Gaál Péter: The fly (Lawrence Butcher, with his wife, and their friends)

Nem értem. Nem értem, hogy ennek a jóembernek miért nem jár a doktori cím. Ha Schmitt Pálnak járt, Semjénnek jár, akkor küzdő korunk legnagyobb üzleti géniuszának miért nem jár? Oké, nem akarja az idejét tanulásra fecsérelni.

Hiszen anélkül is tud mindent, különben nem szégyeníthette volna meg Cukorhegyitől kezdve Kapusig, Pézsma mesterig vagy szegény néhai Munkás Pistáig a hanyatló Nyugat összes üzleti potentátját.

Üstökös ő.

A felesége, a Doktornő csak asszisztálhat mellette. Igaz, nem is akar nagyon mást. Viszont doktornő. Kevés nem szakkönyvet író doktorról tudok, pláne humán területen, aki doktorként jegyezte volna magát a címlapon, ez még László Andrásra sem jellemző, aki pedig messze nem a szerénység szobra, viszont összesített tudásban – minden náci/fasiszta allűrje ellenére – kifejezhetetlenül magasabban áll az említett hölgynél, megkockáztatom, hogy még a hölgy szakmáján belül is megállná a helyét (exfelesége, László Ruth egyébként pszichológus). Itt van például az a hogyishívják... hmmm... nem jut az eszembe... minden jelentéktelen figurára, aki alig tett le valami érdemlegest az asztalra, én se emlékezhetek, a pszichológia különben sem az én területem... na, az, aki pártállami protekcióval csak kiügyeskedte magának a doktori címet... az a Popper, vagy ki. Még az se írta ki a doktort, pedig firkált eleget.

Persze azok a Doktornő művének színvonalát meg sem közelíthetik.

Szóval itt van a mi Lawrence-ünk. Hogy legalább egy díszdoktorság miért nem esik le neki. Nem értem. Ankara, Baku, Asgabat, Nur-Szultan, Ulánbátor, nem sorolom tovább. Megannyi baráti főváros, patinás, nagy hírű egyetemekkel. A majdnem háromszáz éves Lomonoszovhoz azért még legalább két újabb atomblokk kellene Paksra, a pekingi Csinghuához meg minimum egy Budapest-Szófia szárnyvonal, ötvenezer lélegeztetőgép és hárommillió Sinopharm.

Viszont akkor írhatna ő is egy könyvet, mondjuk Quod licet Iovi, non licet bovi címmel. Ez olyan doktoros, így latinul. Szerintem tetszene neki, még akkor is, ha lefordítják. Miért venné magára? Hiszen.

Annyi esze feltétlenül van, mint az egykori Conducătornénak volt. Arany János pedig hozzá képest egy háromezres szókincsű félanalfabéta. Soha nem felejtem el, amikor egy régebbi karácsony (nem írom nagy kezdőbetűvel, mert félreértik, azt a Karácsonyt még Tarlósnak hívták) előtt megkérdezték tőle, hogy megvette-e már az ajándékokat? Természetesen, válaszolta. „A családot ki kell elégíteni ajándékkal.” Szó szerint idéztem, és nekem nem rossz az emlékezetem. „No és Orbán Viktornak is? Hiszen barátok!” (Akkor még lehetett ilyeneket kérdezni tőle.) „Barátok vagyunk. A barátok megajándékozzák egymást.” Erről akkor rögvest a Kőbányai Centrum Áruház névadása jutott az eszembe a szocialista hőskorból. Meghirdettek előtte egy pályázatot, hogy mi legyen? Ha nem ismerik a végeredményt, soha nem találják ki, hogy melyik javaslat lett a nyertes. A „Kőbányai Centrum Áruház”.

Hagyjuk most ezt az igazságtalanul mellőzött zsenit, és kicsit térjünk rá a címzetes doktorokra. Itt van nekünk mindjárt az Államtitkár. Vagy mostantól inkább magánember? Éhes proletárnak még nem éhes proletár, viszont maholnap...

Rászabadult az egész ellenzéki csürhe. De miért szabadult rá Polt mester hivatala is? Mi érdeke fűződik a kormánypártnak ehhez? Semmi. Ezt is írhatnám nagybetűkkel, de ezt sem írom. Választások előtt pláne semmi érdeke nem fűződik hozzá. Akkor miért az ezeroldalas lehallgatási jegyzőkönyv, további ezer oldalak mint további terhelő bizonyítékok? Miért és melyik kerékkötő idióta döntött úgy a maga szakállára, hogy egy makulátlanul becsületes (Brutus mondja, s Brutus...), keresztény embert még azelőtt lehallgattasson, mielőtt bármi kiderülne róla? Nem találgatom, de van nekem egy olyan sanda gyanúm, hogy az összes becsületes, kormánypárti, keresztény emberrel, miniszterekig, sőt, a miniszterelnökig bezárólag ugyanez a helyzet.

