte a papírt, ránézett a közönségre, és elordította magát: „Ti f.szszopók! Ti f.szszopók! Szar, szar, szar.”

Hát, kérem, szeretettel... Önök pedig üssék el hasznosan azt a pár napot, ami még ebből az évből hátravan, meg azt az egyet, már csak alig több, mint felet, ami ebből a karácsonyból.

Jövőre is eljő a jeges, nem kell aggódni.