Gaál Péter: Sakk

Hosszú-hosszú vitákat olvasok, abszolúte nem Putyin-párti lapokon, hogy „ki kezdte”. Kvázi „ki a hibás”. Ki kényszerített és kit. Mindezzel el lehet bajmolódni, tényleg telik velük az idő, okosak leszünk, ha szebbek már nem, változni meg nem változik tőlük meg semmi.

De hát nem is azért írják ezek az okos, több nyelvet beszélő, tanult emberek ezeket a cikkeket és hozzászólásokat, hanem azért, mert okos, több nyelvet beszélő, tanult emberek, akik így szoktak kommunikálni. Miért? Amiért okos, több nyelvet beszélő, tanult emberek lettek, és amiért mindezeket kommunikációra használják.

Egy csepp exhibicionizmus a diadalív, pardon, világháború árnyékában.

Cikkek franciául, oroszul, angolul, Kissingertől „Putyin propagandistáiig”, az egyensúlyozás látszatával. Pedig ez se Putyinról, se a Nyugatról, se az ukránokról, se a világ jövőjéről nem szól, egyes-egyedül róluk. Nem a mélységeikről, hanem a felszínességeikről. Arról a belső szféráról, ami sokkal inkább egy amatőr lélekbúvár, vagy pszichológus kompetenciája, mint bármiféle út bárhová.

Időstrukturálás.

Kapirgálás egy rajzolt felszínen.

Putyin propagandistái között ugyanúgy vannak, akik látják a lépéseik veszélyeit, mint Orbán propagandistái között, Bayer Zsolt például – a nyakamat teszem rá – ilyen. És ismerek még egy ilyet, meg egy csomó nem ilyet. De hülyékkel nem érdemes foglalkozni, és se amatőr lélekbúvárok, se pszichológusok nem vagyunk, ebben az irányban sem.

Egy adott játékot csak az egy adott játék szabályai szerint lehet játszani. Ha nem így játsszák, akkor az egy másik játék lesz, ahol a másik játék szabályai kényszerítenek. „Hol van itt a játékos?” Sehol. Írd és mondd: sehol.

A „ki kezdte” innentől akadémikus felvetés. Az időstrukturálás része. Belső kommunikáció az okosok között. Élvezetes szópárbaj, ha az, vagyis hogy ha élvezik. De a megértéshez nem visz közelebb.

Miért akarjuk megérteni, ha semmiben nem befolyásolhatjuk a végét, mert még a befolyásolók se befolyásolhatják? Csak azt befolyásolhatják, hogy hogyan. Azt, hogy mit, már nem. Nos, miért akarjuk? Azért, amiért nem mindegy, hogy egy munkatáborban milyen munkarendben milyen szerszámot nyomnak a kezünkbe. Nem mindegy, hogy mennyi időnk marad.

Az viszont mindegy, hogy ki kezdte, ha valakinek el kellett kezdeni.

Tanult barátaink átteszik érzelgősbe. Morális kérdést csinálnak abból, amiből lehet ugyan morális kérdést csinálni, mert innentől egy lépés a „felelősség” kérdése, ez pedig olyan izgi. Azért csak izgi, mert nem róluk van szó, és azért izgi, mert EZ nem megy a bőrükre, legfeljebb a vércukrukra. Hogy ki a felelős, Kelet-e vagy a Nyugat. Egyensúlyozni is lehet, ide is egy kicsit, oda is egy kicsit, van igazsága ennek is, ha így nézem, meg annak is, ha úgy nézem. „De ha megvan a felelős, az, aki 'kezdte', aki addig bizgálja a medve orrát, ameddig a medve oda nem csap, akkor talán abba kellene hagynia a további bizgálást! El se kellett volna kezdenie!” Medvében ez úgy néz ki, hogy a medvének meg nem kellene állandóan a méhkaptárok körül legyeskednie, azaz méheskednie, mert megszúrhatják a méhek, és sok méh medvét győz. Medvét ne piszkáljunk, már a székelyek megmondták, a medve meg ne piszkáljon, és megvan a világbéke. Vagy ha nincs meg, csacsogtunk egy jót. Mi, páriák meg csak sodródunk egyik dühből a másikba, hogy piszok bizgetők, piszok medve, piszok bizgetők, piszok medve.

