Szele Tamás: Partyarcok

Azt hiszem, reménytelenül kezdek megöregedni. Harminc évvel ezelőtt voltam utoljára igazi házibuliban, és az sem sikerült a legjobban: a társaság ugyan kiváló volt, az akkori újságíró-főiskolai évfolyam, csak az egyik ifjú hölgynek támadt egy olyan bohókás ötlete, miszerint kipróbálja az akkor divatba jött könnygáz-spray élettani hatásait a zárt szobában.

Mit ne mondjak: voltak élettani hatások. A könnyekig meghatotta a társaságot. De hagyjuk is a daliás időket: sok buliban voltam azóta, bár ahogy telnek az évek, ezek egyre inkább munkahelyi, szakmai, aztán már üzleti jellegűek lettek, általában vendéglőkben zajlottak, és egyre kevésbé érzi úgy az ember, hogy érdemes biokémiai kísérletekbe fognia az emberi szervezet alkoholtűrő képességének határait feszegetve, vagy hosszú útra indulni, hogy megleljük a Legendák Sárga Földjét. Bár, néhány éve jártam munkahelyi házibuliban is, de szolidan hazament mindenki a végén, szóval akár nyilvános helyen is tarthatták volna.

Messze van már az az idő, amikor ez volt a hétvége egyetlen célja és értelme. Mostanság meg lehetetlen is volna, a lezárások miatt. Már maga az is tilalmas, hogy tíz embernél több tartózkodjon egy helyiségben, aztán még odalopózni, hazalopózni... és valahogy nem is tűnik olyan fontosnak.

Mármint nekem, de van, aki nem ismer lehetetlent, és egyenesen szervezi a házibulikat, mégpedig ismeretleneknek!

Orosz rulettet lehet ilyen érzés játszani, csak az gyorsabban ölhet.

A Metropolban láttam híradást arról, hogy kifejezetten házibuli-szervező Facebook-csoportok alakultak, igen sok taggal. Persze, ezek „nagyon” titkosak, legalább annyira konspiráltak, mint annak idején Horthy kiugrási kísérlete, melynek részleteit a vezérkar bizonyos tisztjei az Abbázia kávéházban kívánták megbeszélni. Egyikük elkésett, de a portás udvariasan útba igazította:

- Az összeesküvő urak a különteremben gyülekeznek, ott találja őket!

Ezek a csoportok is legalább ennyire bizalmasak: az igaz, zártak, de már a leírásukból látszik, mi a céljuk. Ott van például a nem túl titkolózó nevű „Hol van épp házibuli?” csoport, aami a leírásában meg is mondja:

„Éjszakai életpótló próbálkozás!

Valódi, vélt és virtuális házibulik gyűjtőhelye.”

Viszont van 29 300 tagja. És szabályzata, melynek a legelső pontja kifejezetten aranyos:

„Tartsd magad a törvényekhez és előírásokhoz!

Mindenki saját felelősségre oszthat meg tartalmakat a csoportban! A járványügyi aktuális helyzetről itt.”

Mintha azért jött volna létre a közösség, hogy ne tartsák magukat ezekhez, de azért szép tőlük, hogy figyelmeztetik a tagságot. Vagy vegyük a jóval kevésbé népes, 892 tagú „Házibuli Budapest” csoportot, ami kifejezetten lírai módon mutatkozik be:

„Egy csoport, hogy egymásra találjunk az elhagyatottságban. Egy csoport, hogy együtt hódoljunk a hedonizmus oltárán. Itt meg tudjátok osztani, ha házibulit tartotok a Bűnös Városban, de azt is, hogy ha helyszínt tudtok biztosítani „meghitt baráti összejövetelekhez”. Kocsmák, bárok, klubbok helyett, legyünk mi itt egymásnak!”

