Gaál Péter: Róka fogta csuka, csuka fogta róka

Nem kell beszopni minden rémüldözni valót. Minden csodaturmixot, amelyet személyesen Obelix utasítására szervíroz Önöknek az ügyeletes varázsló. Obelix most vacillál, mert ki tudja, mi lesz, bár hosszú távra ő nem gondolkodik, legfeljebb kilencvenhat éves koráig.

„Ne légy túlságosan igaz, és ne mutatkozz túlságosan bölcsnek! Mire való gyötörnöd magad? Ne légy szerfölött gonosz, és ne légy esztelen! Mire való volna időnap előtt meghalni? Jó az, ha az egyiket szilárdan tartod, de a másikat sem engeded kicsúszni a kezedből.”

Ha olvasta volna a Bibliát, talán eszébe jutnának ilyenkor a Kohelet szavai. Az első idézett mondat első felét mindenesetre maradéktalanul konszummálta, a többin még dolgoznia kell, de a mi Obelixünk ösztönös.

Hát majd csak lesz valami. Olyan még nem volt, hogy ne lenne. Ami közben Magyarországot illeti, a néhai Führer aggodalmait látszik osztani: „Németország annyi mindent túlélt már. Engem is túl fog élni.” Ha ez Németországra igaz volt, Magyarországra is igaz lehet, miért is ne.

Én nem szeretem különösebben Bartus Lászlót, valamiért törölt is jó pár éve az ismerősei közül, de néha kifejezetten rálát a dolgok lényegére. Mondjuk nem kell sólyomszem hozzá, például Obelixnek az Európai Unióval kapcsolatos elképzeléseihez, hogy tudniillik egyetlen szempont vezérli a bent maradásban, a nettó bevétel, de az átlag magyar választópolgár nem sólyom, egy csupasz turkálóra (milyen találó név, ugye? és még találóbb lesz) sokkal inkább emlékeztet.

A csupasz turkálónak van szeme ugyan, de gyakorlatilag vak. Minek is neki látni ott a föld alatt.

Rémisztgetni viszont egy vakondot is lehet, s ha azt lehet, turkálónkat is lehet. A félrevezetésen kívül ez a kormányzati és sugallott kommunikáció fő feladata: mindent úgy tálalni, hogy legyen benne valami félnivaló. Bármiben. Ezeréves, felújított rémtörténetektől az aktuális időjárásig, megkötés mindössze annyi, hogy korrespondeáljon a mindenkori hivatalos vonallal. Néha egészen vicces tud lenni, ha valaki lemarad. „Ez a tegnapi állás volt, kollega!” „Hajnali hatkor jött az ukáz, főszerkesztő úr! Már kiment az anyag!” „Akkor jól van. Végülis mindegy. De nézzük a legfrissebbeket. Putyin ismét találkozott Hszi Csin-pinggel. A kínai elnök azt mondta, nem foglalnak állást Ukrajna ügyében. Hogy tálalná maga ezt?” „Bejelentették: Kína és Oroszország az USA ellen.” „Tényleg bejelentették?” „Bejelentettek valamit, ami olyan nesze semmi, fogd meg jól. Putyin előhozta Tajvant, nem mintha bármi is tőle függene, de miért is ne hozta volna elő. Hirohito japán császár is támogatta Hitler szovjetunióbeli háborúját, körülbelül ugyanúgy, ahogy most Kína támogatja az ukrajnai különleges katonai műveletet. Kína és Oroszország közös frontba tömörülnek az Amerikai Egyesült Államok ellen, mondták.” „Tényleg ezt mondták? Így??? Kína az Egyesült Államok legnagyobb hitelezője! A saját pénze ellensége volna?” „Hát nem egészen így. Azt mondták, hogy törekszenek rá. De kell nekünk szolgaian másolni mindent?”