Aztán megüt a szél, és megmenekültünk a sztori végétől. Lehet, hogy jobb is lenne.

De ki kérdezi meg, hogy vajon el kell-e kezdeni? Ez-e a kezdet? És ha ez nem kezdet, csak folytatás, amint az, mennyire determinált és mi? Egy lépés. Egy valamilyen lépés, amit valakinek meg kell tennie. Valamerre? Nem, pont ez a vicces. Csak egyfelé teheti meg, de némelyest rajta múlik, hogy mit. Amit afelé lehet. Van hosszabb étlap és rövidebb étlap. Valakinek a – mondjuk – második világháború után is csinálnia kellett valamit, s ez esetben ez lenne az ősok. Hogy ez vagy az a fél teszi meg, mellékes. Nem bíróságot akarunk játszani, hanem a saját kilátásainkat akarjuk megsejteni. Ha leül egymással szemben két sakkjátékos, nem mindegy-e, hogy ki vezeti a fehér bábukat, és ki a feketéket? Az, aki a fehéreket vezeti, bármelyikük lehet. Ő fog kezdeni, de ha a másik vezetné a fehér bábukat, ő kezdene. Kezdeni viszont valakinek kell, mégpedig azért, mert ott ülnek egymással szemben, és sakkoznak.

Nincs olyan, hogy „nem hergelem a másikat”. Akkor fel se emelem egyik bábut sem. Ülök, mint a faszent, egészen addig, ameddig le nem ütik az összest. És ha a másik se csinál semmit? Akkor az már nem sakk, hanem türelemjáték. Nemjáték játék. Én ámulok, hogy elmulok. József Attila még rövid u-val írta.

Tehát attól a pillanattól, hogy a világon kialakult a „nyugat” és a „kelet”, vagyis a szembenállásnak ez a két semleges címkéje (akár a fehér és a fekete), valakinek lépnie kellett valamit a másik ellen. (Hogy mennyire nem ideológiai szembenállásról van szó, valami olyasmiről, „amiben konszenzusra juthatunk”: a Szovjetunió felbomlása után a pozíciót megöröklő Oroszország folytatta kommunizmusmentesen, most pedig egyenesen nagy elődje határait célozza visszaállítani. Maradt más szöveggel a himnusz, maradtak a vörös csillagok, vörösök nélkül.) A Nyugatnak nem lehetne nem törekednie mindenféle (katonai és gazdasági) stratégiai előnyre, amit a Keletnek nem lehet nem egyensúlyozni azzal, amivel tudja. Mindenki a másik bekerítésére és függőségbe hozására törekszik. Minden, ami itt vagy ott elhangzik, propaganda, írta az egyik művelt és okos úr. Nem minden, de a többség valóban propaganda. Ez is a se nem jó, se nem rossz kategóriája: a nép nem az entellektüel elemzésekre vevő. A sakkfigurákat is csak úgy mozgathatjuk, ahogy a sakk megengedi. Mi, akik talán kevésbé vagyunk vevők a propagandára... dehogy vagyunk kevésbé vevők!

Ugye, nem hisszük, hogy az a mechanizmus, ami az értelmiségi közép irányába mozgat, másik mechanizmus? Ő az indiánokat szereti, ő a pionírokat, ő pedig Karl Mayt.

Én tudom, hogy Putyin védekezik. Le is írtam néhányszor az utóbbi napokban. Úgy védekezik, ahogy tőle telik. Ha elég vehemens, fel fogja borítani a sakktáblát, kivéve, ha elrángatják onnét. Nem a felborítás van bekódolva, hanem az, hogy a játszma úgy áll, hogy veszíteni fog. Ha felborítja, úgy veszít (ezért borítja fel), ha nem, akkor úgy. Lehetne fordítva is? Elvben lehetne, ha ez sakk lenne, és a sakkot nem mint példát hoztuk volna elő. De nem sakk. Itt a fehér (lehetne bármely más szín is) van nyerésre predesztinálva. És ha ő is fehér lenne? Akkor valaki más lenne a fekete. Ha pedig nem lenne senki, akkor....

... nos, imádkozzanak, hogy ez minél később következzen be. Mert az azt jelentené, hogy már fehér sincs, fekete sincs, sakk sincs.

Se játék, se játékosok.