Meg kell a szívnek szakadni, kérem. Odáig nem mentem el, hogy be is lépjek ezekbe a társaságokba, nem vagyok én Bond vagy Richard Sorge, még Stirlitz sem: ennyi látszik belőlük nyilvánosan. Azonban ha azt hisszük, hogy ez egy mostani hóbort, divatjelenség, akkor nagyot tévedünk. A Metropol, és az ő nyomukon az Index most vette észre a dolgot, de a Világgazdaság már december nyolcadikán tudósított a jelenségről, valószínűleg a „Hol van épp házibuli”-t találták meg, mert akkor tizenhétezer tagról írnak, bár akad a tudósításukban kiváltképpen való értelmes mondat is, azt mondja ugyanis a szerző:

„Főleg magyar, illetve külföldi fiatalok szervezik az eseményeket...”

Igen, ugyanis ez a két helyzet lehetséges és elképzelhető közjogi és állampolgársági alapon, illetve vannak bizonyos kivételek, de mégis: általában az ember vagy magyar vagy külföldi, a harmadik lehetőség ritka és én kevés eddig olyan házibuliban jártam, ahol ellenőrizték az irataimat.

Viszont nem lennénk Magyarországon, ha az illegális házibulizásból ne lett volna rövid úton üzletág. Már decemberben volt catering-szervíz, ami erre specializálódott és a csoportban hirdette magát:

„Sokan még nem hallottatok rólunk. Alapítottunk egy olyan céget, amely frissen készített koktélokat szállít házhoz, emellett az italkínálatunkban találtok még söröket, pezsgőket, röviditalokat (…) A csoport tagjainak csináltunk külön egy kupont, melynek felhasználásával 15% kedvezményt biztosítunk a végösszegből.”

de most már a helyszínek szervezése is kezd üzleti alapú lenni. A HVG mai számában olvasható, hogy:

„Ha bármilyen munkáltatói igazolással érkezünk, akkor az egész családot várják a hosszú hétvégére – mondták munkatársunknak balatoni szállásadók, akik egyszerű turistákat a jogszabály értelmében nem fogadhatnak.”

ami persze akkor megoldás, ha a lakóhelyünkön kívül partyzunk, de álcáztak már üzleti megbeszélésnek is házibulit, igaz, Bécsben, de kizártnak tartom, hogy Budapesten ne próbálkozzanak ezzel. És, ha jobban belegondolunk, Szájer is egy ilyesmiből távozva mutatta be emlékezetes attrakcióját, trapéz helyett csatornán. Sőt, tavaly nyár végén az Alapjogokért Központ zsófiapusztai rendezvényén nem kevesebb, mint hat nerceg fertőződött volt meg, kezdve Hollik Istvánnal, a Fidesz kommunikációs igazgatójával, folytatva Gulyás Gergely miniszterrel, Orbán Balázs államtitkárral, őket követte hű fegyverhordozóként Kovács Zoltán, Dömötör Csaba és Farkas Örs a karanténba, szóval elmondható, hogy pártunk és kormányunk példát mutatott bulizásból.

Világos, hogy egyre rosszabban bírja a bezártságot a világ, ez tagadhatatlan. Kockázatos az ilyen társasági élet, az igaz, de akadhat olyan ember, aki nem bírja ki nélküle (bár nekem azért megy). De abban kevés kivetnivalót találna az ember, hogy mondjuk tíz személyes jóbarátjával összeülnek valamelyikük kertjében és szalonnát sütnek. Nem javallott, de még megengedett. Persze, ha betartják a kijárási tilalmat.

De érzek némi, nem is kevés különbséget egy ilyen szűk körű, baráti találkozó és aközött, amikor majdnem harmincezer ismeretlenből válogatom ki a vadidegen meghívottakat (a beszámolók szerint állandó a lányok hiánya), ha erre szakosodott üzleti vállalkozások hozzák az ételt-italt és általában: ha üzletág alapul az alkalmi szabályszegésre. Kicsit olyan ez, mintha a Paradicsomban a kígyó díszcsomagolásban árulta volna Ádáméknak az almát, lereszelve: kit érdekel a tiltott gyümölcs édessége, ha nem maga szakítja, nem maga harap belé, hanem helyébe hozzák?

Ráadásul, ha belegondolok, mikor véget érnek a lezárások, egyetlen társaság lesz, amelyik majd visszasírja a régi szép, karanténos időket.

Persze, hogy a buliszervező cégek.