Az orosz hadsereg csak „kapacitásának egy részével”, szerződéses katonákkal harcol, mondta Putyin. Ez volna az Origo „rendkívüli bejelentése”. Persze se nem rendkívüli ez, se nem igaz. Az orosz hadsereg már Kijevnél elpazarolta a – kétségkívül szerződéses – legjobb elitcsapatait (Szpecnaz), mely a brit SAS vagy amerikai SEAL orosz megfelelője, azóta maradtak a szovjet NKVD-s záróosztagok mintájára a menekülők lelövésére használt, abszolút kétes értékű és motiválatlan csecsenek a nyomorból az orosz hadseregbe menekült, szintén motiválatlan dagesztániakkal, önkéntesnek álcázott egyéb sorozottakkal kiegészítve. Milliós bakatömeget fel lehetne ugyan állítani, motiváció, pénz, felszerelés és idő kérdése, és pont ezek nincsenek. Hadat is kellene üzenni hozzá, onnantól viszont nem volna megállás a világháborúig, amit ugyanezekkel a paraméterekkel kellene megvívni. „És a taktikai nukleáris csapás?” Ez a mai sláger. Minden más lerágott csont, ezt most rágatják velünk, nem csak kormányoldalon. A harctéri taktikai atomfegyverek az ellenség élőerőit és anyagi eszközeit megsemmisíthetik ugyan, de lehet ellenük is védekezni: például – saját fejemből kiokoskodva és rögtönözve – úgy, hogy a lehetséges célpontokat nem csoportosítják egy helyre, hanem elosztják. A másik oldalon maradnak a műszaki hibák, emberi mulasztások és mindenekelőtt az eszkalálódás hatványozott veszélye, ami bármiféle háborús győzelmet már önmagában kizár. Nem csak azért zár ki, mert pusztul minden itt, hanem azért is, mert ott is pusztul minden, és azonnal felvetődik az a rövidke kérdés, hogy „akkor miért?”.

Ezért „különleges katonai művelet” az ukrajnai háború. Róka fogta csuka, csuka fogta róka.

Amit ezen felül Putyin elnök összehord, az mind stílusában, mind tartalmában az 1942 utáni német propagandával egyezik meg, különös tekintettel az 1944-45-ös évekre. Az Országos Széchényi Könyvtár Hírlaptárában eltöltött cirka egy évem olvasmányemlékeiben még élénken él az a nyugalom, amivel a korabeli magyar újságok szerint a Bagratyion-offenzívától az Overlordig a német vezérkar az újabb és újabb csapásokat fogadta.

„

A rettegett fordulat: Putyin újabb félelmetes szövetségest szerzett.” (Origo) Mármint Iránt. Mint tehet a sejk, aki mit se sejt? Jó, a sejk az arab, de az említett magyar átlagolvasónak a perzsa is arab, az őzike kicsi szarvas, a dámvad olyan süldőszarvasféle, esetleg őzike, a bálna pedig hal. És akkor mi van?

Irán örül, hogy él. Tele van belső feszültséggel, végtelenül óvatosan megpróbálja saját csodaturmixát elkészíteni, úgy kell neki az ukrajnai konfliktus, mint a hátára egy púp. Most még mellékszereplő, és nagyon az maradna továbbra is, bár nem fog neki sikerülni. Először Putyin, aztán – talán – Hszi Csin-ping, aztán a többiek, szép sorban. Némelyikük talán közben, lásd az „arab tavaszt”. „És ha feláll egy Oroszország-Kína-India-Irán szövetség, egyéb csatlakozókkal?” Most se terünk, se időnk nincs ennek a taglalására, de a sokat emlegetett NATO- és európai uniós kohéziós gyengeség kutya f-sza ahhoz a kohéziós gyengeséghez képest, ami egy efféle kényszerszövetségbe van kódolva. Kína nem csak Tajvanra pályázik, Indiának ott van Pakisztán, Iránnak Izrael, a kedves szunnita szomszédokat ne is említsük. Bele se menjünk ebbe.

Róka fogta csuka ez az egész világ. Vagy csuka fogta róka.

Vadász pedig nincs.