Számon tarthatják, mit telefonoztam

s mikor, miért, kinek.

Aktákba irják, miről álmodoztam

s azt is, ki érti meg.

És nem sejthetem, mikor lesz elég ok

előkotorni azt a kartotékot,

mely jogom sérti meg.

Számon is tartják. Aktákba írják, előkotorni viszont csak egy nagyobb kutya helyettes elégtételéül, ha engedetlen, vagy akkor fogják, ha muszáj.

Most mindhárom körülmény fennforogni látszik. És a középső kivételével Lawrence barátunkkal is ez lesz a helyzet, ha minden kerék törik, csak ő ezt nem akarja tudni. Mással van elfoglalva, még egyelőre.

Tehát maga a lehallgatás és előzetes nyomozás nem meglepő. A beáldozás se meglepő. A meglepő a kitálalás. Ilyesmi csak akkor történhet, ha nincs más lehetőség. És hát nincs. Feldobták. Nem a Generálisnak dobták fel, de még a Szent György-hegy démonának, a hegedűművész doktornőnek sem, mert ők erről tökéletesen informálva lehettek, az Államtitkár összes intimus magánéleti részletével egyetemben, hanem az Európai Uniónak. Vagy valakinek ott kint. És innentől muszáj volt lépni. Innentől még Anonymus Antal se tehetett semmit. Akar tenni, mert hát az ő viselt dolgai is meg vannak írva, ahhoz már Juhász Péter is elég, de azok egyelőre csak arra jók, hogy szilárdan fogják a tökét, éspedig nem feltétlenül gyengéd női kezek. A piramis csúcsán persze e kezek gazdájának a tökét is fogják, úgy, ahogy ő is fogja azét, aki az övét fogja. Tegyem hozzá, hogy „vélhetően”? Nem teszem. Egy fél kilométeres Lindt-csokiba hajlandó lennék fogadni rá.

Az pedig nálam nagy szó. K.rvára édesszájú vagyok, és megenne a sárga irigység, ha miután megvettem, oda kellene adnom valakinek.

Csöpi fogja Öcsi p.csét, Öcsi fogja Csöpi cs.csét. Pákónak egy kis ötlet.

S akkor mi lesz? A mór megtette kötelességét, a mór megy, a mór elviszi a balhét, mert félti az életét, és a Párt most ezt kívánja. „Ne aggódj, nem ítélünk halálra, Pali. Kapsz két évet, aztán három hónap múlva kegyelemmel elengedünk.” Hetven éve Pali helyében nem vettem volna erre mérget, de most újabb szelek fújdogálnak, halálbüntetés sincs (csak reszketeg osztrák úrvezető, szívbetegségek, öngyilkossági hajlam), noha a Párt továbbra is Párt maradt, csak más a címkéje. Tehát mi lesz? Mondjuk letartóztatják. Aztán (vagy azonnal) házi őrizetbe helyezik. Elnyúlik az egész procedúra két-három évig, ennek egy részét otthon tölti, felesben a végső verdiktbe is beleszámít majd. Aztán egyszer csak elítélik valamire, teszem azt, kap négy-öt évet, némi pénzbüntetéssel, vagyonelkobzással és közügyektől való eltiltással. Ebből lejön az előzeteseben töltött idő, valamint a házi őrizetben töltött idő fele, a többit később jó magaviseletére való tekintettel negyedelik (vagy harmadolják, büntetési tételtől függően), és még annyival is kevesebb lesz. A többit nem firtatják, vagy ha ezt is muszáj, sikertelenül. Elkerül a némi túlzással a grazi klinikával versengő kecskeméti elitbörtönbe, egy összkomfortos zárkába, hozzáillő (ha van, szintén bebukott elvtárs) zárkatárssal, tévé, telefon, házi koszt kívülről, ha Tasnádinak, aki pedig nem volt liebling, lehetett, neki is lehet, satöbbi. Kimenők, az egyebekről pedig nem fogunk tudni. Majd eljön a szabadulás napja, s hogy utána mi történik, arról sem fogunk tudni. Kivéve, ha.

Ez lehet a bazi nagy légy az egész finom levesben. Az egyetlen, aminek a Legyek Ura nem ura.

Az az átkozott történelem és az ő menete.